|Felejthetetlen Tánc|

Tizenkilencedik

Az első munkanapom nem kifejezetten úgy indult, ahogy én azt elképzeltem. Kifejezetten kínos volt belépni úgy a tárgyaló terembe, hogy több szempár is rám szegeződött. A neveltetésemnek köszönhetően mindig határozott voltam, de abban a pillanatban valamiért nem tudtam elengedni a dolgot, és csak éreztem, hogy kellemetlenebb lesz a szituáció.

A tárgyalás végén többen is elhagyták az irodát, de én még a helyemen maradtam, majd a gurulós székkel az asztal felé haladtam. Odaérve a kezembe vettem egy fehér post itet és egy tollat. Az értekezleten elhangzottakat írtam fel rá, de azok közül is csak a legfontosabbnak és azokat a pontokat, amik engem is érintenek. Egy aláhúzással nyomatékosítottam két pontot, majd önelégült mosollyal az arcomon dőltem hátra a főnök, kényelmes székében. A tárgyaló terem teljesen üres volt, ezért vettem egy száznyolcvan fokos fordulatot, hogy a telt kilátásban gyönyörködhessek, de a lábam a földbe gyökerezett, amikor megpillantottam magammal szemben őt. Minden bizonnyal ő sem hagyta el a termet, ezért miután tudomásul vettem, zavartan lesütöttem a szemem. Daniele Morgan zsebre helyezett kezekkel és a tőle megszokott, úri mosollyal az arcán nézett le rám. Szinte éreztem, hogy min mosolyog, ezért zavartan feltettem a mutatóujjamat. - A reggel történtek miatt az elnézését kérem - meglepődtem, hiszen a hangom egércincogáshoz hasonlított. És az csak jobban zavart, hogy Mr. tökéletesség csak szórakozott a viselkedésemen.

- Megmondom őszintén, hogy nem hétköznapi belépés volt. Nem szoktam hozzá eféle figyelemhez - tengerkék szemét összehúzta, ezért a sűrű szempillái csak jobban keretezték az alapjáraton gyönyörű szemét. Úgy gondoltam, hogy ezt a témát jobb, ha nem boncolgatjuk tovább. Hirtelen felálltam és az ajtó felé igyekeztem. - Tetszett az ötlete - szólalt meg. A picsába! A kezem már a kilincsen volt, de ő megakadályozta, hogy kilépjek az ajtón. Mert nem tudtam, vagy mert nem akartam. Mr. Morgan stílusa és a hangja két kézzel tartott fogva. Nem eresztett és csak jobban szorított. Esélyem sem volt menekülni, vagy ellenállni neki. Ő maga is tisztában volt azzal, hogy ami köztünk van, az nagyon erős vonzalmon alapul. - A rose gold valóban különleges és merész ötlet. Eszembe jutott, hogy ilyen jellegű kellékek hiányoznak a honlapunkon.

- Ezesetben ma erről fogok gondoskodni - bólintottam és megfordultam. Miután kiléptem az ajtón, két munkatársam végig nézett rajtam. - Na már megint mi nem tetszik?! - mutattam magamra.