Egy álarcos bálon találkoztam a férfival, aki megváltoztatta az életem. Titokzatos álarca alatt csillogott a tengerkék szeme. A szabályos arcéle, és a mosolyra húzódó ajka párbajra hívott. "Nem adhatom meg magam" - hajtogattam, lassú tánc közben, és...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Két hónappal később
- Egy szép napon ez mind a tiéd lesz! Nézd a végtelenségig nyúló olívabogyó ültetvényeket és a sorban álló tujákat! - megtámasztottam vállamat a macskaköves járda mellé ültetett fatörzs felületén, és figyeltem Danielet, aki a felkelő napsugarakat figyelte a lányunkkal. A nap sárga fényben úszott. Az enyhe dombok mögül lassan kívánkozott elő. Tekintetemmel a kanyargó útszakaszt figyeltem, és az utat ölelő ültetvényeket. Létezik, hogy valaki szerelmes lesz egy helybe? Létezik, hogy egy hely annyira megérinti a szívet, hogy az egész látvány boldoggá tudja tenni? Mélyen szívtam be a reggel zamatos illatát, hallgattam a kakas énekét, a madarak lágy dallamát. Figyeltem, hogy fáról fára szállnak és csipegetni kezdik a madár eleséget. Chloe, Daniele mellette ült, a kislány mellett pedig két foltos kutya és a szemtelen macska. A macska beképzelt módon mosdatta magát, nem érdekelte az, hogy mellette két kutya is volt. Furcsa egy jószág volt, hiszen napközben gyakran eltűnik. Csak akkor látjuk, amikor eljön a vacsora ideje. Olyankor mindig a ház bejáratához kullog, lusta módon nyávogni kezd, míg be nem engedjük.
Lehunytam a szemem, engedtem, hogy a szikrázó nap felmelegítse az arcomat. Londonban töltött napjaim alatt nem gondoltam volna, hogy ez a hely ennyire varázslatos. Hihetetlen érzés volt tudni, hogy ez mind Daniele tulajdona.
- Annyira szép, apa! Én soha nem szeretnék haza menni - kinyitottam a szemem, fejemet oldalra biccentettem és mosolyogva figyeltem Chloet, aki a kutyákat simogatta. - Itt szeretnék felnőni! - miközben megindultam feléjük, leguggoltam Daniele háta mögé, puszit nyomtam a homlokára. Volt a hangjában egy őszinte rajongás, egy mézédes hang ami arról árulkodott, hogy igazat mond. A vak is észrevenné, hogy Chloe boldog itt. Megszerette a kutyákat, a lusta macskát és az elénk terülő látványt. Bàr ezt, ki nem szeretné? A családi ház egy macskaköves úttal kirakott dombra volt építve. Az elé terülő hosszú kert látványa mindennel felért. Minden zöld volt, magas fák és színes bokrok keretezték az egész udvart. Néhol kakasok futkároztak, valahol pedig a galambok repültek. Chloe felé pillantottam és elmosolyodtam. Sokat beszélgettünk a jövőről. Daniele és én hosszú perceket töltöttünk esténként a hintaágyon és egy pohár borral a kezünkben. A jövő fontos volt a számunkra. Szerettem Londont, de közben beleszerettem egy más világba. Magával ragadott a szabadság illata, a nap sugarai és a vidékies hangulat. Megszerettem és kijelentettem, hogy maradjunk egy darabig.
- Egy darabig nem tervezünk haza menni, kicsim. Apa és én iskolát néztünk neked. Szeretnél itt tanulni, és itt maradni a birtokon? - alig tudtam befejezni, hiszen Chloe ugrálva futni kezdett a járdán. A két kutya ugatva követte őt, miközben vigyorogva ugrált. Daniele elnevette magát. Beletúrt az enyhén hullámos hajába és a sárga nap fényében oldalra biccentette a fejét. Szerettem boldognak látni őt.
- Igen! Igen! Itt fogunk élni, itt fogunk élni! - miközben a szavakat ismételgette, Daniele mögém állt és a felkelő napsugarak között a nyakamba csókolt. Állánàl fogva megcirógattam a bőrét, majd elmosolyodtam.
