Zombie Apocalypse (hungarian)

75.-Altatódal

Amint Olival visszatértünk, Karma gyanúsan méregetett minket.

- Mi tartott ennyi ideig? - kérdezte.

- Semmi. - ráztam meg a fejemet. - Ne féltékenykedj már! - eresztettem el egy halvány mosolyt. Ennyit megengedhettem magamnak.

Oli leült a fatörzsre Karma mellé és meggyújtott egy szál cigarettát - mert anélkül szerintem sehová sem indul el -, én viszont előttük álltam és gondterhelten a távolba néztem.

A fák lombjai közt csak a szél süvített át, amely az én hajamba is belekapott. Az erdő még mindig csendes volt, a legjobb barátomnak pedig színét sem lehetett látni a közelben.

Aggódtam.

Remélem nem tett semmi meggondolatlant. Adam nem ilyen. Nem tenne... olyat.

- Tovább kell mennünk. - néztem végül rájuk. - Már lassan besötétedik.

Oli egyetértően bólintott.

- Adam nélkül nem indulhatunk el. - rázta meg a fejét Karma. 

- Tudom. Ezért akarok elindulni, hogy megkeressem. Maradjatok itt!

- Nem mehetsz. Hamarosan visszajön. Megvárjuk.

- És ha nem talál vissza?

- Ugyan már Alice... Adam összetört, de nem hülye. Tudja, merről jött. Nem indulhatsz el egyedül. Együtt maradunk.

Beharaptam az alsó ajkamat. Nem akartam könnyen feladni, de volt igazság Karma szavaiban.

Bíztam benne, hogy Adam tényleg hamarosan visszatér.

Aztán a hátam mögé fordultam és megláttam Yoonsoo-t meg a húgát Yoonah-t, aki még mindig mélyen aludt.

Rájöttem, hogy annyira feldúlt voltam mindvégig, hogy észre sem vettem őket. Vagyis észre vettem, csak egyáltalán nem törődtem velük.

Úgy véltem, eljött az ideje beszélgetni ezzel a lánnyal. Feléjük sétáltam.

- Yoonsoo, ugye? - nem szerettem volna eltéveszteni a nevét és reméltem, hogy jól emlékszem rá.

- Csak Yoonie. - felelte a lány. A napsugarak megvilágították sötét haját, amely így vörös hatást kölcsönzött neki. Ahogyan rám nézett, valami érdekes fény csillogott a szemeiben. Biztosan meglepte, hogy odajöttem mellé 

- Leülhetek melléd? - kérdeztem, mire egy bólintással nyugtázta a dolgot.

Amint helyet foglaltam, egyből a karjaiban fekvő Yoonah-ra tévedt a tekintetem.

- Nem kapott sokkot vagy valami? - kérdeztem. - Nem érte trauma?

Yoonie megrázta a fejét.

- A zsenge korához képest már látott egyet s mást. Nem az a könnyen traumatizálható típus. Bár igazából attól függ, kiről van szó. Amanda nem állt hozzá egyáltalán közel, így - ne haragudj, de - nem hatotta meg különösebben.

Aprót biccentettem.

- Még szerencse... - suttogtam.

Legalább Yoonah-nak ne legyen semmi baja.

A cipőm orrára pillantottam.

- Egyébként sajnálom. - suttogta Yoonie. - A barátodat. Mindkettőt. A srácot is.

- Adamet? - kérdeztem, majd ismét rá néztem.

Bólintott.

Aztán ő is rám nézett. Láthatóan nagyon agyalt valamin, vacillált, hogy kimondja-e vagy sem.