Zombie Apocalypse (hungarian)

13.-Munka

Másnap reggel pontban nyolc órakor már kint voltam Tylerrel. Ő még aludt volna, de nem hagytam, Dylan megmondta, hogy legyünk pontosak.

Mi voltunk az elsők, utánunk nemsokára Betty és Ed érkezett.

-De jól esne most egy kávé...-mondta álmosan Betty.

-Többiek?-kérdezte Ed.

Megráztam a fejemet.

Körülnéztem, az emberek színe-java már dolgozott. Nem értettem... minek? Élelmük ahogy láttam van bőven. Nem kell ennyire túlhajszolni magukat.

Egy "katonai menet" haladt el mellettünk, fegyelmezetten, vállukon hatalmas pisztolyokkal.
Már megint...minek?
Összenéztem Bettyvel, akinek aggódó arckifejezése láttán nekem is gyomoridegem lett.

Őrült módon kutattam a szememmel Dylan után, de ő sehogy sem akart megjelenni, ahogy Emily sem.

-Sziasztok!-jelent meg Adam és Grace.

-Mi a baj?-léptek mellém.

Én csak megráztam a fejemet. Látszott rajtuk, hogy nem hisznek nekem, de nem akarták firtatni az egész dolgot, szóval inkább nem kérdeztek többet.

Három perc volt még nyolc óráig és végre valahára feltűnt Emily és Dylan a láthatáron. Köszöntek nekünk, majd csendben megálltak ők is mellettünk. Elkaptam Dylan aggódó tekintetét. Alig láthatóan a katonák felé böktem a fejemmel. Amikor Dylan arra nézett, még nagyobb aggódást véltem felfedezni a szemeiben.

Mellém lépett, majd megölelt. Nem tudtam mire vélni ezt, ennyire hirtelen, de amikor a fülembe kezdett suttogni, akkor megértettem.

-Még nem biztos semmi. Egyelőre viselkedjünk normálisan. Ha valamit mondanak, ne állj ellen nekik és nehogy elővedd a zsebkést, csak ha valamelyikünk élete a tét. Megtudtam valamit, amit részletesen el kell mesélnem. Találkozzunk ma este tízenegy után a fenyőfánál a szobátok mellett.

-Rendben.-suttogtam én is, majd elengedett.

Adam vigyorogva nézett rám, ahogy Emily és Betty is, mire totálisan elvörösödve néztem rá a talajra.

-Sziasztook!-jelent meg Cody és Anne.

Cody mellém állt és átölelte a vállamat, Anne pedig Ed mellé sétált, Emily legnagyobb idegességére.

-Nos, mivel három napig itt lesztek és dolgoznotok kell, kiosztottuk mindenkinek mi lesz a munkája. Tyler, Adam és Dylan, ti mentek segítkezni az építőkhöz, Grace és Emily az állatokat fogják gondozni, Betty pedig mehet a konyhára segíteni. 

-Várj... mi lesz Alicevel és Edwardal?-kérdezte Dylan.

-Portyázni jönnek velem és a csapatommal.

-Miért?-kérdeztem.

-Mert én így döntöttem el. Na oszolj! -kiáltotta el magát Cody, mire mindenki elment a maga dolgára. -Gyertek, bemutatom nektek a csapatomat!

Követtük Codyt. Megfogtam Ed karját, mire rám nézett.

-Beszélnünk kell.-mondtam. 

-Igen, tudom.-bólintott. -Majd kint.

Bólintottam. 

Három ember közelébe értünk. Egy lány és két fiú.

-Nos. Csapat, ők itt Edward és Alice.-mutatott be minket.-Ők pedig Mark, David és Rose.

-Sziasztok!-köszöntöttük őket, mire válaszul egy biccentést kaptunk.

Cody pisztolyokat osztott ki nekünk.

