103.-Elavult emlékek, friss gondolatok

794 71 33
                                    

Írói előszó:

Sziasztok! Sajnos ezen fejezet posztolásáig még nem jutott időm az összes eddigi részt átolvasni, de mindenképpen megírom azt a hosszú-hosszú áttekintést is nektek nemsokára. Egyelőre előljáróban annyit, hogy legutóbb ott maradtunk el, hogy Oliver kimentette Karmát az Iron Castle és Millford karmai közül, majd a csapat úgy döntött, hogy szétválik egy kis időre és majd a következő városban újra találkoznak. Emily a felsője zsebében talált egy levelet amit Ed címzett neki és amiben a fiú leírta, hogy érezte, hogy nem fogja túlélni sokáig és nem jut el Londonba. A legutóbbi rész végén Tyler és Alice ételt indultak el szerezni. Innen folytatódik most a történet. Ez most egy kicsit nyugisabb és eseménytelenebb rész lesz, de hamarosan újra felpörög a történet. Kellemes olvasást kívánok!

Tylerrel sokáig bóklásztunk az erdőben, ameddig kiértünk végre egy főúthoz. Egy benzinkút volt a közelünkben, körülbelül kétszáz méterre tőlünk, viszont több kóborló is arra sétálgatott, így óvatosan kellett a helyszínre sietnünk.

- Hányan vannak? - kérdeztem.

- Ahogy számoltam, körülbelül heten - válaszolta. - Az sima ügy!

- Majd én! - jelentettem ki, majd megközelítettem volna a helyet, de Tyler megállított.

- Több töltényem van, elintézem! - húzott vissza a vállamnál fogva, s már szaladt is a benzinkút felé. Szükségtelen volt aggódni: Tyler elintézte az összeset, még azt a kettőt is, amelyik bent volt a kisboltban és eddig nem láthattuk.

- Kár, hogy nincs itt egy autó! - húztam el a számat.

- Ha lenne is, képtelenség volna mindannyiunknak beleférni. Hiányzik  most az a busz! - tette hozzá Tyler, miközben a polcokról kezdtük el lepakolni az ételt ami még nem romlott meg és amit még nem hordtak el mások. Valahol a sorok között találtam egy füzetet meg egy tollat is, azt is elpakoltam magamnak.

Gyorsan kipakoltuk a boltot, majd leültünk az épület előtti járdaszegélyre, elmajszolni egy-egy Snickerst. Tyler túlságosan csendes volt addig az öt percig, nekem pedig már rögtön konspirációs elméleteket kezdett el gyártani az agyam. Aztán megmagyarázhatatlan módon még a gyomrom is összeszorult, mintha már előre megéreztem volna, hogy mi következik. Hogy csillapítsam ezeket az érzéseket, elővettem a tollat és a füzetet és firkálgatni kezdtem a lapra mindenféle nonszensz dolgot.

- Úgy érzem, nem fogok Londonba menni veletek, Alice. Nem azért, mert nem szeretnék, hanem mert nem lesz más választásom - szólalt meg minden előzmény nélkül Ty, mire a kezemben egy pillanatra megállt a toll, majd megráztam a fejem.

- Ez nem vicces, Tyler! - mondtam, majd firkálgatni kezdtem a papír sarkára, egyre erősebben és erősebben nyomkodva az írószert bele. A gyomoridegem csak fokozódott, nem akartam ezt hallani. Ed után nem.

- Nem viccelek - válaszolta, hangja pedig száraz és őszinte volt.

- Ne mondj ilyet - suttogtam, szinte könyörögve. Ezen a ponton már a papír szélét is sikerült átlyuggatnom, olyannyira remegtem az idegtől. - Még viccből sem.

- Komolyan gondolom - felelte a fiú, majd előre nézett és kétségbeesetten sóhajtott egy nagyot, mintha valamit megpróbált volna elkerülni. - Ed is érezte, Alice. Ott állt a levélben. És miközben a levelet olvastam én... én csak éreztem. Éreztem ugyanazt, mint amit Ed is leírt. Éreztem a fájdalmat és a beletörődést a papírra vetett szavaiban. A csontjaim minden egyes szegletében ott ez az érzés már több mint egy hónapja - motyogta. - Nem tudom mi fog történni velem. Vagy velünk. Nem tudom - rázta a fejét. - De azt tudom, hogy minden egyes megpróbáltatás, minden egyes gólyózápor és minden egyes kóborlótámadás után a vesztemet vártam. Vártam, hogy mikor következik be. Szóval ha megtörténne, én...

Zombie Apocalypse (hungarian)Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin