‱HUSZONNYOLC‱

1.7K 67 8
                                    


_____________
"Sikátorban?"
________________

-Nyugodj már meg, biztosan lemerült a telefonja. -sóhajtott fel Melody, miközben egy másik tévécsatornára kapcsolt. Lábait az előtte lévő alacsony asztal tetejére helyezte, combjain pedig egy fehér tál volt, benne pattogatott kukoricával. Telefonomat államhoz érintettem, és a nappali ablakához lépkedtem. Éreztem, hogy ajkam már vérezni kezdett attól, hogy rágcsáltam a szélét, de mást nem bírtam csinálni, képtelen voltam arra, hogy leüljek és filmet nézzek, miközben Asher reggel óta nem válaszolt a hívásainkra sem. Rengeteg üzenetet hagytam neki, nem látta őket, és még vissza sem hívott. Melody barátja elment abba az edzőterembe, ahol Asher bokszolni szokott és edzéseket tart fiatalabbaknak, de nem volt ott. Kérdezte az ottani ismerőseit, azonban senki nem találkozott vele a nap folyamán. A tetoválószalonba is elment, ott sem járt sikerrel. Olyan volt, mintha elnyelte volna a föld pillanatok alatt. Este még mellettem aludt, hajnalban felkeltem inni és mindig ott feküdt a széthúzott kanapén, mély álomba zuhanva. Reggel, amikor felébredtem már nyoma sem volt. Minden ruhája megvolt, az utazótáskája is, és a vékony kabátját vitte magával, a kocsija pedig a parkolóban állt egész nap. Mindenki olyan könnyedén kezelte a helyzetet, Melody egyáltalán nem foglalkozott vele, sőt Nathan is az én kérésemre ment el azokra a helyekre, ahová barátja is szokott járni. Állításuk szerint, Asher néha eltűnik, napokig nincsen róla hír, de mindig épségben visszajött. Lassan meg kéne szoknom azt, hogy ő eléggé más mint a többi ember. Rejtelmes, még is olyan, mint egy tornádó. Mindent felforgat, aztán eltűnik, mintha semmi nem történt volna, de mindenki látja a nyomát. Én is úgy éreztem magamat, én voltam egy város, és hirtelen forgatott fel mindent azzal, hogy megjelent.

-Ilaria, komolyan. Ülj le, vagy lazíts egy kád vízben. De miattad már én is ideges leszek. -megforgattam szemeimet, aztán elléptem az ablakból. A szőke lányra vezettem tekintetemet, ő pedig már engem figyelt. -Asher, jól van. Ő ilyen. -mondta megrántva vállait és újra a tévét kezdte el nézni.

-Én nem szoktam meg ezt. -tártam szét kezeimet. -Tudom, van egy erős személyisége, amit sokan nem bírnak elviselni. Tisztában vagyok mindennel, de azt nem bírom felfogni, hogy miért nem válaszol legalább egy rohadt üzenetre, amit hagyok neki. -feloldottam telefonomat, majd megnyitottam az üzeneteimet. Semmi. Minden üzenet kézbesítve volt, de egyikre sem válaszolt. Nagyot sóhajtottam és felnéztem a lányra, kinek száján egy halvány mosoly jelent meg. Kérdőn húztam össze szemöldökeimet, mire csak megingatta a fejét. -Mi az? -kérdeztem. Pillanatra alsó ajkára harapott, majd szájába dobott egy kukoricát.

-Aggódsz érte? -kezeimet mellkasom előtt fűztem össze, fejemet pedig oldalra billentettem.

-Te nem? -kérdésemre megingatta a fejét egy pillanat gondolkodás nélkül. -Hiszen barátok vagytok.

-Igen, de kicsit sem izgat, hogy mi van vele. -hátradőlt a kanapén, és tovább ette a kukoricáját, mialatt nézte a filmet. -Nagyfiú, megoldja. Ha bajban van, úgy is hív valakit. -valahogyan nem bírtam felfogni azt, amit hallottam. Melody régebbről ismeri Ashert, segítettek egymásnak, sőt mint kiderült, Asher mentette meg a lányt egy perverz alaktól, aki majdnem megerőszakolta őt. Melody pedig kicsit sem aggódik érte.

Fejemet az ajtó irányába fordítottam, amikor valaki matatni kezdett a zárnál. A tévé elcsöndesült, szemem sarkából pedig láttam, hogy Melody felállt a helyéről, még mindig kezében tartva a fehér tálat. Az ajtó kinyitódott, és belépett rajta Nathan, őt követte Asher. Hirtelen úgy éreztem egy egész szikla esett le a hátamról, éreztem, ahogyan testem megkönnyebbült a fiú jelenléte miatt, de még valami így is azt súgta, hogy nincsen minden rendben vele. Fejét végig lehajtva tartotta, kabátja sáros volt, ahogyan a fekete nadrágja is, haja tincseiből pedig víz csurgott le szürke felsőjére. A kinti eső miatt, mindene tiszt víz volt. Lassan feléjük lépkedtem, szemeimet egy pillanatra sem vettem le Asherről. Nathan kabátját a fogasra akasztotta, rám nézett, miközben elsétált mellettem, ajkait pedig összepréselte. Valami egészen biztosan nem volt rendben. A magas fiú elé értem, telefonomat fekete melegítőnadrágom zsebébe csúsztattam, majd óvatosan érintettem meg Asher csuklóját. Kezét hirtelen mozdulattal húzta el előlem, aztán kibújt koszos dzsekiéből és egyenesen a földre dobta fekete bakancsa mellé.

đ‘‡đ‘œđ‘„đ‘–đ‘ 𝑑𝑒𝑠𝑖𝑟𝑒Where stories live. Discover now