Zombie Apocalypse (hungarian)

45.-Érzelmi hullámvasút

Hát gyerekek...nagyon serény voltam és megírtam ezt a részt is, remélem nem bánjátok, hogy most teszem ki:)

-Szóval hazudtál?-kérdezte Dylan.

Könnyes szemekkel néztem rá.

-Alice...hazudtál?-kezdett kikelni magából.

Soha nem hallottam még így beszélni és féltem, ez csak jobban elfajul majd.

-Igen...-sütöttem le a szemeimet.

-Remek,ezt nem hiszem el!-készült kimenni a helyiségből.

-Dylan várj!Azt sem tudod mi történt!-kezdtek el potyogni a könnyeim.

-Nem érdekel!

-Dylan most meg hová mész?-próbálta megállítani Tyler.

-El innen.

Dylan kisétált a házból semmilyen fegyverrel vagy olyan eszközzel amivel megvédhetné magát.

Tylerre néztem.

-Köszönöm.-mondtam gúnyosan és halálos tekintettel elindultam. Nem tétováztam,hanem azonnal utána rohantam.

-Alice!-próbálta Tyler elkapni a karomat,de kitértem előle.

Valamit még utánam kiabált de nem hallottam és nem is érdekelt. Most hatalmasat csalódtam benne.

Csak rohantam előre.

Dylan sehol.

Ha valami történik vele az csak az én hibám lesz. Nem kellett volna hazudnom neki.

Dylan kérlek.Kérlek gyere vissza.

Nem érted hogy miért tettem...

Az utca csendes volt, szinte kihalt. Még egy madarat sem láttam sehol.

Egészen magabiztosan indultam végig rajta.

Ha Dylan lennék és feldúlt...akkor hová mennék?

Nem tudtam volna megmondani. Sajnos jómagam is eléggé feldult voltam, csak épp más okból.

Már legalább 10 perce kerestem, de még mindig semmi és kezdtem kétségbeesni.

Mintha elnyelte volna a Föld.

Hirtelen zajt hallottam és azonnal bebújtam egy szemeteskuka mögé. És milyen jól tettem: öt kóborló sétált el ott. Szerencsém volt a kukával mert a bűze elnyomta az emberi illatomat.

Valaki hirtelen elkapott hátulról és behúzott egy ház mögé. Ráléptem a lábára,mire felszisszent és elengedett. Hátranéztem és kifejezni nem tudom, mekkora kő esett le a szívemről: Dylan volt az.

-Hála az égnek!-próbáltam megölelni de elhúzódott.

Rosszul esett. De ugyan mire számítottam?

-Minek jöttél utánam?-kérdezte indulatosan.

Egy hatalmasat nyeltem.

-Mert aggódtam...

-Aggódtál? Megható...Akkor nem aggódtál amikor hazudtál nekem? Nem aggódtál hogy az igazság ki fog derülni?

-De igen...

-Akkor miért tetted?

Az egész lényem reszketett. A tény, hogy Dylan iszonyatosan dühös volt rám szinte arra késztetett, hogy élve elássam magam.

-Sajnálom, Dylan...

-Miért tetted? Miért hazudtál nekem,huh? Magyarázatot akarok! Gyerünk, beszélj!