Váratlan hírnév ( Hyunjin ff )

🎶13. rész🎶

Hyunjin szemszöge

Haza érve mindenki fáradtan leült a kanapéra. Fel órát pihentünk majd Minho és én elmentünk csinálni valami kaját. Már majdnem készen volt mikor Channak elkezdett csörögni a telefonja.

- Halo? - veszi fel.

- Chan kérlek segíts. - hallottuk Lena hangát aki.... sírt?!

- Lena?! Mi a baj?! Miért sírsz?! - kérdi most már Chan is aggódva. Minhoval a kanapéhoz mentünk majd leültünk és kértem, hogy hangosítsa ki a telefont.

- Emma. - mi van vele?! - T-több mint egy órája bent van a sz-szobájában és sír. Az ajtaja kulccsal be van z-zárva és nem válaszol nekünk. Nem tudunk mit tenni. K-kérlek segíts. - mondja szipogva. Chan rám néz. Szerintem egyre gondolunk.

- 20 perc és ott vagyunk Hyunjinnal. - mondja majd leteszi a telefont. - Ti maradjatok itthon. Majd szólunk hogy mi van. Gyere Hyunjin. - mentünk a garázs felé. A kocsiba beszállva el is indultunk. Nagyon ideges voltam de egyben aggódtam is. Mi történt Emmával? Ugye nem az a baja ami ma történt kettőnk közt?
Minden perc egyre idegtépő volt. Miért kell ilyen messze lenni az ő dormuk a miénktől?

20 perc múlva oda is értünk. Leparkoltunk a ház előtt és az ajtóban egy kisírt szemű Lenát láttunk.

- Ahj de jó hogy ide értetek. Már nem hallunk semmit bentről. Kérdezzük hogy jól van e de semmi válasz. Nagyon félünk. - mondja zokogva és nekem ennyi kellett. Bementem. Miát megkértem, hogy vezessen Emma szobájához. Mikor oda értünk hallgatózni kezdtem. Nem hallottam semmit. Szóltam neki de semmi. Olyan ideg és aggodalom jött rám, hogy nem tehettem mást. Berúgtam az ajtót. A szívem egy pillanatra megállt mikor megláttam hogy Emma kezéből ömlik a vér.

- Emma! - ordítom a nevét a földön fekvő lánynak. Semmi. - Hívjatok mentőt. - Fordulók hátra. Mia tárcsázza is a mentősöket. - Emma kérlek tarts ki. - térdelek le mellé majd a tarkója alá nyúlok és az ölembe húzom gyenge testét. Istenem mi történt veled? Nagyon sápadt volt. Egy rongyot kerestem amivel csillapítani tudtam a vérzést de így is rengeteget vesztett.

- Mindjárt itt vannak a mentősök. - szól Mia

- Rendben. Kérlek tarts ki mindjárt itt vannak a mentősök. - súgóm oda Emmának hátha hallja majd szorosan magamhoz ölelem és remegő kezekkel kezdem el simogatni puha arcát.

Perceken belül megérkezett a mentő. Emmát a hordágyra rakták majd úgy vitték a kocsiba. Lena ment vele. Én és Chan haza mentünk, hogy szóljunk a többieknek, hogy mi a helyzet.

Már a kórházban vagyunk és várjuk, hogy ki jöjjön az orvos és mondja el, hogy hogy van Emma. Nem tudtam rájönni hogy mi lehetett az oka annak hogy ezt csinálta magával. A lányokat megkérdeztem, hogy csinált-e valami furcsát mikor haza értek. Azt mondták, hogy mikor kiszállt a kocsiból megállt és a telefonját kezdte el nézni és, hogy valakivel beszélgetett. Ha az a személy miatt került ide én esküszöm megverem.

Már 1 órája itt vagyunk és semmi. Én idegesen járkálok fel alá, a többiek már mondták, hogy üljek le. Mindenki elég ideges volt és aggódott. A lányok könnyes szemekkel vártak hogy az orvos megjelenjen. Csak mondanom kellet és ki is lépett az ajtón ami mögött Emma fekszik.

- Hogy van Emma? - térek rögtön a lényegre.

