•ÖTVENHAT•

1.5K 103 8
                                    


__________
"Nem jó ötlet."
_________

Szinte már a kanapéba olvadtam, olyan régen szálltam ki belőle. A zene hangosan szólt a lakásban, és a legnagyobb csoda az, hogy nem hívták még ránk a rendőröket csöndháborítás miatt.

Hajnali egy óra volt, mindenki részegen járkált valahol a lakásban, Axel pedig figyelt arra, hogy semmit ne törjenek el lehetőleg. Bevallom, kicsit vicces volt, ahogyan járkált emberek után, és kérlelte őket, hogy vigyázzanak a törékeny dolgokra. Sosem rendezett semmit a lakásán, ez az ő szent helye, ahová senki nem teheti be a lábát. Nekem pedig fogalmam sincsen, hogy miért döntött úgy, hogy itt legyen a verseny utáni buli.

Kezemben sört tartottam, de még egy kortyot sem ittam belőle. Térdemen egyensúlyoztam telefonomat, és minden rezgésénél felkaptam, hogy megnézzem milyen értesítést kaptam. Az egyetlen dolog, amire legbelül vágytam az egy üzenet Ilariától, akit már nem láttam hat teljes napja. Nem telefonáltunk, egy nap beszéltünk írásban talán öt percet. Úgy éreztem megőrülök nélküle, ez az érzés pedig csak jobban felbosszantott. Sosem hiányoltam senkit az életemben eddig, ezért nem gondoltam, hogy ez az érzés ennyire üressé tehet valakit. Furcsa volt felébredni reggelente az ágyamban, oldalra fordulni és magam mellett csupán a lepedőket látni. Furcsa volt az, hogy nem éreztem este a tusfürdőjének epres illatát, mikor mentem zuhanyozni. Furcsa volt, hogy a füzetei nem hevertek a földön széttárva, és nem volt mindenütt ceruza, vagy neon szövegkiemelő. Minden olyan furcsa volt. Utáltam ezt érezni, teljes szívemből gyűlöltem. Elárulta nekem, hogy Olaszországba utaztak egy hétre a nagyszüleihez, és ha tehetné haza sem jönne onnan. Reméltem nem gondolta komolyan, és visszajön az egyetemre. Visszajön hozzám.

—Asher! –nevemet kiáltotta valaki, mire azonnal felemeltem fejemet. Az erkély felől sétált felém a rövid szőke hajú vékony lány. Miniszoknya takarta combjait, felsőtestén egy fekete póló volt, ami inkább hasonlított egy melltartóra. Hasán az izmok egész jól látszottak, és a legújabb tetoválásait is megvillantotta. Egy éve nem láttam őt, de még mindig emlékeztem arra az estére, amit vele töltöttem.

Leült mellém a kanapéra. Kicsit felém fordult, vékony csontos térdei érintették az enyéimet. Combomra simította hosszú ujjait, amit hegyes vörös körmei még hosszabbá tettek. Válláig érő haja oldalra hullott, ahogyan felém hajolt, és két puszival köszöntött. Parfümje erős volt, kicsit sem olyan, amilyet én szeretek egy nőn.

—El vagy keseredve szívem. –mondta mosolyogva, közben jobban megszorította combomat. A becenevet megszoktam tőle, mindenkit becézget, ezért sem olyan szokatlan tőle.

—Elbuktam a versenyt. Természetes, hogy ilyen a kedvem. –válaszoltam megrántva vállaimat.

—Segíthetek neked, hogy jobb kedved legyen. Van üres szoba. –suttogta fülembe szavait, ajkai pedig érintették fülem szélét, ahogyan formálta a szavakat. Nyakamon felállt a szőr, szívem erősebben dobbant egyet. Mióta Ilaria és én többet voltunk együtt, én nem voltam más nővel. Az első hónapban igen, de azóta nem, és kurvára kívántam a szexet. Alyssa gyönyörű, dögös nő, és tudja a dolgát az ágyban. Valami viszont nyomta a mellkasomat, ha erre gondoltam.

—Nem jó ötlet. –mondtam. Elhúzódott tőlem, de ujjait fentebb vezette combomon az ágyékom felé.

—Talán van valakid? –a szám kiszáradt, megszólani sem tudtam. Igazából szingli vagyok, viszont ott van Ilaria, és nem tehet meg ezt vele. Alyssa lebegtette hosszú, dús műszempilláit, kék szemeit rajtam tartotta, vörösre festett ajkain mosoly volt. Tudta, hogy megfogott engem. Méghozzá erősen.

—Nincsen... de —;

—Akkor gyere, Ash. –megfogta kezemet, majd felhúzott a kanapéról. Kezemből kivette a sörömet, amit az alacsony asztalra tett le. Egy fejjel magasabb voltam tőle, lenéztem rá, mire ő csak kacsintott egyet, azzal tovább húzott Axel szobája felé. Nagy levegőket vettem számon keresztül, egész torkom száraz lett, most egészen jól jött volna az alkohol. Szex előtt mindig innom kell.

𝑇𝑜𝑥𝑖𝑐 𝑑𝑒𝑠𝑖𝑟𝑒Where stories live. Discover now