Egy álarcos bálon találkoztam a férfival, aki megváltoztatta az életem. Titokzatos álarca alatt csillogott a tengerkék szeme. A szabályos arcéle, és a mosolyra húzódó ajka párbajra hívott. "Nem adhatom meg magam" - hajtogattam, lassú tánc közben, és...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A női mosdóban, Lorenza a visszafogott, mégis feltűnő sminkemet igazgatta, miközben próbáltuk jobban megismerni egymást. Két perc alatt jöttem rá arra, hogy ez a nő nem csak kedves, de már értem, hogy Daniele miért szereti őt annyira. Vicces, okos és nagyon intelligens. Még mindig próbáltam felfogni azt, hogy csak azért játszotta el a részeg embert, hogy a bátyja rám bízza őt. Ami Daniele-t érinti..
Csak hallgattam a történeteket, amik róla szóltak. Nem gondoltam volna, hogy a szigorú, megállíthatatlan főnök mögött egy ilyen férfi rejtőzik. Lorenza-nak köszönhetően megtudtam, hogy Daniele két személyiséggel rendelkezik. Az egyik a megállíthatatlan és a lehetetlent nem ismerő, a rendíthetetlen férfi, akitől jobb félni. A másik oldala a családcentrikus, az óvó és védő ösztönnel rendelkező, érzéki férfi. Próbáltam felfogni a történteket és elraktározni azt, hogy Daniele Morgan akaratlanul is közelebb került hozzám és az életemhez. Nem ismertem őt, nem tudtam róla semmit, mégis úgy éreztem, hogy a sors ezen változtatni fog. Miközben Lorenza az ajkamat kihúzta, egymás után játszódott le előttem a jelenet, amikor legelőször találkoztam a testvérével: emlékszem, hogy előttem állt az elegáns tárgyaló teremben és dühös tekintettel nézett engem. A puszta tekintetéből tudtam, hogy mi ketten nem ellentétek, hanem nagyon hasonlóak vagyunk: olyan nyers erő lakozik benne, mint bennem. Ő is megállíthatatlan, akárcsak én. De a történetünk itt véget ér, hiszen hamarosan következik valami, ami elválaszt minket egymástól: ez lesz a cég, a börtön ahova kerültem. És muszáj fejet hajtanom, muszáj a munkára koncentrálnom és kizárni a férfit, aki azóta érdekel, amióta megpillantottam. Sok időbe telt, mire rájöttem arra, hogy a sors néha tartogat nekünk váratlan meglepetéseket és találkozásokat. Találkoztam egy férfival, aki olyan lehet mint én, de a sors csak ennyit adott belőle. Többet nem, hiszen holnaptól kezdetét veszi a távolság és a szigorú munkabeosztás, ami annyit jelent, hogy ki kell zárni az érzelmeinket. - Mennyire ismered a bátyámat? - kérdezte Lorenza. Lesütöttem a szemem, hiszen viszonylag kevés dolgot tudtam róla, de lehet, pont eleget.
- Állásinterjúra mentem, amikor találkoztam az irodában vele. Az első találkozásunk nem mondható tól jónak - pillantottam a szemébe. - De azóta a találkozás óta úgy tűnik, hogy a sors mindig összehoz minket.
- Ez valóban így van! Hiszen holnap már együtt fogtok dolgozni! Kész is vagy! Nézd meg a remekművemet - Lorenza boldogan elpakolta a sminkes cuccait, miközben a tükörben megnéztem magam. Kifejezetten tetszett a szemhéjamon csillogó erőteljesebb arany szín, és a mélyítő vonalon található barna árnyalat. - De ma még barátok lehettek! És egy este alatt, sok minden történhet - hesegetett engem a kijárat felé.
- Én soha nem fogok összejönni a bátyáddal! Mi ketten olyanok lennénk együtt mint egy atombomba! - figyelmeztettem, hogy ne próbáljon összehozni minket. Lorenza széttárta a kezét.
- Még szerencse, hogy a szerelem doki áll előtted - helyezte vállamra a kezét.
