𝑇𝑜𝑥𝑖𝑐 𝑑𝑒𝑠𝑖𝑟𝑒

•HARMINCHAT•

_______________
"Hiányoztam?"
________________

Egyszer sem gondoltam, hogy majd egy napon félve fogok beülni az egyetemi óráimra, görccsel a gyomromban, reszkető kezekkel, és erős hányingerrel. Csak a hatalmas zöld táblát tudtam figyelni, ami még csupán félig volt teleírva, de az órából rövid húsz perc telt el, már is rengeteg információ a táblán volt olvasható. Ujjaim között erősen szorongattam a tollamat, remélve, hogy nem fog kiesni kezeimből, ha jobban remegni kezd a kezem. Mellkasomban a szívem erőseket dobbant, szinte a nélkül éreztem erős dobbanásait, hogy oda helyeztem volna kezemet. Szemeimmel balra pillantottam a többi diákra, akik a professzort hallgatták, néha oda súgtak egymásnak pár szót, mitől rögvest rosszabbul éreztem magamat. Vállamat a mellettem lévő falnak támasztottam, jobb kezemet levezettem combomra, miután a tollat az asztalra tettem. A lábam fel-le ugrált, kezemmel próbáltam lenyomni, féltem, hogy fel fog tűnni valakinek a nyugtalanságom. A terem aljában álló magas férfi körbe nézett  diákjain, tekintete pedig egy hosszasabb pillanatra megakadt rajtam. Azonnal lenéztem a füzetemre, ami elég hiányos volt, hiszen csak pár firka volt benne. Alsó ajkam szélét harapdáltam, és valójában féltem ismét felemelni a fejemet, azért csupán a professzor mély hangját figyeltem, igyekezve elsajátítani pár lényeges információt, kisebb-nagyobb sikerrel. Tollamat a füzetemen kopogtattam, egyre gyorsabban és hangosabban, de szerencsére kevesen ültek mellettem, így nem idegesíthettem senkit a kopogtatással. Legszívesebben felálltam volna a helyemről, és egyenesen kisétáltam volna a teremből, és sosem jöttem volna vissza az órára a jövőben. Pont úgy, mint a filmekben, vagy a könyvekben. A főszereplő feláll, kiabál utána a tanár, de a főszereplő csak sétál lassított felvételben, közben pedig egy menő zene szól a háttérben. Azonban én nem egy filmben vagy egy könyvben voltam, hanem a valóságban. Hiába az én életem volt, még sem teljesen éreztem azt, hogy én lettem volna a főszereplő. Pontosan ezért nem álltam fel, és mentem el. Meg a jövőben talán vehetem valami hasznát ennek az órának is. Remélhetőleg.

-Rendben, köszönöm a figyelmüket. -erre a mondatra vártam már egy harminc perccel ezelőtt. Mindenki pakolni kezdett, valaki már a hatalmas ajtó felé lépkedett, olyan unott arccal, mint, ahogyan én is éreztem magamat. -Kérem, a beadandóikat küldjék el nekem. -mondta hangosabban a tanár. Rá néztem, láttam, ahogyan fentebb tolta orrán szemüvegét, majd az asztala mögé lépett és pakolni kezdett. Lehetett látni rajta, hogy ő is elfáradt, és kicsit feladta azt, hogy a diákjai után kiabálgasson, akik érezhetőleg kicsit sem foglalkoztak a professzor kéréseivel. Több okot is tudtam volna felsorolni, amiért többen nem veszik komolyan az óráit. A legelső pedig az, hogy igazán fiatal még, hiszen ebben az évben kezdett gyakornokként. Kicsit csöndesebb, engedékeny, és elnézi a késéseket, amit sokan kihasználnak. Ebben az évben azonban csupán három alkalommal találkoztam vele az óráin, ezért is tűnhetett olyan meglepettnek, amikor meglátott engem a sorok között ülni bugyuta tekintettel, tollal a kezemben. Táskámat vállamra dobtam, sötét zöld füzetemet jobb kezembe fogtam a telefonommal együtt, majd lassan kezdtem el lépkedni lefelé a lépcsőkön, végig a padlót figyelve. Azt gondoltam, ha nem nézek rá, talán kisurranhatok az ajtón, bár tervem kicsit sem valósult meg úgy, ahogyan én azt szerettem volna. -Ilaria, kérem! -megtorpantam az ajtóban. Ajkaimat összepréseltem, aztán szembefordultam a magas tanárral. Ugyan úgy az asztalánál állt, és laptopja képernyőjét figyelte, miközben hunyorította szemeit. Az utolsó két lány is kisétált a teremből, miután összepakoltak. Vetettek rám egy pillantást, majd gyorsan is elnézetek rólam. Ennyi idő elteltével is zavart már az is, ha valaki több másodpercig rajtam tartotta tekintetét. Mindig összeszorult a gyomrom, és megremegett a lábam a gondoltra, hogy talán azok a képek még mindig el vannak terjedve, és egyre több ember látja őket. Fejemet megingattam, orromon keresztül vettem egy nagyobb levegőt, azután közelebb lépkedtem a tanár magasított részen lévő asztalához.