Zombie Apocalypse (hungarian)

78.-A tető

Kelvin az ölemben feküdt. Nagy sokára sikerült elaludnia szegénykémnek, s még álmában is csak Greg nevét ismételgette - természetesen hangtalanul. A haját simogattam, s próbáltam nem mozogni, nehogy megébredjen.
Jobb oldalamon Dean ücsörgött, aki órák óta csak maga elé meredt. Azt hiszem, csupán átértékelte az életét és az együtt töltött perceit megboldogult barátja társaságában. Grace a kezét szorongatta. Neki is kisírt szemei voltak, de a könnyek már elapadtak. Dean vállának dőlve nézte, hogy Tyler hogyan próbál megszerelni egy rádiót.

Greg az éjszaka meghalt.

Halála után Dean volt az, aki fejbe szúrta, ezzel megakadályozva hogy átváltozzon. Számára is készítettünk egy sírt, s én ismét imádkoztam.

Greg jobb helyen van. Én így éreztem.

Most bent ültünk a házikóban egy másik szobában az összesen: én, Dean, Kelvin, Yoonie, Yoonah, Grace, Betty, Tyler, Adam, Oli és Karma. Mindannyiunk számára betett ez a nap, egyesek teljesen szét voltak esve, míg mások a fáradtság miatt kezdtek kidőlni.
Megnyugtatott a tény, hogy bár a tragédiákat nem úsztuk meg, mégis most itt ült egy része a csapatnak. Tizenegyen voltunk. Tizenegyen biztosan megvoltunk. És abban bíztam, hogy a többiek, akik nem voltak velünk abban a pillanatban, ők is megvannak valahol.

Élniük kell. Életben kell lenniük.

Emily, Ed, Matt, Richard, Cody... és Dylan. Egyiküket sem úgy ismerem, mint akik könnyen feladnák a harcot. Na és Midnight... Ó, édes Midnightom, hol lehetsz most?

Még Gwen is eszembe jutott abban a pillanatban. 

Figyelmeztetett bennünket, remélem ő nem keveredett bele az eseményekbe.
Bár őt ismerve - attól függetlenül, hogy csak egyszer találkoztunk -, neki sincs baja.

- Ő jól van? - törte meg a csendet Betty, aki a szomszédos fotelben ült, s az Olinak dőlő, még mindig kiütött Karmára mutatott. Az ébenfekete hajú srác szemei csukva voltak, de egyenletesen lélegzett, s semmit sem sejtett abból, hogy tulajdonképpen mi is zajlott le körülötte néhány órával ezelőtt. Ebből a szempontból szerencsésnek tartottam.

Oli a fiúra nézett. Tenyerét lassan a homlokára helyezte - talán megnézni ha láza van-e vagy ilyesmi -, aztán kisöpörte a hajfürtjeit a szeméből. Elvette a kezét.

- Semmi baja - suttogta. - Legalábbis remélem.

Olira néztem, aki elkapta a tekintetemet. Aprót biccentett, bár ötletem sincs miért, de azért visszabiccentettem. 

Elnézett, így én is.

Csend telepedett a szobára. Csak Tyler bütykölését lehetett hallani, semmi mást. 
Rettenetesen elkezdtem gyűlölni ezt a csendet. Legszívesebben felordítottam volna, de félő volt ha megteszem, többé nem állok le.

- Én ezt nem bírom tovább! - jelentette ki Dean pár pillanattal később fennhangon, majd felpattant a kanapéról. 

- Hová mész? - kérdezte Grace aggodalmasan.

De Dean nem válaszolt, csak idegesen kirohant az ajtón.

Kirázott a hideg.

Valami nincs rendben...

- Grace, vigyázz Kelvinre - néztem az unokatestvéremre, majd amilyen gyorsan és óvatosan csak tudtam, átcsúsztattam a fiú fejét az ő ölébe.

Felpattantam és Dean nyomába eredtem. Kirohantam a házból, a sötét éjszakába, s nem hogy látni, de még hallani sem hallottam semmit.
Ijedt voltam, fáradt - mind lelkileg, mind testileg - és úgy éreztem nem lennék képes túlélni azt, ha Deant is elveszítem.