Egy álarcos bálon találkoztam a férfival, aki megváltoztatta az életem. Titokzatos álarca alatt csillogott a tengerkék szeme. A szabályos arcéle, és a mosolyra húzódó ajka párbajra hívott. "Nem adhatom meg magam" - hajtogattam, lassú tánc közben, és...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kezemmel az ajtót szorítottam, ajkamat pedig összepréseltem. Nem kellett sok ahhoz, hogy robbanjak, ezért próbáltam nyugodt maradni. Minden levegővétellel csak azt értem el, hogy felidegesítettem saját magam. A volt feleségem még mindig előttem állt, és úgy éreztem, hogy most nála a labda. Bármennyire is ijesztőnek tűnik, de lehet, hogy tud valamit, ami engem érdekelhet. Angela, győztes mosolyt villantott, hiszen érezte, hogy nem fogom elküldeni. Pedig nagyon szerettem volna! Imádkoztam, hogy legyen akaratom kirúgni a lakásból, de akkor egy részem bánni fogja, hogy nem hallgattam meg az ajánlatát. Nem tudtam másra gondolni, csak Katherine-re. Érezni akartam. Látni és az illatát szagolni. És utáltam magam amiatt, hogy becsuktam az ajtót és rábólintottam erre az egészre.
Angela önelégült mosollyal az arcán közelebb lépett hozzám, majd kihúzta a táskája cipzárját. Éreztem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni, ezért a fejemet csóváltam. - Ne húzd az időt! - szóltam rá. - Mondd el, hogy mit akarsz - megszorítottam a csuklóját, hiszen elmúlt az időszak, amikor türelmem volt hozzá.
- Daniele! - szólt rám. - Nem szabad így viselkedni egy hölgy társaságában. Azt javaslom, hogy fékezd magad, vagy ez volt az utolsó, hogy látsz engem - ujját fenyegető stílusban feltette, de én csak elnevettem magam.
- Számomra az lenne a legjobb, ha nem is léteznél - szúrtam neki oda.
- Nem szeretem, amikor így beszélsz velem, Daniele - egy borítékot húzott elő a táskájából, ezért azonnal utána nyúltam, de ő lefogta a kezem. - Hajlandó vagy tárgyalni velem? - állát felszegte, a testét csak jobban kihúzta. - Utálod, hogy most nem nálad van a labda, jól mondom? - ujjával megérintette a borostás arcomat, ezért elhúztam tőle a fejem.
Egy bólintással jeleztem, hogy alkuképes vagyok, de egyáltalán nem volt idegzetem ehhez a nőhöz. Viszont tudni akartam, hogy mi van abban a borítékban. Szinte éreztem, hogy ha nem mond valamit, akkor erőszakkal fogom elvenni tőle a borítékot. - Beszélnél végre?! Milyen ajánlatot akarsz nekem adni?
Ő csak nevetve körbe sétált engem. - Te nagyon jól tudod, hogy mire vagyok képes, igaz? - vonta fel a szemöldökét. - Mindig a háttérben vagyok, de sok mindent látok - nézett végig rajtam. - Olyan vagyok, mint egy szellem: senki nem lát, de valamiért mindig, mindent tudok - nyalta meg az ajka szélét. - Ha valamit nem értek, akkor képes vagyok addig nyomozni, amíg rá nem jövök dolgokra! Amikor úgy döntöttél, hogy elhagysz...nyomoztam kicsit!
- Nyomoztál?! - sziszegtem.
- A múltadban - emelte fel az állát. - Magam alatt voltam. Nem értettem, hogy miért utaztál vissza Londonba - nézett végig rajtam. - Megfordult a fejemben, hogy talán a szerelem miatt!
Nem jól gondolta! Senkivel nem ismerkedtem akkor, amikor haza költöztem. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy az én életem ide köthető. Nem találtam ott a helyem. - Tévedsz, ha azt hiszed, hogy szerelmes voltam - léptem közelebb. - Azért jöttem vissza, mert anyám mellett nem voltam boldog! Ez a kibaszott nagy titok - tártam szét a kezem mérgesen.
