Egy álarcos bálon találkoztam a férfival, aki megváltoztatta az életem. Titokzatos álarca alatt csillogott a tengerkék szeme. A szabályos arcéle, és a mosolyra húzódó ajka párbajra hívott. "Nem adhatom meg magam" - hajtogattam, lassú tánc közben, és...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Daniel-től kapott puha pokrócot tekertem a vizes ruhámra, miközben próbáltam elaltatni a lányomat. Chloe egy nagyon tiszta és otthonos vendégszobában kapott ágyat. Daniele kijelentette, hogy vele aludhatok, hiszen a vihar miatt nem enged haza. Részben dühös voltam rá, viszont beláttam azt, hogy valóban igaza volt. Óriási nagy butaság és felelőtlenség volt az is, hogy eljöttem ide. Nem tehettem róla, hiszen elvakított a félelem, amit a lányom miatt éreztem. Hét évig neveltem. Baba korában a mellből szoptattam és éjjel-nappal mellette virrasztottam. Számomra Chloe nem csak a levegőt, de az egész életet jelentette. Ő az én lányom, és képes vagyok bármit megtenni érte. - Aludj, kicsikém - nyakához húztam a takarót, de amikor a lámpa felé nyúltam, üveges tekintettel megfogta a kezem.
- Anyu? - suttogta.
- Igen, kicsikém? - simogattam a haját. A szívem szakadt meg, hiszen a történtek rossz hatással voltak rá. Egyszerre haragudtam magamra, és szégyelltem is magam. Ott a fagyizóban, Daniele azonnal észrevette és tudomásul vette, hogy Chloe előtt nem okos döntés veszekedni. Én voltam az, aki minden haragomat és a bosszúmat nem csak az apjára, de a lányomra is erőltettem.
- Nem beszélnétek ezt meg? - enyhén felült, majd a kezemet simogatta. - Kérlek szépen! - könyörgött könnyes tekintettel. - Mindent meglehet beszélni!
- Nem tudom, Chloe - sütöttem le a szemem. - Időt szeretnék kérni tőled. És egy hatalmas bocsánattal is tartozom - hozzá hajoltam, majd puszit nyomtam a homlokára. - Nagyon szeretlek, kicsikém!
- Én is szeretlek, anyu - markolt a vizes hajamba. - Daniele szobájában alszol, igaz? - csillogott a szeme.
- Ezt mégis hogy gondolod, kisasszony?! - nevettem a fejemet csóválva. Chloe oldalra pillantott, ezért szemöldökömet ráncolva hátra néztem a vállam felett. Csak ebben a pillanatban vettem észre, hogy Daniele az ajtóban állt. Annyira zavarba jöttem, hogy lesütöttem a szemem. Daniele Morgan eszméletlenül jóképű volt a sportos stílusával és a ragyogó kék szemeivel. Mintha vihar tombolt volna a tekintetében. Egyszerűen nem tudtam elkapni a tekintetem.
- Engedtem neked fürdővizet - bólintott alig láthatóan. - Póló és törölköző is van kikészítve!
Nem tudtam, hogy köszönetet mondjak, vagy egyszerűen csak verjem be a jóképű arcát. Azt hiszi, hogy kedves gesztus miatt elfelejtem, hogy elrabolta a lányomat? Arra számít, a fehér mosolyától és a jóképű pofikájától megenyhül a szívem? - Rendben! Megyek, ha Chloe elaludt!
- Nyugodtan menj, anyu - Chloe feltűnően ellökte a kezem, majd lekapcsolta a villanyt és megfordult. Megszeppenve néztem a lányomra, aki szemét lehunyva magamra hagyott. - Jöjjetek össze - suttogta maga elé. Szinte biztos voltam, Daniele is hallotta, hiszen mosolyogva lesütötte a szemét. Ó te jó ég! Most jön az a pillanat, amikor kettesben maradunk ebben az agglegény lakásban? Mégis mi baj történhet?
