Káoszelmélet

58. fejezet: 1996. január 12.

Bár átengedné nekem a bosszú istene a helyét, hogy megbüntethessem a bűnösöket.  

  Alexandre Dumas 

  Amikor Draco kilépett a kandallóból, elsőként Piton professzort pillantotta meg, aki hóna alatt egy könyvvel a szomszédos hallból jött át éppen. Összerezzent, amikor észrevette Dracót.

– Draco.

Draco nagy levegőt vett. Biztos volt benne, hogy nem lehet könnyű Piton professzornak látnia őt. Neki sem volt az.

– Én... – kezdte a férfi, de elakadt. – Nem tudtam, hogy már visszatértél.

– Hivatalosan még nem is – felelte Draco. Előrelépett, de a mozgása bizonytalan és esetlen volt. Karjaival átölelte magát. – Professzor, szükségem van a segítségére.

Piton professzor kicsit mintha megdöbbent volna. Nem jött rá, még nem.

– Mivel kapcsolatban?

– Az ellenméreggel.

A reakciója lassan érkezett. Először csak felvonta a szemöldökét, majd kihúzta magát, megfeszítette a vállát, aztán jött a hirtelen és brutális erejű megvilágosodás.

– Magam is megfőztem egy adagot, de kifogyott és... a kezem... – mondta Draco, és felemelte. Már egy hete képtelen volt megállítani a remegését. Megnehezítette a varázslást, az írást pedig szinte ellehetetlenítette.

– Ó, egek – nyögte Piton professzor.

– Van egy különleges bájitalom egy erős tompító hatóanyaggal, de mellékhatásai is vannak – magyarázta Draco. – Elhoztam a receptet, de...

– Draco...

A könyv Piton professzor hóna alól a földre zuhant. A férfi egy szempillantás alatt ott termett Draco előtt, és a karjába zárta. Olyan szorosan ölelte, hogy Draco alig kapott levegőt.

– Draco – suttogta a hajába.

Draco hirtelen úgy érezte, hogy ég a szeme. Olyan hosszú ideje...

Draco viszonozta az ölelést, belemarkolva hátul Piton professzor talárjába.

– Draco – mondta megint. – Ó, egek, Draco... hogyan... hogyan tudtál...?

– Számít ez? – kérdezte Draco rekedt hangon.

Piton professzor kiadott egy apró hangot – sírt, ismerte fel Draco –, és még szorosabban ölelte. – Nem számít – felelte. – Nem számít... Draco, annyira sajnálom...

– Kérem, ne.

– Draco...

– Nem megy. Most nem.

Elhúzódott tőle, és lenézett Dracóra. Arca minden éles vonása ellágyult.

– Ha most nézek szembe vele, szétesek – mondta Draco. – És ha szétesek, akkor nem biztos, hogy újra össze tudom majd szedni magam.

Piton professzor a vállára tette a kezét, és megszorította. Ez volt az egyetlen jele a mélyben forrongó haragjának.

– Apád tudja?

– Jobb, ha nem – felelte Draco. – Biztonságosabb.

Piton professzor tétovázott egy darabig, de végül beleegyezően bólintott. Nyelt egy nagyot, és puszit nyomott Draco feje búbjára.

– Mutasd azt a receptet – mondta.

Draco remegő kézzel előhúzott a zsebéből egy kicsi, összehajtott pergamendarabot, Piton professzor pedig elvette. Széthajtotta, és egy ideig csak olvasgatta.

– És nem mintha ezzel nyomást akarnék gyakorolni önre – mondta Draco –, de ha nem kapok hamarosan egy adagot, a vesém valószínűleg felmondja a szolgálatot.

– Draco – mondta Piton professzor komolyan –, ez a bájital...

– Tudom.

– Ezek a hozzávalók rendkívül erősek...

– Tudom, professzor. Azt hiszi, nem tudom?

– Maga az ellenméreg is tönkreteheti az idegrendszeredet, de ez a tompító hatóanyag...!

– Bármelyik jobb, mint meghalni – vágott vissza Draco, ami úgy tűnik, elhallgattatta Piton professzort. – Nézze, nem tudom levenni a nyakörvet. Még nem. Ha helyre akarom hozni mindazt a kárt, amit csináltam, bent kell maradnom a Sötét Nagyúr belső körében. Mihelyst megtettem, amit meg kell, és betömtem a tudásomon levő hézagokat, fogom Lyrát, és kijutok innen, amint biztonságos.

Piton professzor összevonta a szemöldökét.

– Akkor most már a bosszú hajt?

– Bosszú? Pokolba a bosszúval, én vért akarok.

A felelet szemlátomást meglepte a férfit.

– Draco...

– Arra kényszerített, hogy megöljem az anyámat. Hogy megkínozzam magát. Hónapokig abban a fenyegetettségben tartott, hogy megerőszakol. Hála neki, vér tapad a kezemhez! Nem egyszerűen legyőzni akarom, hanem eltörölni, megsemmisíteni, míg nem marad más belőle, csak atomok és kellemetlen emlékek!

Feszült, nehéz csend borult rájuk. Draco kicsit megkésve rájött, hogy úgy ver a szíve, hogy a nyakán kidagad az ér, és vad gyűlölet forr a mellkasában.

Talán nem kellett volna kiabálnia.

– Draco – mondta végül Piton professzor halkan –, ígérd meg, hogy nem hagyod, hogy a bosszúvágyad fontosabbá váljon, mint az életed.

Draco nézte őt egy darabig, míg megpróbált levegőhöz jutni. Először furcsának találta a kérést, de aztán megértette a lényegét. Volt Dracónak egy sötét és csendes része, amely boldogan feláldozta volna az életét, ha az egyet jelentett volna Voldemort végével.

Nem rémítette meg. Nem maradt már sok, ami megrémítette volna, gondolta.

– Csak annyit ígérhetek, hogy megteszek minden tőlem telhetőt – felelte.

– A kedvemért – mondta Piton professzor.

Draco grimaszolt, de bólintott.

– A maga kedvéért. – Megtehette akár Piton professzorért is, mert saját magáért nem tette volna.

A férfi felsóhajtott, és megint a papírra nézett; sötét szeme a hozzávalók listáját vizsgálta.

– Húsz perc alatt el tudom készíteni – szólalt meg.

– Az jó – felelte Draco. – Az jó. Meghalok egy csésze teáért. Nem bánja, ha...?

– Persze, hogy nem. Tudod, merre találod.

Draco bólintott, és tenyerét dörzsölve elment mellette. Piton professzor a másik ajtón át távozott, a pincebeli bájital-laboratóriuma irányába. Draco már félúton járt a konyha felé, amikor a szeme sarkából egy ismerős formát vett észre.

A szoba sarkában egy apró, fekete gumilabda hevert elhagyatottan egy fotel mellett az asztal alatt. Még Piton professzor adta neki évekkel ezelőtt.

Draco megdermedt a látványára. Azt hitte, elveszítette. Álldogált egy kicsit a konyha és a nappali közti ajtóban, aztán leguggolt, hogy vékony, remegő kezével felvegye.

Poros volt, hűvös tapintású, a gumija pedig elnyűttebb, mint amilyenre emlékezett. Megforgatta az ujjai közt, és hosszú ideje először a megnyugvásra gondolt, amelyet azelőtt a káoszban talált; egy közömbös univerzumban létező céltalan entrópia filozófiai megerősítésében.

Úgy érezte, többé már nem talál benne megnyugvást. Talán már egész életére elég káoszban volt része.

Azért zsebre tette, mielőtt a konyhába ment.