|Felejthetetlen Tánc|

Tizedik

Miután az autóval leparkoltam az iskola előtt, bezártam a fekete autót és az épület bejárata felé igyekeztem. A karórám szerint tíz perc múlva kicsengetnek a negyedik óráról, ezért lesz időm rendes körülmények között várni a lányomat. Miután bemutatkoztam a portás bácsinak, kinyitották nekem az ajtót és mosolyogva beengedtek. Az általános iskola pontosan olyan volt, mint amit az amerikai filmekben is látni lehet: világos padló, színtelen falak és gyerekrajzok mindenhol. Minden faliújság egy évszakot ábrázolt, ezért amikor felsétáltam a zöld lépcsőn, szemügyre vettem az ősz és a tavaszt ábrázoló plakátokat. Az ellentétes színek és a hangulat is jól kimutatta, hogy melyik faliújság mit ábrázolt. Közelebb hajoltam egy képhez és elmosolyodtam, amikor megpillantottam a lap sarkán szereplő nevet. A kislányom gyönyörű rajzot készített: színes falevelek között egy fekete foltos cica és egy kislány állt. A kislány ujjai helyére pálcikákat festett, amik tartották a cica pórázát. Körülöttük pedig színes falevelek hullottak az égből. Gyorsan előhalásztam a telefonomat és lefényképeztem a kész rajzot. A dátum szerint egy hete rajzolta.

De miért nem említette?

- Áh, szép napot! Maga Khloe anyukája, igaz? - a mosoly lefagyott az arcomról, ezért a jól ismert hang után fordultam. Végignéztem Abigail anyukáján. Tudni illik, hogy Abigail volt a kislány, aki megbántotta a gyerekemet. És a lánya, pontosan olyan mint az anyja. Kígyók mind a ketten. - Milyen kellemes meglepetés. Tetszik a cipőd! Milyen márka is?

- Louis Vuitton - emeltem fel a fejem. - Én is örülök a találkozásnak - gyorsan megfordultam és felsétáltam a lépcsőn. A kilenc fejű kígyó hamar utolért engem és mellém lépett. Akkor hátra dobta a szőke haját és alaposan végig nézett rajtam. Legközelebb a gyerekek tanterme előtt álltunk meg. A fehér ajtón egy huszonöt névből álló névsor, illetve kék színű madár rajzok voltak. Abigail anyukája elvigyorodott, majd beharapta az ajkát. Két éve utáltam ezt a nőt. Minden osztályban van egy olyan szülő, aki az első találkozástól kezdve ellenszenvet és unszinpátiát vált ki a többi szülőből. Nálunk Abigail anyukája az, akit lehetetlen lenne kedvelni. Ő pontosan olyan, akinek mindig van mondanivalója, hozzászólása vagy kérdése. Szeret pitizni az osztályfőnöknek és feltűnő ruhákban megjelenni. A szomorú pedig az, hogy valóban minden osztályban van egy ilyen szülő.

- A hétvégén lesz a lányom születésnapja! Nem hívta meg Khloet? - "szomorúan" végignézett rajtam, de mielőtt válaszolhattam volna, gyorsan hozzátette. - Biztos nyomós oka volt rá! - és ezzel lezárta a beszélgetést. De azt is tudni illik, hogy én nem az a fajta nő voltam, aki hagyja, hogy eltiporják.

- Kedves Marta...

- Margaret! - javított ki.

- Az mindegy - legyintettem. - Tudod, mi a hasonló közted és a vérszívó pióca között? - kérdésem hallatán hátra hőkölt és kinyitotta a feltöltött ajkát. - Az, hogy nehéz levakarni az emberről! - mosolyt villantottam, majd hozzá tettem. - És hagyj tegyem hozzá, hogy kicsit le vagy maradva a korral. A melír már rég kiment a divatból. Ajánlom, hogy olvass divat magazinokat, mami - végig néztem rajta,ő pedig elvörösödött az idegességtől. Szívem szerint folytattam volna, de hirtelen megcsörrent a jelző, a terem ajtaja pedig kivágodott. Abban a pillanatban mindenki csapatostul és kettesével hagyta el a terem ajtaját. Szemtelen Abigail nem köszönt nekem, csak felszegett állal elsétált mellettem és a pióca anyjával magamra hagytak. - Szép délutánt! - szóltam utánuk, de azonnal visszajött a kisangyal énem, amikor megpillantottam a lányomat, aki szapora kezekkel pakolt bele a hátitáskájába. Adtam magamnak egy kis időt, hogy rá figyeljek. A majdnem fekete haja, hullámokban omlott a hátára, a szeme kéke szinte virított. Az ajkát valamiért lebiggyesztette, és nem figyelt rám. Bársonyos arcán enyhe pír volt jelen. Talán szomorú volt? Talán megint bántották őt? - Kop-kop! - motyogtam, mire felém kapta a tekintetét.