Zombie Apocalypse (hungarian)

57.-Karma

Sziasztok! :)
Holnap nem leszek itthon, ezért kitettem nektek ma a részt. Remélem, tetszeni fog. Jó olvasást!

Elértük a rettegett fegyházat.

Igen, tisztára hasonlított a TWD-ben látottra, de valamivel kisebb volt és amikor beléptem, tisztább is. Az ajtajában két fegyveres őr állt, akik utat engedtek nekem és a katonának. A cellák nagy része üresen állt, de ahogy haladtunk befelé, észrevettem hogy kettő foglalt: az egyik mögött egy alig 13 évesnek tűnő kisfiú volt bezárva, a másikba pedig egy 45 év körüli pasas, akinek hosszú, barna haja volt, amely mögül alig látszott ki az arca.

A következő szinten találtunk rá a mi emberünkre, ahová egy lépcső vezetett fel: az utolsó előtti cellában ücsörgött egy matracon, hátát a falnak vetve, ujjaival játszadozva.

Lépéseink hallatára felpillantott és nagyokat pislogva bámult engem, én pedig vissza rá. Nem mozdult és én sem mozdultam, de hamarosan rájöttem, miért.

- Elmenne? Kérem. - néztem a katonára. - Ez most egy személyes ügy.

- Rendben van, kisasszony. A lépcsőnél leszek, ha baj történne.

Bólintottam, majd a fickó lelépett.

Közelebb léptem a rácshoz.

- Helló, Alice vagyok! De gondolom... tudod. Hisz te hívattál ide.

A fiú elmosolyodott, majd lassan feltápázkodott a szürke matracról.

Nem jött egy ideig közelebb és az arcát sem tudtam igazán megfigyelni, mert a háta mögül, a kis rácsos ablakból beszűrődő napfény miatt csak a világosságot láttam. Arra viszont jól emlékeztem, hogy a szemének nem egyforma színe volt. Mondanám, hogy heterokrómiás, de nem lehet az. Kizárt, hogy valaki vörös szemekkel szülessen, ha csak nem vámpír. És ebben az őrült világban amiben most élünk... nem is csodálkoznék ha az lenne.

- Valóban. - szólalt meg. Hangja nem volt túl mély, de férfias és határozott volt. 

- Mi a neved? - kérdeztem.

- Karma. - felelte.

- Karma? Mármint... az a karma ami a buddhista tanításokban szerepel? Ez csak egy becenév vagy tényleg így hívnak?

- Nem gondolod, hogy kissé túl sokat kérdezel így egyszerre? - kérdezte gúnyosan.

- Ó és ez még semmi kiasapám. Rengeteg kérdésem van még hozzád, de gondoltam nem vágok bele az egész közepébe.

Felsóhajtott.

Végre közelebb jött hozzám és láthattam az arcát: jól emlékeztem, valóban ott virított a két különböző szem - a vörös és a kék. Egy piros póló volt rajta - gyanítom hogy itt adták neki- és meg is volt mosakodva, már nem is tűnt annyira furcsának így, mint legelső alkalomkor.

Fintorgó arcot vágott, de válaszolt.

- Igen, Karma. Karma McKinney, de rühellem ezt a családnevet és nem használom már. Azt nem tudom, hogy valóban a buddhista tanításokban szereplő cuccból ered, de gyanítom, mert az egyik ősöm buddhista volt és az anyám is kedvelte ezt a vallást. És igen, ez a rendes nevem.

Meglepetten néztem rá.

- És mit szeretnél tőlem, kedves Karma? - kérdeztem. - Vagy inkább... tőlünk. Hisz ha jól tudom, infókat gyűjtöttél rólunk végig. El sem hiszem, hogy senki nem vett észre. - suttogtam.

- A-a. Ez nem igaz.

- Huh?

- Amanda. Ő látott egyszer. De annyira beparázott, hogy nem szólt nektek. Végül szerintem meg is feledkezett rólam, mert...