𝑇𝑜𝑥𝑖𝑐 𝑑𝑒𝑠𝑖𝑟𝑒

•PROLÓGUS•

  Sosem volt gondom a nyárral, a forrósággal és a tanítási szünetekkel. Azonban már a nyár utolsó hónapjának vége felé igen kezdett zavarni a családom folytonos hangoskodása. A nyár három hónapjára Olaszországba utaztunk a nagyszüleimhez, volt egy nagy nyaralójuk és mikor kicsik voltunk, minden percét imádtuk. Tudtunk fogócskázni, bújócskázni az udvaron esetleg bent a házban –aminek a szüleink nem nagyon örültek –ellentétbe velünk. Négy unokatestvérem van és egy húgom, együtt töltöttük az egész nyarat, összegyűlt az egész család. Kicsiként annyira imádtam, hogy olyan sokan voltunk, viszont, ahogyan kezdtem idősödni már inkább menekülni kívántam előlük. Én voltam a második legfiatalabb gyermek a családban, a legidősebb unokanővérem már megházasodott tavaly ősszel. Mindenkinek van valakije, míg én egyedül töltöm az időmet. Nem kérdés, hogy miért vágyok annyira vissza az egyetemre. Hiszen minden nap, olyasmi kérdésekkel dobáltak engem, ami párkapcsolatról szólt. Kezdett elég unalmas és zavaró lenni. Az idei nyár teljesen más volt, egyik unokatestvérem csak pár napot volt velünk, a többiek még csak meg sem látogattak minket. Annyi felnőttel unalmas volt az élet egy olyan hatalmas házban. A kistestvérem összesen hat évvel fiatalabb tőlem, de még hozzá is kevésszer volt energiám vagy akár kedvem. Így a napom legtöbb percét a tengerparton töltöttem. Összesen tíz perc volt a háztól a part, bármikor le tudtam menni, de ott sem volt sokáig nyugtom. S el sem hiszem, hogy végre kiszálltam a kocsinkból és ismét az egyetem előtt álltam, két bőrönddel a kezemben.

-Mindened megvan? –kérdezte anya, miközben benézett a kocsi csomagtartójába.

-Csak kettő bőröndöm volt. –valójában érdekes volt, hogy csak ennyi dolgot kellett visszahoznom, hiszen több mindenem a kollégiumi szobában maradt a nyárra. Kikerültem a bőröndöket, aztán anya köré fontam a karomat. –Szeretlek, anyu. –arcomra nyomott egy gyors csókot és elhúzódott tőlem, hogy apához mehessek. Őt is megöleltem, kicsit megsimította a hajamat aztán hátra lépett előlem.

-Figyelj oda mindenre. Menni fog ez az év is, mint az előző. –feltartotta a kezét és belecsaptam. Anya mellé sétált, hátára simított, majd megszólalt.

-Vigyázz magadra, aztán mikor jössz haza? –kicsit elmosolyodtam a kérdésére, pont úgy, mint apa is. Közelebb húztam magamhoz a bőröndöket, majd felléptem a járdára.

-Őszi szünetben, azaz november közepe felé.

-Olyan későn?

-Anya, igen. –megforgatta a szemeit és elém sietett, hogy újra megöleljen. Tudtam mennyire nehéz volt neki az, hogy olyan ritkán lát engem az egyetem alatt. Még is minden lehetséges szabad időmet arra szántam, hogy felhívjam őket, haza pedig sok idő utazgatni, ezért is mentem olyan ritkán. –Megyek, hívj, ha haza értetek Londonba. Megmondanád Livnek, hogy majd felhívom?–arcomra simított és bólintott egyet kérésemre. Apa utoljára rám mosolygott, aztán a kocsi másik oldala felé indult, hogy beüljön. Anya könnyes szemekkel integetett nekem, már a kocsiban ülve. Figyeltem, ahogyan elhajt a fekete kocsi előlem és lekanyarodik jobbra a főút felé. Vettem egy nagy levegőt, majd megfordultam az egyetemmel szembe. Egy újév, tele új célokkal és lehetőségekkel. Ezt pedig semmi nem veheti el tőlem. Semmi.

Vote / Komment
<3