Káoszelmélet

37. fejezet: 1995. február 14.

A hírnév a félreértés egy formája – ha nem a legrosszabb formája.  

  Jorge Luis Borges 

Draco tudta, hogy a Valentin nap egy pofátlanul elüzletiesedett ünnep. A szent, akin a tradíció alapult, teljes ismeretlenségben élt és halt volna meg, ha nem avatják szentté különböző, megbízható történelmi források által meg nem magyarázott okokból. Manapság ez nagyrészt csak ürügy volt, hogy fellendülhessen az édességek és ajándéktárgyak eladása, valamint szükségtelen társadalmi elvárás a szerelmespárokkal szemben, és érzelmi teher az egyedülállóknak.

De Draco akkor is átkozottul élvezte a Valentin napi randevúját Harryvel.

– Jó? – kérdezte Harry, miután Draco pár pillanatot azzal töltött, hogy kísérletképpen végighúzta a nyelvét a Mézesfalás különleges, Valentin napi „Szívrobbanás" nevű édességén.

– Mmm – felelte Draco. Édes tejcsoki volt, egy enyhe mentolos aromával. Amikor beleharapott, egy apró ízrobbanás tört elő; lágy málnakrém. Draco kiadott egy nem túl illedelmes hangot.

Harry elvigyorodott, és előhalászott pár sarlót, hogy kifizesse a csomagot. Még mindig abból eszegettek, miközben elhagyták a Mézesfalást, és kiléptek Roxmorts napos, téli utcáira.

– Akkor ez egy szép Valentin nap volt? – kérdezte Harry, mialatt Draco lenyalta a szájáról az utolsó maszat málnakrémet is.

– Nagyon szép – felelte Draco mosolyogva. – Annyira jó, hogy egyenesen rosszul érzem magam, amiért annyira oda voltam a felhajtás miatt.

És ez valóban szép nap volt. Amint vége lett az óráknak, legyalogoltak a hosszú, hóborította úton Roxmortsba, közben Draco az orvosi projektjéről fecsegett, Harry pedig témába vágó kérdéseket tett fel. A Három Seprűben megebédeltek és ittak egy kis vajsört, aztán kirakatokat nézegettek, és egy, a Mézesfalásba tett látogatással tették teljessé a napot.

– A kis haragos eszmefuttatásod csak még élvezetesebbé tette – bizonygatta Harry, és előrehajolt, hogy lopjon egy csókot, mielőtt még Draco ellenállhatott volna. Draco beledünnyögött Harry szájába, aztán belekapaszkodott a griffendéles sálba, és viszonozta a csókot.

Mögöttük néhány hugrabugos olyan hangot hallatott, ami Dracót egy szőrgolyót öklendező macskára emlékeztette. Elég feltűnő volt ahhoz, hogy elvonja a figyelmét.

– Én viszont meglennék a kommentárok nélkül – morogta. Nemcsak azóta, hogy elhagyták a Mézesfalást, hanem már hónapok óta ez ment, és minden napvilágot látott újságcikkel rosszabbodott a helyzet – amikből pedig rengeteg volt, és ahogy közeledett a második megmérettetés, csak egyre több lett.

– Ne törődj velük – mondta Harry. – Csak irigyek, amiért nem csókolózhatnak olyasvalakivel, akinek málna íze van.

Draco felnevetett, Harry pedig egy újabb csókkal próbálta őt elhallgattatni. Draco egyik karjával már épp átfonta volna Harry nyakát, amikor bal felől hirtelen fehér fény villant, mire mindketten összerezzentek, és odafordultak.

Rita Vitrol – Draco még sosem találkozott vele, de ha valaki arra kérte volna, hogy képzelje el a külsejét, olyasvalakit írt volna le, aki piszkosul hasonlít az épp előtte álló nőre. Szögletes arcát mereven megkreált, szőke hajkorona keretezte, méregzöldre lakkozott körmével fényképezőgépe oldalát kocogtatta.

– Miattam ne zavartassák magukat – búgta, és vérvörös ajkai vigyorra húzódtak.

– Még soha senki nem mondta önnek, hogy illetlenség az emberek után leskelődni? – kérdezte Harry.