𝑇𝑜𝑥𝑖𝑐 𝑑𝑒𝑠𝑖𝑟𝑒

•ÖTVENNYOLC•

_______
"Túl sok?"
________

A ceruza hegye lágyan simult a fehér papíron, ahogy újra és újra hullámokat rajzoltam. Néha felpillantottam a tengerre, amit a köd egyre jobban eltakart szemeim elől. Reggel óta kint voltam a parton. Hat órakor ébredtem, képtelen bírtam aludni az éjszaka, és igazi megkönnyebbülés volt az, hogy reggel volt és kikelhettem az ágyamból. Az első dolgom az volt, hogy a partra jöjjek. Egy ideig csak ültem és bambultam magam elé, mindenféle gondolat nélkül, aztán felmentem a füzetemért és rajzolni kezdtem. Teljesen elszoktam a rajzolástól, ezért nem is lett igazán tökéletes a tenger vize, amit rajzoltam közel egy órán keresztül. Az idő rosszabb lett, ahogyan teltek az órák, testem didergett a hidegtől, az erős széltől, ami a tengerparton még jobban feltámadt.

Felemeltem fejemet, vetettem egy pillantást a két sirályra, amik elszálltak a tenger hullámzó vize felett. Kíváncsi voltam, hogy vajon ők is fáztak-e, vagy élvezték-e a hidegebb időt. Néha szívesen lennék madár, elrepülnék, ha úgy tartja kedvem. Elénekelhetném örömömet, és bánatomat amilyen hangosan csak szeretném, mert úgy sem értené senki. Sokszor most is ezt érzem. Elmondhatom bárkinek a fájdalmamat, amit érzek, senki sem érti meg, senki sem tudja mit kezdjen velem. Még én sem.

—Nővérkém! —a hangos kiabálásra csak lehunytam szemeimet, orromon keresztül vettem egy mély levegőt, majd lassan testvérem felé fordultam. Arra amerről a hangja érkezett. Szemeim hatalmasra tágultak, amikor megláttam ki áll mellette. Alacsony székemről felálltam lábaimra, térdeim pedig rögtön remegni kezdtek. Nem tudtam, hogy oda fussak-e vagy vissza le kell ülnöm. Mind ketten mosolyogtak, olyan szélesen, hogy kilóméterekől lehetett volna látni elégedett vigyorukat. Szemeimet azonban csak a magas, fekete hajú fiún tudtam tartani, aki a testvérem mellett állt. Kezeit fekete bőrkabátja zsebébe tette, kis terpeszben állt, haját mindenfelé fújta a szél. Sírni akartam, de egyben nevetni is. Szívem eszeveszetten kalapált, torkomban éreztem az ütőerem dobbanásait. Irtózatos lassúsággal indultam el a fiú felé, ki szintén felem kezdett lépkedni a homokban. Mindent kizártam, csak is őt figyeltem, ő volt az egyetlen, akit láttam. Meg sem vártam, hogy mondjon valamit, magamhoz öleltem. Szorosan fogtam, nyakánál kulcsoltam össze kezeimet, arcomat nyakhajlatához temettem, és belélegeztem parfümjének illatát. Az az ismerős mentolos, friss illata volt, a tengerparton állva, pedig tökéletes volt, mindig is a tengerhez hasonlítottam illatát és valóban mesésen illett ide. Kezeit derekamon pihentette, állát fejem tetejére támasztotta, tisztán hallottam csöndes kuncogását.

—Te mit keresel itt? —kérdeztem őt, miközben végig nyakába beszéltem.

—Magam sem tudom pontosan. —elhúzódtam tőle, belenéztem sötétbarna szemeibe. Válla fölött testvéremre pillantottam, aki mosolyogva figyelt kettőnket. —A húgodat megtaláltam Instagrammon, és kicsit aggasztott az a kijelentése, hogy "szarul érzed magadat".

—Liv! –szóltam rá kicsit felemelve hangomat. Alsó ajkára harapott, de mosolya nem hervadt le szájáról. —Ezért jöttél ide? —fordultam ismét Asher felé.

—Részben. Másik ok pedig, hogy elég ridegen váltunk el, és zavart. Sosem éreztem ezt, de fájt arra gondolnom, hogy talán miattam van rossz kedved.

—Erről szó sincsen. —válaszoltam megingatva fejemet. Láttam, ahogyan a testvérem a lépcsők felé indult, majd végleg kettesben hagyott engem Asherrel. —Történtek dolgok itt, amik eléggé elvették a kedvemet.

—Beszélj róla nekem. —kijelentésnek szánta, láttam rajta, hogy valóban érdekelte őt az, hogy mi történt velem. A fehér pad felé indultam, Asher követett engem, majd leült mellém. Széles terpeszbe tette lábait, egyik kezét vállam fölött a padra helyezte, másikat combjára. Arcomat figyelte, közelségétől most valamiért még jobban zavarba jöttem.