𝑇𝑜𝑥𝑖𝑐 𝑑𝑒𝑠𝑖𝑟𝑒

•TIZENEGY•

_________
"Extra unalmas"
______________

-Tehát, minden úgy ment, ahogyan akartad? –kérdezte anya. Hátra dőltem az ágyamban, fejem alá helyeztem az egyik fehér párnámat, hogy kényelmesebb feküdjek. Kezembe vettem a laptopomat, amit a combjaimnál megtámasztottam és úgy figyeltem a képernyőről anyát.

-Mondhatni. –válaszoltam kicsit megrántva a vállaimat. –Izgultam, ezért kicsit lefagytam az elején. De bízok benne, hogy sikerült. –küldött felém egy mosolyt, mielőtt megszólalhatott volna kivették kezéből a telefonját. A képernyő másik oldalán pedig megjelent a húgom. Barna haja feje tetejére volt kötve egy lófarokba, de még így is leért a válláig, szeme ki volt sminkelve, ami kicsit eltért a szokásos sminkjeitől. Apa nem nagyon szerette, ha sminkelte magát ezért mindig csak szempilláit festette ki és halvány szájfényt hordott, azonban most teljes sminkben volt otthon.

-Milyen az egyetemi élet? –tette fel kérdését felém, utána pedig beleharapott egy piros almába.

-Pont, mint az előző évem. –válaszoltam megforgatva a szemeimet. –Fúj, ne rágj már ilyen hangosan. –kérésemre még jobban kezdett csámcsogni a szájában lévő almán és még a telefont is közelebb tartotta az arcához. Felnevettem a cselekedetén, fülemből azonnal kivéve a fehér fülhallgatómat, míg ő rágcsált. Elhúzta magától a telefont, majd lenyelte a szájában lévő almát.

-Ismerkedtél új emberekkel? –felsóhajtottam és felhúztam a vállaimat, de pontos választ nem adtam neki. Újra beleharapott az almájába, ezúttal odafigyelve arra, hogy ne rágjon túl hangosan.

-Inkább mesélj te. Milyen a gimnázium? –elhúzta a száját, miközben elgondolkodott a kérdésemen. Megtörölte a szája szélét, aztán sétálni kezdett. Tudtam, hogy a szobájába indul, ahol egyedül lehet, és anya nem fogja hallani a beszélgetésünket. Leült a széles ágyára –ami az enyém volt, mielőtt eljöttem egyetemre –ölébe vette az egyik szőrös díszpárnát és egy nagyot sóhajtott.

-Talán igazad volt. –suttogta. –Még csak nem régen kezdődött az év, de már most nagyon nehéz. Mindenki nagyon más, persze sok mindenkivel jól kijövök az osztályból... csak furcsa. –láttam rajta, hogy csalódott volt. Annyira sok mindent várt el a gimnáziumtól. Teljesen másik iskolába iratkozott, senkit nem ismert onnan, annyira szeretett beszélni arról, hogy miket fog csinálni és jobban fog szórakozni, mint én valaha a huszonkettő évem alatt.

-Liv, idővel jobb lesz. –mondtam neki a szokásos tanácsot, amit általában adni szoktak az emberek kicsi biztatás jeléül. –Meg fogod szokni, nyugi. Utána pedig jobban szórakozhatsz, mint én valaha. –kicsit felnevetett és hátradőlt az ágyon. Fentebb tolta orrán a szemüvegét, majd ráharapott az alsó ajkára.

-Fiúk vannak már a képben, Ria? –ettől a kérdéstől már rendesen rázott a hideg. -Ria? -a családomnak engedtem meg egyedül, hogy becézzen. Másnak a szájából valamiért nem hangzott jól, ha a rövidített nevemen szólítottak.

-Téged, csak ez érdekel? –morogtam csöndesen, mire ő bólintott. Vettem egy nagyobb levegőt, de visszatartottam szavaimat, amint a szoba ajtaja kinyitódott. Szobatársam sétált be, őt követte Violet és a magas barátja. Intett nekem barátnőm mosolyogva, amit viszonoztam felé.

-Ki jött hozzád? Ria?

-Később írok neked, rendben? –megforgatta a szemeit, de bólintott. –Puszilok mindenkit! Szeretlek. –kinyomtam a hívást és lecsuktam szürke laptopomnak a tetejét. A fülesemet az ágyam végébe dobtam, közben felálltam és barátnőm felé indultam, hogy megölelhessem. Felpillantottam a mögötte álló fiúra, aki szinte egy fejjel magasabb volt tőlem. Világos barna haja kócosan lógott mindenfelé, orrában egy karika piercing virított, s láttam pár tetoválást a nyakánál. Felém nyújtotta a kezét.