Zombie Apocalypse (hungarian)

82.-Hajnali részegség

Az első kortynál még semmit sem éreztem...

De aztán, körülbelül a tizedik korty után érezni kezdtem, ahogyan az alkohol lassan de biztosan szétáradt a testemben, és hirtelen azon kaptam magam, hogy legszívesebben nyomban táncra perdülnék. Zene az nem volt, de volt nekem egy ivócimborám - jelen esetben nem Adam, hanem Dean.

Rettenetesen éreztem magam. Bármennyire tagadtam, bármennyire próbáltam erősnek látszani... ez a néhány elmúlt nap volt az életem mélypontja. A tény, hogy hozzá se szóltam Dylanhez, felemésztett legbelül, akárcsak az, hogy megcsalt. És akkor ne is beszéljünk Amanda és Greg haláláról... Azt sem tudtam, mi fáj jobban. De azt tudtam, hogy nem bírom már és ha nem akarok ideg összeroppanást kapni, akkor muszáj tennem valamit. Dean megkapta ezt az üveg vodkát... és igen. Most ketten isszuk el minden fájdalmunkat.

- Szar az élet - mondta Dean, majd belekortyolt az italba. - Az egyetlen ami miatt érdemes élni, az a gyűrűsfarkú maki.

Felnevettem.

- Gyűrűsfarkú maki? - kérdeztem.

- Greg kedvenc állata volt - motyogta maga elé.

Nem válaszoltam, a következő kortyot én húztam le.

- Tudod mit, Dean? Ezentúl mindenkit gyűlölni fogok! - jelentettem ki. - De komolyan! Nem csak a zombikat... az embereket is. És a franc fog bennük megbízni...

Dean átkarolta a vállamat.

- Mindenki hülye - mondta. - És a legjobb emberek halnak meg.

- Egyetértek. 

Dean ismét meghúzta az üveget.

- Ezért félek, nehogy téged is elveszítselek. És Grace-t... Ti ketten álltok most már a legközelebb hozzám. Meg Matt. De Matt sehol és ha ő is meghalt...

- Dehogy halt meg! - tiltakoztam. - Matt kemény csávó. Tudod olyan... kemény izmokkal meg minden! - tapogattam meg a saját nemlétező, erős bicepszemet és azt hiszem az volt igazán az a pont, ahol a pia úrrá lett rajtam. - Matt egy kicseszett túlélő!

- Matt egy kicseszett túlélő! - ismételte meg Dean. - De Greg nem. Sem Amanda. És Darcy sem. Hát nem ironikus? - horkant fel. - Mindhárman az én baráti körömbe tartoztam. Gyakorlatilag velük indultam. És nézd meg, hol vagyok? - nevetett fel gúnyosan. - Marlene-t akkor láttam utoljára, amikor elment a táborba. Darcy halála előtt egy nappal  nevetgéltem vele azon, hogy milyen jó lesz ha majd Londonban leszünk és kifosztunk egy teaboltot. Amandával nem is beszéltem már azóta, amióta a Camp of the Recklessben maradtunk. Nem búcsúztam el tőle soha. Greggel rohadt szerencsém volt azzal, hogy a sors úgy intézte hogy velem legyen az utolsó perceiben. És akkor is meg kellett tudnom, hogy egész barátságunk alatt belém volt habarodva - csapott az asztalra. - Ha Matt halott és nem tudtam tőle sem elbúcsúzni... dühös leszek. Rémesen dühös.

- Én is. Felgyújtom a házat. Megkeresem Gwent és kérek tőle gyufát - jegyeztem meg, majd az asztal lapjára fektettem a fejemet.

- Mi az a Gwen? - kérdezte Dean.

- Az egy csaj, te! - nevettem fel. - Egy nagyon menő csaj, a példaképem - bólintottam.

Dean ekkor felpattant.

- Hugyálnom kell! - jelentette ki, majd elkezdte volna lehúzni a gatyáját.

- Menj ki te! - kezdtem el nevetni még jobban. - Öntözd meg a virágokat!

- Jó ötlet - vigyorodott el, majd kiszaladt a szobából.

Magamra maradtam a gondolataimmal, s ez nem volt túl jó, mert nem voltam józan. Ám bármennyire is az alkohol hatása alatt voltam, Dylan így sem ment ki a fejemből. Az a lúzer, alattomos, senkiházi, hazudós... gyönyörű fiú. Szinte sírhatnékom támadt, ahogyan rá gondoltam.