Egy álarcos bálon találkoztam a férfival, aki megváltoztatta az életem. Titokzatos álarca alatt csillogott a tengerkék szeme. A szabályos arcéle, és a mosolyra húzódó ajka párbajra hívott. "Nem adhatom meg magam" - hajtogattam, lassú tánc közben, és...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A várostól tíz kilométerre található kórház folyosóján ültem. Próbáltam rájönni arra, hogy nappal, vagy éjszaka van. Előre pillantottam, viszont a szemem se rebbent. Léteztem, de nem ezen a földön voltam. Lélegeztem, de teljes mértékben meghaltam. Sötétkék ingben és elegáns nadrágban úgy festettem, mint aki elérte a világvégét. Nem én értem el, hanem ő ragadott magához. Nem pislogtam, nem mozogtam, csak némán néztem magam elé. A szürke falak, és a kórház folyosóján érezhető fertőtlenítő szag sem térített észhez. A folyosó üres volt. Éjszaka közepe volt. Magam előtt mozgást észleltem, de nem voltam annyira ép elméjű, hogy pislogjak. Valaki ledobta magát mellém. Paolo óriásit sóhajtott, kezével pedig a szemét dörzsölte. Mellettem volt, de én teljes mértékben bekattantam. Elment az eszem! Erre ez a megfelelő szó. - A kibaszott kurva életbe! - Paolo előre hajolt, majd tarkómra helyezte a kezét. Ültünk ott. Néztünk ki a fejünkből, de a fájdalmon kívűl semmit sem éreztünk. - Mennyire vagy beszámítható állapotban? - fél szemmel láttam, hogy felém fordul, de engem nem érdekelt. A történtek egymás után játszódtak le a szemem előtt: a húgom előttem állt, majd fegyvert tartva a kezében, egyszerűen csak lelőtte magát. Teste hátra zuhant, a vér pedig a falra csapódott. Újra lelőtte magát. Ismételten lezuhant, és ment ez addig, amíg...- Daniele!? - lökte meg a vállamat. Pislogtam, viszont óriási könnycseppel lettem könnyebb.
- Lelőtte magát - suttogtam magam elé. - A húgom lelőtte magát... - Paolo magához húzott, majd puszit nyomott a halántékomra. Fájt. Nem akartam elhinni, nem akartam befogadni. Felálltam. Lassan előre sétáltam, majd a folyosó közepén megálltam.
- Daniele? - suttogta maga elé. - Hova mész? - próbáltam a testvérem hangjára figyelni, viszont nem tudtam. Menekülni akartam. Elfutni és magam mögött hagyni ezt a kibaszott éjszakát. Megfordultam, majd oldalra biccentettem a fejem.
- Én? - suttogtam, majd felkaptam a fejem, hiszen az oldalt helyiség ajtaja kinyílt. Egy orvos lépett ki, majd becsukta az ajtót. Azt hiszem, hogy egyszer már bemutatkozott, viszont a sok hatása alatt voltam, ezért mindent Paolo intézett. Az orvos összefonta maga előtt a kezét és ránk pillantott.
- Azonosítani kellene a testeket - nem mosolygott, csak együttérző pillantással ajándékozott meg. - Adok időt maguknak! - oldalra lépett, ezzel utat adott oda, ahonnan menekülni akartam. Paolo szemébe néztem, aki vörös szemét törölgette és felállt a székről.
- Bemegyek veled - szorította meg a vállamat.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
