•NEGYVENHÉT•

1.3K 76 5
                                    


__________
"És? Én akarlak."
____________

Arcomról csöpögött az izzadtságom, éreztem ahogyan a szemembe folyt, de nem foglalkoztam vele. Ütés után ütés következett. Az egész termet a zsákba csapódó öklöm hangja töltötte meg. Égett a combom, az egész karom, és a hátam is. Jó érzés volt, ahogyan kiadtam magamból a haragot. Ebbe tudtam menekülni, az erőszakba, a verekedésbe, azonban most legalább nem mással verekedtem. Ahhoz egyáltalán nem volt energiám. Most nem. Talán, ha összeszedtem volna magamat, elmehettem volna megint az Ördög poklába. Sok pénz van belőle, de nem volt kedvem a vérhez, sem a hangzavarhoz.

A kulacsomat kezembe vettem, belekortyoltam a már kicsit melegebb vízbe, aztán hátamra is locsoltam belőle. Szívemet éreztem torkomban dobogni, levegőmet kapkodtam. Igaza volt Ilariának, ennem kellett volna valamit mielőtt eljöttem edzeni. Túlságosan ingerült voltam, féltem, hogy ő rajta vezetem ki haragomat, amit egyáltalán nem állt szándékomban.

-Asher, záróra van. -egy női hang érkezett az ajtóból, mire rögtön arra fordultam. A kicsit idősebb, szőke nő állt a bejáratban, kezében kulcsot tartott, amit kicsit megrázott. Kezembe vettem a telefonomat, és megnéztem az időt. Homlokomat összeráncoltam, lassan három és fél órán keresztül voltam az edzőteremben. Zsibbadt az egész testem, de nem éreztem azt, hogy pihennem kéne. Többet akartam, többre vágytam. Miközben edzek, soha nem gondolok arra, mi miatt vagyok dühös, minden megszűnik létezni, csak én és a düh marad egy teremben. Az ellen harcolok.

-Már megyek is. -sóhajtottam fel. Kezemről letekertem a fekete bandázst, majd a táskámba dobtam azokra a ruháimra, amikben otthonról jöttem. Összecipzáraztam a táskát, sajgó vállamra dobtam, és elindultam a nő felé, akinek arcán kicsi fintor rajzolódott valószínűleg a bent lévő izzadtságszagtól. Számra egy halvány mosolyt húztam, amikor elsétáltam Sabrina mellett, ki viszonozta tettemet. -Szép estét. -suttogtam neki.

-Neked is, Asher. -láttam ahogyan megforgatta szemeit, kezét hátamra vezette és lágyan kilökött az ajtón. Mióta edzeni járok ismerjük egymást, szinte úgy tekintek rá, mintha a testvérem lenne, pont mint Amelia.

Kisétáltam a parkolóba, a hideg szél pedig rögtön áthűtötte felhevült testemet. Az én kocsim volt az egyetlen a sötét parkolóban. Este tizenegy volt, senki sem olyan hülye, hogy ilyenkor jöjjön edzeni, főleg nem egy pénteki napon. Beültem a kocsiba, táskámat szokásosan magam mellé dobtam, majd kezembe vettem a telefonomat. Instagram volt az első app, amit megnyitottam. Egy héten egy alkalommal nyitom meg, most pedig mintha valaki mondta volna, hogy lépjek be. Melody történetébe tett valamit, rákattintottam a kis ikonra, szemeim azonnal hatalmasra nyitódtak. A videón Ilaria táncolt, kezében egy koktéllal. Csípőjét mozgatta a zenére, szívem gyorsan kezdett dobogni mellkasomban. Nadrágja tökéletesen simult lábaira, felsője kiemelte tökéletes kebleit. A haja szokásosan ki volt engedve, rátapadt izzadt nyakára, homlokára. Vörös ajkain a rúzs elkenődött, fejembe fájdalom hasított a gondolatra, hogy valaki miatt kenődött el telt ajkain a rúzs. A videót újra és újra lejátszottam, láttam a háttérben a férfiakat, akik kiéhezve nézték őt. Összesúgtak, falták őt a tekintetükkel. A látványtól lélegezni is nehezebben tudtam.

Fülemhez emeltem a telefonomat, és próbáltam felhívni a kicsit részegnek látszódó lányt. Kicsöngött, de nem vette fel. Idegesen léptem ki, majd írni kezdtem neki.

ÉN: "Vedd fel a telefont. Hol vagy?"

Alsó ajkam szélét harapdáltam, várva, hogy írjon valamit, azonban hiába vártam. Beindítottam a kocsimat, motorja felzúgott, azonnal a gázra tapostam. A videón látszódó pultról tudtam, hogy hol lehetnek, nekem pedig eszemben sem volt, hogy ne menjek érte. Egy órája tette ki a videót Melody, azóta semmi hír róluk. Gyűlöltem azt, hogy ennyire aggódtam valakiért, tudnom kellett, hogy jól van és nem ivott sokat. Ujjaim szorosan fonódtak a kormányra, állkapcsomat feszítettem, nehezen kaptam levegőt. Telefonom folyamatosan rezgett az ölemben, kezembe kaptam, a képernyőn pedig Ilaria neve villogott.

𝑇𝑜𝑥𝑖𝑐 𝑑𝑒𝑠𝑖𝑟𝑒Where stories live. Discover now