Egy álarcos bálon találkoztam a férfival, aki megváltoztatta az életem. Titokzatos álarca alatt csillogott a tengerkék szeme. A szabályos arcéle, és a mosolyra húzódó ajka párbajra hívott. "Nem adhatom meg magam" - hajtogattam, lassú tánc közben, és...
Ops! Esta imagem não segue as nossas directrizes de conteúdo. Para continuares a publicar, por favor, remova-a ou carrega uma imagem diferente.
Az éjszaka közepén rémálmomból riadtam fel. Izzadt homlokkal és magas pulzussal ültem az ágy szélére. Lehunytam a szemem, kezemmel letöröltem az arcomat. Hátra pillantottam, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nem ébresztettem őt fel. Mikor lehorgasztottam a fejem, tanácstalanul álltam a dolgok előtt. Az anyám és a húgom halála utáni hetek és hónapok voltak a legnehezebbek. Éjszaka nem aludtam. Sok hét múlva tudtam aludni, de akkor rémálmok gyötörtek. Minden éjszaka ugyan az a jelenet: a szoba közepén állok, látom, hogy a húgom fegyvert tart a fejéhez. A keze remegett, sírt és állandóan azt hajtogatta, hogy "anya meghalt." Érte akartam nyúlni, el akartam venni a fegyvert, de késő volt. Meghúzta a ravaszt, a töltény hangos puffanással a halántékába fúródott. A húgom teste hátra zuhan, én pedig felriadok. Általában ennél a résznél riadtam fel, de ez most megint előjött. Zihálva és kimerülten ültem az ágy szélén, a szívem hevesen vert. Sokszor olvastam, hogy rémàlomból felébredés után van egy állapot, amikor az ember képtelen megmozdulni. Rám ez nem érvényes, én még az ágyból is képes vagyok kiugrani.
Sóhajtva hajoltam hátra, kicsit betakartam Katherine meztelen vállát, majd kisétáltam a szobából. Anyu halála óta nem kapcsolom le a villanyokat. Ez azt jelenti, hogy éjszaka minden lámpa ég a házban. Nem érdekelt a sok nullás villany számla, amit minden hónap végén kiküldtek ez miatt. Engem csak az érdekelt, hogy ne legyen sötét. Hangtalanul sétáltam végig a keskeny folyosón, majd a fa lépcsőn a konyha felé igyekeztem. Megszerettem ezt a házat, mert otthonos, színes és köze sincs egy londoni, élettelen szürke otthonhoz. A ház fő díszítőeleme, a kőberakásos fal, a csillogó parketta és a rajta található rojtos szőnyegek. Katherine ragaszkodott a piros színhez, mert szerinte az vidám. Igazat adtam neki, ezért a szőnyegek mellé, piros kanapét is vásároltunk. Egyébként a magas falakon különböző festmények, fali díszek és porcelánok lógtak.
Miközben a konyha pult szélének támasztottam a derekam, belekortyoltam a pohár vízbe. Utáltam, hogy visszajöttek a rémálmaim. Azt hittem, hogy túltettem magam rajta, de olykor gyakran vissza tekint. Talán el kell fogadnom, hogy soha nem tudom túltenni magam rajta. - Hé! Mit csinálsz itt, hajnali egy órakor? - Katherine takaróba burkolózva állt meg az első lépcsőfokon, halántékát a falnak támasztotta és karikás szemekkel nézett felém. - Nem nézel ki túl jól - sóhajtva felé sétáltam. Nem akartam semmit, csak a karjai között lenni. Miután helyet foglatunk a kanapén, a hajàt simogatva megráztam a fejem.
- Rémálmom volt - Katherine nem lepődött meg. Ajkát lebiggyesztette, és szaporán pislogott. Minden fájdalmamat átérezte. Tudta, hogy milyen voltam, amikor újra összezuhantam, majd erőre kaptam. Egy bolond körhintába kerültem, a dolgok pedig ismétlődtek. Jobban lettem, újra összezuhantam. Most megint azt érzem, hogy anyu és a húgom halála fojtogat és nem ereszt el. - Megint azt álmodtam. Láttam magam előtt a húgomat, aki fejbe lövi magát, majd kizuhan az ablakon... - lehunytam a szemem, a padlót fürkésztem. Katherine puszit nyomott a halántékomra, miközben felsóhajtott.
