𝑇𝑜𝑥𝑖𝑐 𝑑𝑒𝑠𝑖𝑟𝑒

•NEGYVENKETTŐ•

__________________
"Most már haza viszlek, Ilaria"
___________________

  Emlékszem, amikor utoljára sírtam. Tizenhat éves voltam, és gimnáziumban megbuktam matematikából. Rettegtem haza menni, elmondani a szüleimnek, hogy mi történt, ezért kerülőúton mentem a házunkhoz. Az úton végig azt gyakoroltam, hogy mit fogok mondani a szüleimnek, és végig sírtam, remegtem, a föld alá akartam ásni magamat szégyenemben. A szüleim mindig is azt várták tőlem, hogy a lehető legjobban tanuljak, bejuthassak az álom egyetemre, ami valójában nem is az én álmom volt. New Yorkban akartam tanulni, irodalmat, de Boston közelebb volt, és sikerült be is jutnom a rengeteg másik egyetemista mellé. Felhoztam magamat matekból, négyesre érettségiztem, aztán kezdődött az egyetem, és bevallom, minden percét utáltam. Senkit nem ismertem, mindenki olyan más volt, mint gimnáziumban, azonban hamar megszoktam, és rájöttem, annyira nem is vészes. Most pedig, már semmit nem változtatnék meg. Egyedül azt a tényt, hogy még mindig sírok a történtek miatt. Valójában már én magam sem tudom miért sírok annyira, csak maguktól jönnek a könnyek. Szívesen haza mentem volna busszal, de Clara nem engedett el, bár félő nem bírtam volna elsétálni egyedül a buszmegállóig sem. Ezért a maradás mellett döntöttem.

  Az ajtóra pillantottam, ami lassan nyitódott ki. A szobában lévő másik két lány felállt a helyéről, és mellém léptek, mintha védeni akartak volna. Everlyre néztem, aki kezét kicsit oldalra helyezte, egyenesen elém. Sosem hittem volna, hogy egy napon, majd pont ő fog gondoskodni a védelmemről. Amire valójában semmi szükség nem volt, hiszen csupán Cora lépett be a szobába. Haját fekete hajpánttal fogta hátra, homlokánál lógott ki pár barna tincse, ami egyenesre volt kisimítva. Fekete garbója takarta a nyakát, így ezüst lánca sokkal láthatóbb volt nyakában, ami egészen mellkasáig lógott. Vékony lábaival bentebb lépett a szobába, azonban megállt a szürkés szőnyegen, ahol a többi cipő hevert. Fekete lábszáráig érő csizmája vizes volt, amiből arra következtettem, hogy esett kint az eső már megint. Halvány barnára festett ajkait összepréselte, szemeivel pedig engem figyelt egy rövid ideig, míg le nem sütötte fejét, és helyettem már a szőnyeget kezdte figyelni. Everly és Clara egymás mellé álltak, szemeikkel kommunikáltak egymás között, és volt szobatársam szólalt fel elsőnek.

-Elmegyünk a fiúk után, hogy ne csináljanak túl nagy baromságot. -mondta csöndesen, lágy hangon engem figyelve. -Ti beszéljetek. -belülről arcomra haraptam, és lenéztem ölembe, ahol kezeimet tartottam, közben nagyujjam szélén a bőrt piszkáltam. A két lány kisétált a szobából, majd csak az ajtó csöndes csukódását hallottam, aztán teljes csöndesség borult a szobára. A szívem hevesen dobogott, féltem hallani lehetett minden dobbanását. Hajam előrehullott vállamra, amiért jobban előre döntöttem a fejemet.

-Le ülhetek oda? -szólalt fel a szobában lévő másik lány. Felnézte szemeimmel kezére, ami Clara ágya felé mutatott, majd bólintottam. Leült az ágyra, figyeltem fekete harisnyába bújtatott lábait, amik idegesen remegtek fel és le, míg kezeit vékony, csontos térdein tartotta. Valamiért azt gondoltam, hogy én és ő is pontosan ugyan olyan kellemetlenül éreztük magunkat a kialakult helyzet miatt. -Láttam, ahogyan Asher és Axel siettek ahhoz a házhoz. -hangja megremegett utolsó szavát követően. -Idegesnek látszott Asher, gondoltam történt valami. Te jutottál rögtön eszembe. -csöndesen beszélt, mintha félt volna erről beszélni. Felemeltem a fejemet, és kicsit hátrébb ültem az ágyon. Ölembe emeltem az egyik fehér párnát -amin már nem volt rajta a lila párnahuzatom-majd a szélét kezdtem tekergetni. Torkom ki volt száradva, és egyáltalán nem volt kedvem a beszélgetéshez, nem akartam beszélni arról, ami történt.

-Ne beszéljünk erről inkább, jó? -kérdeztem tőle rekedt hangon. Alsó ajkába mélyesztette pár másodperce a fogát, aztán bólintott. Mutatóujján lévő ezüst gyűrűjét csavargatta, közben engem figyelt, és tudtam mondani akar valamit, ezért lágyan bólintottam, hogy beszéljen.