Egy álarcos bálon találkoztam a férfival, aki megváltoztatta az életem. Titokzatos álarca alatt csillogott a tengerkék szeme. A szabályos arcéle, és a mosolyra húzódó ajka párbajra hívott. "Nem adhatom meg magam" - hajtogattam, lassú tánc közben, és...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy drogéria előtt parkoltam le, de a gondolataim annyira kuszák voltak, hogy még a kézi féket sem húztam be. Miután biztonságosan leállítottam az autót, gondterhelten pillantottam Chloe felé, aki megszeppenve ült a hátsó ülésen. Tudtam, hogy nálam biztonságban van, viszont nem volt jogom elszakítani őt az édesanyjától. Próbáltam úgy megközelíteni a dolgot, hogy ez Chloe kívánsága volt, de mégis szörnyű dolgot tettem a nővel, akit szeretek. Szerelem? A harag és a gyűlölet annyira elvakított, hogy elfeledkeztem a nő szívéről és az iránta érzett szerelemről. Hol van az a férfi, aki akkor voltam, amikor legelőször megpillantottam ezt a nőt? Hol van az érzés, amit akkor éreztem, amikor pislogott vagy mosolygott? Hova tűnt az a szerelmes férfi, aki egykor udvarolt ennek a nőnek? Mi változott?
Mit tettünk egymással Katherine?!
- Miért álltunk meg itt? - mély gondolataimból Chloe zökkentett ki, ezért homlokomat piszkálva hátra pillantottam a vállam felett. Mosolyt erőltettem az arcomra, és próbáltam nyugodt maradni. Sikertelen volt. A vak is észrevenné, hogy nem voltam a dolgok magaslatán: elszakítottam egy lányt az anyjától. Elválasztottam őket egymástól.
- Arra gondoltam, hogy ha nálam alszol, akkor szükséged lehet pár dologra - egy perc alatt gondoltam meg magam, ezért beindítottam az autót. Nem követhetem el ezt a hibát! - Ne haragudj, kicsim! Hibát követtem el - javítottam ki magam. - Haza viszlek az anyukádhoz!
- Ne! - kiabálta Chloe. Felszólalása váratlanul ért, ezért megszeppenve helyeztem kormányra a kezem. - Nálad szeretnék ma aludni - suttogta alig hallhatóan. - Én szeretném! - kezét aranyosan széttárta, ezért a pokol kapujában állva elnevettem magam. Furcsa tud lenni az érzés, amikor a legrosszabb helyzetben is marad egy apró dolog, ami az embert jó kedvűvé tudja varázsolni. Jelen pillanatban a lányom volt az egyetlen dolog, amiért még mosolyogni tudtam. Hibáztam, amikor elszakítottam az anyjától. Hibáztam, amikor kiléptem vele az ajtón. De nem hibáztam, amikor elmondtam neki az igazat. - És lehet, hogy szükségem lesz pár dologra - tapasztotta szemét a bejárat felé. Öt perc múlva már a sorok között sétáltunk. Chloe ,leginkább orrá lógatva igyekezett mellettem, ezért mosolyogva megálltam a gyerek samponok előtt.
- Milyen sampont szeretsz? - kérdeztem kíváncsian. Chloe nem engedte el a kezem, de az érintés megszakadt, amikor vigyorogva leemelt egy málna illatú sampont a polcról. - Ez menőnek számít? - kezembe vettem, majd alaposan megnéztem a rózsaszín sampont. Tudtam, hogy órákkal később haragudni fogok magamra. Azt is tudtam, hogy gyűlölni fogom magam, és pontosan ezért akartam kihozni ebből a legjobbat. A lányom nevetve megrázta a fejét, majd a kicsi kosárba tette a terméket. - Szükséged van fogkrémre és fogkefére is, igaz?
- Igen! Minden este fogat mosok - sétált előttem.
- Nagyon helyes - bólintottam példamutatóan. - A rendszeres fogmosás nagyon fontos - a kosarunk két termékkel lett gazdagabb, ezért azonnal a pénztár felé vettük az irányt, de közben Chloe megtorpant.
