𝑇𝑜𝑥𝑖𝑐 𝑑𝑒𝑠𝑖𝑟𝑒

•TIZENKILENC•

___________
"Sosem ért hozzám."
____________________

-Biztosan nincsen baj? –felpillantottam a vászonról, amin már a félig készen lévő festmény volt, majd válaszul megingattam a fejemet. Összeszűkítettem szemeimet, hogy jobban láthassam a széken ülő fiú haját, majd az ecsetet belemártottam a barna színbe. Óvatosan nekiérintettem a hegyét a vászonnak, s újabb hajtincset festettem meg. Már nagyon a részletes, aprólékos dolgokat csináltam, ezért sem voltam beszédes hangulatomban. Pont elég volt a sarokban lévő rádióból hallatszódó zene. Még mindig nem tudtam teljesen felfogni a dolgokat, miket Asher mondott nekem a szobámban, körülbelül két órával ezelőtt. Ő és a legjobb barátnőm lefeküdtek egymással és mindenki a szemembe hazudott egészen idáig.

-Basszus. –kiáltottam fel csöndesen, felugorva a székemről. Kezembe kaptam egy viszonylag tiszta rongyot és törölgetni kezdtem a festéket, ami lefolyt a vászon közepén egészen a hajtincsektől. Ahogyan töröltem egyre jobban maszatoltam szét a teljesen nedves barna festéket és már fölösleges volt tovább küzdenem vele. Lehuppantam a forgós fa székre, kezemben tartottam még mindig a rongyot és figyeltem az elrontott félig-meddig készen lévő festményt. Jayden felállt a helyéről, kicsit megnyújtotta elzsibbadt végtagjait, aztán elindult felém. Mellettem állt meg, kezeit csípőjére tette, majd a képet kezdte el figyelni szemeivel.

-Annyira nem vészes. –mondta rámutatva a hosszúkás elmosódott barna foltra. Szemöldökeimet felhúztam és felnéztem arcára. Száján egy halvány mosoly volt, mire kicsit beleütöttem a combjába.

-Ez a kép kuka. –sóhajtottam. Felemeltem kezeimet, majd hajamból kihúztam fekete vékony hajgumimat és a csuklómra csúsztattam fel. Beletúrtam a kócos hajamba, végül pedig felálltam a székemről, kezembe véve a vásznat elindultam az egyik fém szekrény felé.

-Hová teszed? –szólt utánam Jayden. Rámutattam a szekrényre, minek ki is nyitottam ajtaját, így láthatta az abban lévő rengeteg festményt, amit kiselejteznek a diákok. –Kidobod?

-Uhum. –egyik kezemmel odébb toltam a festményeket és beillesztettem a kis résbe a most elrontott darabomat, majd bezártam a fém szekrényajtót. –Úgy érzem mára elég volt ennyi.

-Biztosan? Mert szívesen maradok még veled és segítek, ha tudok. –megingattam a fejemet egy kis mosoly kíséretében, aztán leakasztottam a magas fogasról a szürke pulóveremet.

-Már nem tudnék festeni, ezt is azért rontottam el, mert elterelődött a gondolatom. –mondtam neki kicsit csalódott hangon. Elindultunk a teremből, s lassan sétáltunk egymás mellett az egyetem udvarán. –Van kedved, átjönni hozzám? A szobatársam nincsen fent. –láttam mennyire meglepte őt kérdésem, hiszen nagyon ritkán kérem meg, hogy jöjjön fel hozzám. Általában csak akkor szokott, mielőtt megyünk a festőterembe és úgy nem kell egyedül sétálnunk addig. Kezeimet pulóverem zsebébe csúsztattam azzal kicsit összébb húztam magamon a felsőt, mikor hirtelen feltámadt a szél egy rövid pillanatra.

-Szívesen felmegyek. –rámosolyogtam, amit ő viszonzott felém. Rövid ideig egymás mellett sétáltunk a csöndben, s az miatt meghallottam egy ismerős nevetést a távolból. Jayden háta mögött néztem el a nagyobb társaság felé, akik valamin nevetgéltek egymással. Mindenki ott volt. Köztünk Cora és Asher, akik egy telefon képernyőjét figyelték és olyan közel voltak egymáshoz, hogy karjaik érintették egymást. Barátnőm fejét hátra dobta újra felnevetve, mikor mondott neki a mellette lévő magas fiú. Azt is érdekes volt látnom, hogy a két személy mögött ült az asztal tetején Everly és Axel, akik szerelmesek módjára csókolóztak. Alsó ajkamra haraptam, inkább elvéve róluk a szememet, s tovább lépkedtem, Jayden takarásában. Meglehet, hogy Asher hamarabb talált maga mellé valakit, ezért rám tovább nem is lesz majd szükség. Kicsit sem akartam az a személy lenni, aki féltékeny valakire, hiszen okom sem igazán adódott a féltékenységre, de még is belekaroltam Jayden felkarjába. Lenézett rám, szemeink pedig találkoztak.