Egy álarcos bálon találkoztam a férfival, aki megváltoztatta az életem. Titokzatos álarca alatt csillogott a tengerkék szeme. A szabályos arcéle, és a mosolyra húzódó ajka párbajra hívott. "Nem adhatom meg magam" - hajtogattam, lassú tánc közben, és...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kétségbeesve figyeltem, hogy a repülő a felszállópályára gurul. Az ablak mellett ráláttam az óriási szárny felületétre, és láttam London nemzetközi repülőterét. Mikor vissza jöttem, megfogadtam, hogy nem repülök többet haza. Most Paolo mellett ülve, minden összedőlt körülöttem. A kétségbeesett pakolás eredménye az volt, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőle, a nőtől aki elrabolta a szívemet. Nem gondoltam volna, hogy egy váratlan hír újra lerombolja az itt töltött életemet. Pontosan úgy éreztem magam, mint akkor, amikor az apámat temettük: tudtam, hogy Olaszországban csak a bánat, csak a magány fog várni. Tenni akartam ellene. Menekülni és a lányomhoz futni, de ezelől nem futhatok el. Megtehetném, de akkor nem tudnék újra tükörbe pillantani. Utáltam magam, mert nem szóltam annak a két embernek, akit a világon a legjobban szeretek. És most Olaszország felé tartva jöttem rá arra, hogy ezt a hibát talán soha nem bocsátják meg nekem. Összehúzott szemekkel támasztottam fejemet a falnak, figyeltem ahogy a gép emelkedik. London, az épületek és a tavak is egyre csak távolodtak. Távolba tartottam, de tudtam, hogy vissza jövök.
Napok kérdése és haza fogok térni!
- Mesélj el mindent! - fájdalomcsillapító lecsúszott a torkomon, ezért fáradtan lehunytam a szemem. Paolo mellettem ült, de egy percre sem volt nyugodt. Másodpercenként az ablak felé pillantott, ajka szélét rágcsálta és a kabala gyújtójával szórakozott. Mindenki tudja, hogy nem igazi öngyújtó, de örülnék ha a stewardess nem venné észre. - Tedd már el azt a szart - sziszegtem, mire mélyen sóhajtott és zsebre vágta a fém kütyüt. - Mondanál valamit? - felé fordultam, de ő csak bámult maga elé. - Testvérem....
- Képtelen vagyok felfogni - repülőn sokan ültek, ezért csendben suttogott. Még mindig nem értettem mindent. Tudtam, hogy otthon baj történt. Viszont a testvérem viselkedése egyre jobban aggasztott. Utoljára az apánk halála napján viselkedett így. Tömény gombóc keletkezett a torkomban. A szívem hevesebben vert és éreztem; otthon nagy baj van.
- Lorenza mikor utazott haza?
- Tegnap este - suttogta maga elé. Pupillája kitágult, karját pedig a szék karfáján pihentette. A repülőgépen néma csend volt, a suttogása ezért hangosnak tűnt. Figyelmét elterelte azzal, hogy pezsgőt rendelt. Palolo nagyon maga alatt volt, ezért bólintva elfogadtam az érkező poharakat. A csinos stewardess félig töltötte a keskeny poharat, majd illedelmesen magunkra hagyott minket. Vártam. Vártam arra, hogy Palolo észhez térjen és meséljen. Felkészültem arra, hogy fájdalmas lesz. Fájdalmas lesz hallani amit mondani fog, de felkészültem.
Csak azt hittem, hogy mindenre....kivéve egyetlen egyet.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
