𝑇𝑜𝑥𝑖𝑐 𝑑𝑒𝑠𝑖𝑟𝑒

***

__________
"Úgy sajnálom"
_________

•.Asher.•

 
Az ágyamon ültem, szemeimmel a földön térdelő lányt figyeltem, ki éppen az egyik bőröndjébe pakolta ruháit a szekrényből. Miközben néztem őt, azon gondolkodtam, hogy még is hogyan ronthattam el mindent ennyire? Utoljára ilyet akkor éreztem, mikor tizennyolc évesen otthon ültem a szobámban egyedül, mert mindenemet elvesztettem. Semmim nem maradt. Egészen gyerekkorom óta egyedül éreztem magamat még akkor is, ha a barátaimmal töltöttem a napjaim legtöbb óráját. Azt gondoltam, hogy soha nem lesz semmi, ami újra feltölthet engem energiával, ami adhat életet az üres szívemnek, valaki, akitől a szürke világom ismét színes lesz. Megkaptam. Ilaria az, aki mindent megváltoztatott az életemben. Annyira más vele lenni. Ez miatt is akartam távolabb maradni tőle, mikor megismertem. Azért nem volt szimpatikus, mert túlságosan más volt, mint én és tudtam, ha lenne hozzá közöm megváltoztatna engem, én pedig rettegtem a változástól. Rettegtem attól, hogy jön valaki, akit el tudok majd veszíteni. Azon a napon, amikor a szobájában tértem magamhoz, ahogyan ott ült az ágy szélén, a hatalmas meleg barna szemeivel nézett engem és láttam valamit szemeiben, amit már régen láttam bárki arcán is. Rémületet, félelmet. Értem. Ami felém irányult. Féltett, amiért fájdalmaimban nyögve ébredtem fel.

Mindig hallom nevetését, amit a mintás zoknim okozott. Látom magam előtt hatalmas mosolyát, ami lassan halványodott el, miután tisztítani kezdte sebeimet. Az volt a legelső alkalom, mikor tudatosult bennem, hogy Ilaria valami más. Haragudtam mindenre aznap, magamra, Axelre, Everlyre talán már az egész világra is, ezért gondolkodás nélkül tettem fel neki azt a kérdést, ami miatt minden elkezdődött. Talán, ha nem úgy ismerjük meg egymást nem találkozunk, nem lett volna sosem az életem részese, és én sem az övé. Neki lehet jobban alakult volna az élete nélkülem, nekem sokkal rosszabbul, ebben biztos vagyok. Az egész csak egy ostoba hazugságnak indult, hazudtam mindenkinek abban, hogy szeretem őt, annyira hazudtam, hogy a végén a saját hazugságom áldozatává váltam. Az érzelmeim nem voltak valósak az elején, de mostanra teljesen megváltozott minden. A szívem is másképpen dobog, ha mellette vagyok, úgy érzem, ha nem kapok levegőt ő a megoldás és újra szabadon lélegezhetek.

Az éjszakai rémálmaim -amik gyerekkoromból maradtak velem – már nem kísértettek tovább, mikor Ilaria a mellkasomra hajtotta fejét esténként. Belélegeztem epres samponjának illatát, simogattam kókuszos krémtől puha bőrét és azt éreztem otthon vagyok, biztonságban. Vele, mellette. Hiába éreztem ezt, az érzés, hogy sosem leszek neki elég jó, ott égett belül a mellkasom mélyén. Tudtam jobbat érdemel annál, amit én tudok neki nyújtani, ezt pedig ezer meg egy alkalommal hallottam másoktól is, de túlságosan önző voltam ahhoz, hogy elengedjem. Testemet felperzselte a féltékenység, ha más fiúval láttam őt sétálni, beszélni, nevetni. Undorodtam attól a gondolattól, hogy rajtam kívül más is láthatja úgy őt, mint ahogyan én, érezni, mint ahogyan én. Látni a kis halvány gödröcskéket arcán, mikor mosolyog. A melegséggel megtelt szemeit, mikor beszélgetünk, a kis puha szőrpihéket vékony arcán. Látni testének minden apró részét, amit ő annyira utál, és megszeretni azokat teljes szívből. Mögé állni a tükörben, onnan nézni őt zuhanyzás után. Rámosolyogni a melegtől bepárásodott tükörből, átölelni őt hátulról, miközben ő erősen szorította a törölközőt testéhez, amire én úgy tekintettem, mint a legszebb kincsemre. Érezni bőrének melegét, szívének ütemes dobbanásait, mellkasa rezgését, miközben beszél vagy nevet. Azt akartam, hogy ezeket rajtam kívül senki se láthassa és érezhesse. Csak az enyém, én csak az övé.

Rengeteg butaságot csináltam az elején ennek az egész kapcsolatos dolognak. Lefeküdtem más lányokkal, csókolóztam velük, engedtem, hogy kielégítsenek és én őket utána. Ittam, versenyeztem folytonosan. Aztán azon kaptam magamat, hogy nem kívántam a szexet, se más lányoktól járó kényeztetést, Everly szigorú arca, és – számomra ismert teste – felszívódott a gondolataimból. Nem volt ezekre szükségem, mert az egyetlen személy, akire órákon, napokon keresztül gondoltam Ilaria volt. Az, hogy hogyan tudnám idegesíteni, mit kéne mondanom, hogy újra nevessen, hogy mérgesen összehúzza szemöldökeit, kezeit mellkasa alatt fonja keresztbe. Ezen gondolkodtam minden kibaszott reggel és este, a közben, mikor tetoválást csináltattam, miközben a kocsi kormányát tekergettem és a gázpedálnak nyomtam lábamat a verseny alatt. De akármit akartam tenni annak érdekében, hogy boldog legyen, nem sikerült elérnem. Többször veszekedtünk, mint ölelkeztünk vagy beszélgettünk rendesen, mint két felnőtt ember. Én lettem az első kapcsolata, az első csalódása.