Zombie Apocalypse (hungarian)

90.-Elárulva

Egy idő után felszáradtak a könnyeim. Csak üresen, csendben bámultam magam elé és már arra sem volt energiám, hogy gondolkodjak. Oli lepattant szorosan mellém, majd elkezdte az arcomat fürkészni.

- Mi az? - kérdeztem. - Ennyire rosszul nézek ki?

Ő csak a fejét rázta.

- Nem érdekel, hogy nézel ki - mondta.

Rá pillantottam.

- Ha afelől érdeklődsz, hogy hogyan érzem magam, akkor tudd hogy pocsékul. Rettenetesen, rémesen szarul. Mint akit többszörösen beledöngöltek a földbe...

Oli csak elhúzta a száját.

- Nem, erre sem voltam kíváncsi. Pontosan tudom, hogy milyen érzés, pontosan tudom, min mész keresztül.

Felvontam a szemöldökömet.

- Már honnan tudhatnád? A Chipman fivérektől?

Megrázta a fejét.

- Nem. Én is... elveszítettem valakit - suttogta. - A legjobb barátomat, még az egész őrület elején...

Azonnal elhallgattam. Egy csapásra megbántam, hogy ilyen gúnyos hangvételben beszéltem vele. Normál esetben nem teszek ilyet, de most nagyon ki voltam akadva.

- Hogyan... történt? - kérdeztem, elfojtott hangon.

Oliver mély levegőt vett.

- Apával, Irisel, Trinával és a legjobb barátommal, Steve-el épp sátorozni voltunk a Sierra Nevada hegységnél, amikor ez az egész dolog elindult. Mint ahogyan azt gondolhatod, rengeteget hülyültünk meg minden. Steve és Trina együtt jártak akkoriban, vagyis igazából szerintem ők maguk sem tudták mi volt közöttük, de ez azt hiszem most lényegtelen. Én és Steve ovis korunk óta elválaszthatatlanok voltunk, szerintem nem volt olyan nap, hogy ne beszéltünk volna legalább telefonon vagy ilyesmi... egyszóval egy rémesen fontos ember volt az életemben. Egyik este, pontosabban a legutolsó este úgy gondoltuk mókás lenne, ha kimennénk fürödni a tóba. Pontosítok: ez éjszaka volt. Elvileg Steve valami legendát olvasott róla, hogy hogyha éjszaka mászol be abba a tóba, örökké fiatal maradsz. Steve mindig ilyen bolond volt, mi meg mindannyian tisztában voltunk ezzel, szóval belementünk a dologba, "mégis mi rossz történhetne" alapon. Iris kicsit parázott, mondta is, hogy nem kéne ilyesmiket csinálnunk, mert mi van ha valami állat ránk támad? Steve viszont biztosította arról, hogy nincs mi ránk támadjon, így végül ő is beadta a derekát. Sokszor gondolkodom el azon, hogy ha Irisre hallgatunk akkor... vajon Steve még életben lenne? Szóval elindultunk a tóhoz, Steve már készen állt a csobbanásra és lassan mi is, amikor a távolban egy embert láttunk közeledni. Messziről még semmit sem sejtettünk, de ahogyan egyre közelebb ért feltűnt, mennyire abnormálisan jár. A lányok megijedtek természetesen, Steve viszont - gondolom hogy Trinanak bizonyítson -, kijelentette, hogy ő majd megvédi őket. Elkezdett kiáltani, hogy ráijesszen az alakra, de az nem hogy meghátrált volna, hanem még közelebb jött hozzánk. - itt egy kis szünetet tartott és egy mély levegőt vett. - Nem tudom mi volt a fejében, de elkezdett az alak felé közeledni. Szóltunk neki, hogy ne tegye, hogy ki tudja milyen drogos alak az és hogy inkább menjünk vissza szólni apának, de Steve hajthatatlan volt. Mire utána iramodtam, már késő volt. Nem tudom, hogy abba halt bele, hogy a kóborló elkezdte felfalni a karját, vagy a fulladásba - mivel beestek a vízbe és a kóborló teljes testsúlyával rá nehezedett, ezáltal a feje a víz alatt maradt -, csak azt tudom, hogy akkor, abban a percben teljesen leblokkoltam. Csak álltam egy helyben és sokkos állapotban, elkerekedett szemekkel néztem a jelenetet. Nem hittem el azt, ami előttem történik. Biztos vagyok benne, hogy rám is ugyanaz a sors várt volna, mint Stevere, ha Iris könnyek között meg nem ragadja a kezemet és kezd el rángatni, vissza a kocsihoz és apához. A kóborló észrevett minket, ott hagyta Steve-et és utánunk iramodott. Rettenetesen féltünk, Trina nem bírta abbahagyni a sikoltozást, Iris pedig nem győzött húzni engem utánuk. El sem tudom képzelni min mehetett keresztül szegény húgom... Azóta is szégyellem magam, hogy így kellett látnia. A kóborlót végül apa lelőtte. Kiderült, hogy fegyvert tartott a kocsinkban vészhelyzet esetére. Minket beültetett az autóba. Emlékszem, ott ültem az anyósülésen, apa bepattant, kérdezte hol van Steve és én csak... ott ültem, mint egy oszlop, meg sem moccantam, nem bírtam megszólalni. Rázogatni kezdett, de nem reagáltam. Aztán kaptam két pofont, arra eszméltem fel. Apa kiáltozni kezdett velem, hogy össze kell szednem magam, hisz férfi vagyok. A kezembe nyomott egy térképet, aztán beindította a motort és utasított, hogy nézzem az utat hazafelé. A térképet szorongattam a kezemben, de nem voltam képes az utat követni. Csak az volt a fejemben, hogy segíthettem volna Steve-en, de mégsem tettem.