Egy álarcos bálon találkoztam a férfival, aki megváltoztatta az életem. Titokzatos álarca alatt csillogott a tengerkék szeme. A szabályos arcéle, és a mosolyra húzódó ajka párbajra hívott. "Nem adhatom meg magam" - hajtogattam, lassú tánc közben, és...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A lányom nem volt az iskola előtt. Biztos voltam abban, hogy a tanítás már véget ért, hiszen tíz percet várakoztam egy deketet kapó autó miatt. A sor hosszú volt, rengeteg autót feltartott, hogy a sérült járművet az út szélére tolják. Féltem és idegesen léptem be az iskola ajtaján. Először a tanterembe pillantottam, de miután tudomásul vettem, hogy üres, a fejemet lógatva hátrálni kezdtem. - Hol vagy, kicsikém? - üveges tekintettel léptem ki az ajtón, viszont minden reményem életre kelt, amikor megpillantottam Chloe osztályfőnökét, aki a piros autójába szállt be. Azonnal utána futottam, majd sűrű bocsánatkérés közepette millió kérdést tettem fel a lányomról. - Egyszerre csak egy kérdést, Mrs. Cross - igazította meg szemüvegét.
- Elnézést, de a lányomról van szó! - emeltem fel a hangomat. - Tudnom kell, hogy látta-e az iskola előtt várakozni - összetettem a kezem, miközben próbáltam visszafojtani a könnyeimet. A szívem szakadt meg, hiszen nem tudtam, hogy hol van a lányom. Eddig mindig időben az iskolához értem, ezért még nem volt példa arra, hogy elkerültük volna egymást. - Kérem...
- Most jut eszembe! - csillant fel a szeme. - A tanári szoba ablakából láttam egy fiatal férfival beszélni. Sötét haja volt és eszméletlenül sármos! - legyezte magát a kezében tartott mappájával. - Először nem tudtam elképzelni, hogy ki lehet, de amikor jobban megfigyeltem, szinte az ablakból lehetett látni a férfi kék szemét! Óh, azok a szemek! Mint egy babának, hohó! - pirult el teljesen.
- Mégis...miről beszél? - hüppögtem. - Ő Daniele lesz! - kiabáltam el magam.
- Talán az édesapja? - kérdezte kíváncsian. Úgy döntöttem, hogy nem válaszolok, hiszen jelen pillanatban olyan mérges voltam, hogy egy téglát is képes lettem volna szétzúzni. Mégis, hogy képzeli ez a Daniele, hogy elviszi előlem a lányomat?! Istenem! Hol lehetnek? - Én úgy láttam, hogy a cukrászda felé tartottak! - mutatott a zöld színű épület felé.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Azt mondtad, hogy mindent elmondasz nekem! - eper habos tortát evett, miközben figyelte, hogy a kávéba kortyolok. A kezem remegett, a póló pedig a hátamra izzadt. Úgy éreztem, hogy a világ összenyom, én pedig túlságosan kicsi vagyok ahhoz, hogy talpra tudjak állni. Mindig a szavak és az őszinteség embere voltam. Akkor elhatároztam, hogy mindent elmondok neki, csak azt nem tudtam, hogy kezdjek bele. Előttem ült egy kislány, aki második osztályba járt. Az ártatlan tekintetével le sem vette rólam a szemét. Mégis hogy közöljem vele a hírt, hogy én vagyok az apukája?