Aztán elindultunk. Kinyitották nekünk a kapukat, mi pedig kisétáltunk. Még egyszer visszapillantottam a táborra, majd követtem Codyt.

-Meddig megyünk?-kérdezte Ed.

-Általában 4-5 kilométert szoktunk megtenni gyalog, de ma messzebb megyünk, van autónk.-mondta Cody.

-Ugye...majd megvédesz?-lépett oda Anne, Ed mellé és összekulcsolta a kezeiket.

-Aha.-mosolygott rá kedvesen Ed.

Az út további részét is összekulcsolt kézzel tették meg, miközben én leghátul kullogtam, vállamon a pisztollyal. Semmi kedvem sem volt portyázni. Vissza akartam menni a többiekhez és kihozni őket onnan, hogy tovább mehessünk. Nem volt ez így jó, a csapat teljesen szanaszét volt szedve. Aggasztott, hogy kis csoportokra osztottak minket és hogy Betty teljesen egyedül volt. Mintha direkt megtervezték volna.

-Ed!-fogtam meg a fiú vállát, mire ő és Anne is megálltak. -Kibomlott a melltartópántom, segítenél?-kérdeztem a lehető legrandomabb kérdést ami eszembe jutott.

-Persze.-mondta Ed.

-Előre megyek!-mondta Anne, majd elment. Hála az égnek.

Ed a hátam mögé lépett és már épp ügyködött volna, amikor megállítottam.

-Tudod, hogy hazudtam, nem?

-Tényleg?-kérdezte.

-Beszélnünk kell és most kell beszélnünk. Teljesen bevagyok pánikolva, vágod?

-Tudom. Én is.

-Akkor minek teszel úgy mintha nem érdekelne? Csak Anne miatt? Tetszik neked?

-Alice... Nem vagy féltékeny, ugye?

-Mi? Nem! Csak kérdeztem.

-Anne aranyos, de nem. Csak nem akarom lekoptatni...

-Tipikus férfi vagy, inkább kiélvezed a helyzetet!

-És mégis mit kellene tennem?

-Nem tudom, de neked nem tűnik furcsának ez az egész? Szétosztották a csapatot! Cody azt mondta, hogy bemehetünk, zuhanyozhatunk, kajálhatunk és ámen. Erre meg itt kell maradnunk "dolgozni".

-Oké, értem az álláspontodat és igazad van, de mit tehetnénk? Lopjuk el a kocsiukat, üssük el őket és húzzunk el?

-Nem tudom. Ma este találkozom Dylanel, mert állítólag valami fontosat kell mesélnie. Szerettem volna, ha te is tudsz róla.

-Jó, jól tetted!-bólintott, majd átölelt.-Ne haragudj.

-Nem haragszom.

-De akkor segíts. Le kell koptatnom Annet, de valahogy nem bunkó módon.

-Jó, koptassam le én?-kérdeztem.

-Nem! Csak... engeded, hogy megcsókoljalak és akkor azt hiszi...

-Nem!

-De csak...

-Hé Ed, nem.

-Rendben. Akkor egy puszit az arcodra? És az út háromnegyedében fogod a kezemet?

-Az még belefér, na gyere!

A többiek után rohantunk, kézenfogva.

-Hé...-köszöntött minket Anne, majd furcsán nézett rám.

-Kibékültem Alicevel, annyira örülök! -nyomott egy puszit az arcomra.

-Ó... az jó! Grat. -erőltetett egy mosolyt az arcára, majd csalódottan Codyhoz sietett.

-Huh, ez bevállt. El sem hiszem.-mondta Ed büszkén.

-Szivesen. Ha ma e miatt halok meg, kísérteni foglak! -mondtam nevetve, mire ő is nevetni kezdett.

Az autóhoz értünk, ami hat férőhelyes volt, mi meg heten voltunk, de az egyik srác a csomagtartóba ült, szóval pont elfértünk.

Elindultunk.

Nagyon remélem, hogy vissza is fogunk jönni...