𝑇𝑜𝑥𝑖𝑐 𝑑𝑒𝑠𝑖𝑟𝑒

•HÉT•

___________
"Mert ez az igazság"
_________________

Lassan három nap telt el a buli óta. Három nap, hogy Cora az ágyamon feküdt részegen. Három napja, hogy mindent nekem kellett feltakarítanom egyedül és három napja, hogy semmit nem hallottam Axel felől. Sehol nem láttam az egyetem környékén, szinte teljesen felszívta őt a föld. A barátait is kevés alkalommal láttam, általában mindig csak egy röpke pillanatra néztem rájuk, éppen annyira, hogy tudjam Axel nincsen velük. Ugyan nem beszéltük meg, hogy újra fogunk találkozni, de reméltem, hogy valamikor még összefutok vele a hét egyik napján legalább pár percre.

Cora nincsen még mindig kibékülve azzal a ténnyel, hogy olyan részeg lett, hogy nem emlékszik a saját születésnapi bulijára. Az eleje még meg van neki, ami időt a szobánkban töltött aztán teljes képszakadás. Azzal sem barátkozott meg, hogy nekem kellett rá vigyáznom, hogy miatta jöttem el a buliból. Igen, hazudtam neki. Azt mondtam, hogy velük voltam és én segítettem neki eljutni a szobáig, hogy miatta jöttem el, ennek viszont egy része sem volt igaz. Violet szintén kevés dologra emlékszik, őt is könnyedén becsaptam. Mind a ketten azt gondolják, hogy ott voltam a bárnál ültem és néha táncoltam velük, ha pedig rajtam múlik ez így is fog maradni. Első akadály ebben, azonban Everly és a barátja Asher volt. Biztosan emlékeznek arra, hogy én nem voltam ott. Talán Everly annyira nem, de a fiú jól emlékszik arra, hogy milyen szenvedés volt neki hozzám cipelni a részeg barátnőmet. Igazából már volt tervem, mivel kell megakadályoznom abban, hogy elszólja magát.

Az egyetem udvarán ültem egy padon, égetett a nap, viszont nem volt olyan nyárias idő már odakint. Ezért sem szerettem volna árnyékba elbújni a nap elől. Az ebédemet ettem, előttem az asztalon egy könyv volt letéve, szétnyitva, hogy tudjam olvasni tovább a könyvtárból elhozott újabb kedvenc darabomat. Maria megengedte, hogy elvigyem magammal, persze, ha nap végére vissza is viszem neki, nem szerette volna, ha elvesztem valahol. Kevés esély lenne arra, hogy elveszítsek egy könyvet, amit szinte le sem akarok tenni a kezemből, annyira szeretem olvasni. Nagyot haraptam a szendvicsemből, s lapoztam egy új oldalra. Pont ahhoz a részhez értem, hogy a két főszereplő bevallja egymásnak az őszinte érzelmeit, olvasásomban pedig megzavart a elém ülő személy. Lassan pillantottam fel a könyvről, tekintetem azonnal megtalálta a másik két sötét színű szempárt. Fekete haja erős copfba volt kötve feje tetején, így megfeszítve arcát és jobban hátra húzva szemeit. Mosolygott, és egyáltalán nem kedves vagy barátságos mosolyt villantott felém. Sokkal inkább tűnt gonosznak, ha tehettem volna faképnél hagytam volna, mivel semmi kedvem nem volt hallgatni őt, mert tudtam mit szeretne nekem mondani... legalábbis volt egy erős megérzésem.

-Milyen volt tegnap a buli? –kérdezte még mindig egy mosollyal. Egyáltalán nem ezt akarta megtudni tőlem, vagy akár kérdezni sem.

-Remek. –próbáltam minél rövidebb választ adni neki, reménykedve abban, hogy hamarabb elárulja, miért ült le elém és mi olyan fontos, hogy mindenki előtt szóba állt velem.

-Pedig, tudomásom szerint a szobádban maradtál. –számat szólásra nyitottam, azonban ő még folytatta előző mondatát. –Asher egyik legjobb barátjával. Nem is vagy olyan ártatlan, nem igaz? –értetlenül ráztam meg a fejemet, közben összehúztam szemöldökeimet. Biztos voltam abban, hogy pár év múlva látszani fog a ránc a homlokomon, ha mindig húzgálom a szemöldökeimet.

-A kabátját ott felejtette, visszajött, beszélgettünk és elszaladt az idő. Ennyi történt. –lassan bólogatni kezdett, haját pedig megsimította és körbe nézett az udvaron.

-Axel is ezt állította. –suttogta. –Szépen összebeszéltetek. –nem bírtam ki nevetés nélkül, hiszen már tényleg nevetségessé vált az egész beszélgetésünk. Összecsuktam a könyvemet, a szendvicsemet pedig visszatettem a fóliába és felálltam a padról.