𝑇𝑜𝑥𝑖𝑐 𝑑𝑒𝑠𝑖𝑟𝑒

•HATVAN•

___________________
"Ezt is megkapom, csak figyelj."
___________________

•. ILARIA .•

Sok időn keresztül a festés, és a zene volt az a dolog, ami segített elvonni gondolataimat a nagyvilágról, és a gondjaimról. A kettő együtt pedig az egyik legjobb megoldás. Jelenleg csak erre volt szükségem, és kicsit sem bántam meg azt, hogy eljöttem ismét festeni. Talán már egy hónapja nem vettem kezembe ecsetet, és festéket. Most pedig majdnem elkészítettem a kiállításra gondolt festményemet. Két embert kezdtem festeni, egymással szemben állnak, azonban eléjük megfestettem ugyan őket, csupán hátat fordítottak egymásnak. Elég jól mutat, a fekete-fehér kombináció tökéletes ehhez a festményhez, és remélem a professzor is ezt fogja gondolni. A képnek nem adtam egyenlőre nevet, azt sem hittem, hogy ezt fogom készíteni. Hirtelen döntés volt, leültem, és miközben teámat szürcsöltem, figyeltem a hatalmas üres vászont, ami arra várt, hogy feldíszítsem. A fülemben zene szólt végig, míg képek sokasága táncolt szemeim előtt tanácsokat adva nekem, hogy mit fessek. Hirtelen pedig megláttam azt a két embert. Egymás felé sétáltak, tekintetük összefonódott, mikor egymás elé értek, minden szó nélkül fordultak meg, és indultak másik irányba. Pontosan nem tudom ez mit jelenthet, de valamiért magamra és Asherre ismertem. Jelenleg egymás előtt állunk, figyeljük egymás lépteit, döntéseit, minden apró mozdulatát, egészen addig, míg hátat nem fordítunk egymásnak. Remélem az a perc nem most fog bekövetkezni egy hamar, hiszen szükségem van arra, hogy valaki biztosan álljon mellettem, ha véletlen meg kell kapaszkodnom mert elbotlok, vagy lábaim feladják a szolgálatot az eddigi sok kitartástól. Nem hittem, hogy egyszer Asher lesz az a személy, akibe támaszkodhatok, de lám itt vagyunk. A lehető legkevesebb terhet igyekszem rátenni, ugyanis tudom neki is vannak nehézségei, nem kell neki még az enyém is.

Arcomra mosoly formálódott, közben ecsetemet kicseréltem egy vékonyabbra, és a vízbe mártottam azt. Eszembe jutott a tengerparti közös esténk. A mézes, még is keserű szavak, amikkel elérte, hogy felforrósodjon egész testem. Csodákat művelt velem, valóban azt éreztette velem, hogy én is megérdemlem, hogy valaki úgy érjen hozzám, ahogyan megérdemlem. Minden hibámat a bőrömön, az összes apró kis csíkot megcsókolta combomon, míg csak szemeimbe nézett. Azok a barna szemek szinte ragyogtak a lámpa, és a hold fényében. Szerettem volna, hogy ő is annyira élvezze ezt, mint én, de nem engedte, hogy hozzá érjek. Azt mondta, hogy nincs szüksége semmire, egyedül arra, hogy engedjem, hogy csókoljon. Igazából gyomromban kis lyuk alakult a kíváncsiságom miatt. Érdekelt, hogy Asher miért nem szereti ha hozzá érnek, és szeretnék én lenni a legelső, akinek elmondja, az, aki elsőnek érhet hozzá.

A vékony ecsettel meghúztam a lány még egy sötét hajtincsét, amit a szél fújt mindenfelé. Furcsa volt arc nélküli embereket rajzolnom, de az a cél, hogy aki a képre pillant, meglássa azt, amit szeretne látni. Valaki azt látja, hogy elsőnek háttal állnak egymásnak, és újra találkoznak, vagy azt, amit én magam is. Elsőnek a találkozás, azután a búcsú.

A vászon mellett néztem az ajtó irányába, mi lassan nyitódott ki. Számra mosoly húzódott, mikor tekintetem találkozott Asherével. Mosolyogva sétált felém, kezeit fekete nadrágja  zsebében tartotta, felsőtestén lógott fekete pólója. Biztosan kocsival jöhetett, hiszen egy száll pólóban száz százalék, hogy megfagyott volna odakint. Haja két oldalra esett, füle mögé tűrte pár éden fekete tincsét, de még is pár homlokára borult. Tetoválásai mai napig zavarba hoznak, magam sem pontosan tudom miért. De, ahogyan felszaladnak kezén a fekete kusza rajzok, valamiért vonzóbbá teszik megjelenését. Azok nélkül is vonzó lenne, viszont így sokkal jobb. Még apának is tetszettek Asher tetoválásai, pedig ő mindig is ellenük volt. Legalábbis, nekem nem engedte, hogy legyen tetoválásom, viszont egyre jobban szeretnék egyet. Ashernek sem említettem ezt, még gondolkodnom kell rajta sokat.