- Valami nagyon megérintette ha ezt csinálta magával. Rengeteg vágás van amit varrni kellett. De jobban van. Rengeteg pihenésre van szüksége és egy támaszt nyújtó személyre. Most éppen alszik de be lehet hozzá menni de egyszerre csak egy mehet. - nézett ránk az orvos

- Akkor én megyek. - mondom a dokinak.

- Rendben. Ha akármi van csak nyomd meg az ágy mellett lévő gombot. Viszlát. - köszönt el amit viszonoztunk. Az ajtóhoz közelebb mentem majd a kilincsre tettem a kezem. Óvatosan nyitottam ki a falapot, hogy nehogy felkeltsem Emmát. Az ágy mellett elhelyezkedő széken foglaltam helyet. Szívszorító látvány volt látni, hogy itt fekszik. Hátradőltem a széken és az alvó lányt kezdtem el nézni. Olyan gyönyörű és hibátlan az arca. Egész nap tudnám nézni olyan meseszép. Hirtelen gondolatból megfogtam a kezét és gyengén simogatni kezdtem.

- Nem tudom, hogy ki az a személy aki miatt ilyen helyzetbe kerültél és nem tudom a múltad de megoldjuk.... együtt. - mondom halkan.

4 órája nem mozdultam mellőle. Jó egyszer az is azért hogy szóljak a többieknek, hogy menjenek nyugodtan haza én itt maradok. Elég fáradt voltam ezért lehajtottam a fejem az ágy szélére majd megpróbáltam kicsit aludni.

Emma szemszöge

Borzasztó fejfájással keltem fel és a karom is sajog. A szemem óvatosan kinyitottam de a hirtelen ért fény miatt rögtön vissza is csuktam. Mikor már nagyjából megszoktam a fényt végre kinyitottam a szemem és akkor veszem csak észre, hogy nem otthon vagyok hanem egy kórházban. Mit keresek itt? Ránéztem a kezemre ami be volt kötve. Észrevettem hogy valakinek a keze rajta van ez enyémen. A kéz tulajdonosára néztem aki nyugodtan aludt a fejet az ágyra hajtva. Hyunjin volt az. Óvatosan kezdtem el birizgálni a haját amire semmi reakció nem érkezett. A kezére gyengeden rászorítottam ami miatt kezezett ébredezni. Mikor rájött, hogy megszorítottam a kezét rögtön rám is nézett. Egy aggódó de mégis megkönnyebbült szemekkel nézett engem.

- Jól vagy? - kérdi.

- A fejem borzasztóan fáj és a karom is zsibbad de semmi más. - mondom neki és megnyomott egy gombot ami miatt pár perccel később egy orvos lépett be.

- Hogy érzi magát Emma? - kérdi az orvos majd egy kis noteszt és egy tollat vesz elő.

- A fejem nagyon fáj és a karom is.

- Rendben. Még pár órát bent kell maradnia amíg meghozzuk a leleteket. A kezét majd még egyszer át fogjuk költözni. A szekrényen van víz és egy kis fájdalom csillapító amit be kellesz venni. Ha nincs más kérdés én megyek is a következő beteghez. Viszlát. - majd ki is lép az ajtón. Egyből Hyunjinra vezetem tekintetem.

- Mi történt? - kérdem. Egy nagyot sóhajtott majd bele is kezdett

- Lena tegnap felhívta Chant nem sokkal az után hogy haza értünk. Nem gondoltunk semmi nagy dologra mikor is sírva kert segítséget. Nem értettük hogy mi történt. Elmondta, hogy mikor haza értetek a szobádba mentek és kulcsra zártad az ajtót és sírni kezdtél. A lányok kérdeztek hogy mi a baj de nem válaszoltál. Mikor oda értünk Channal a szobád ajtajához mentem szóltam neked de nem jött válasz amitől egyre idegesebb lettem és berúgtam az ajtót. Mikor bementem láttam hogy a földön fekszel és a kezemből ömlik a vér. Oda szaladtam hozzád de semmi reakciód nem volt ezért megkértem Miát hogy hívja a mentősöket. És így kerültél ide. - emlékszem. Szofi miatt van ez az egész. Hyunjinról elnéztem majd a szemem ismét megteltek könnyekkel. Az emlékek ismét áttörték azt a falat amit nagy nehezen felépítettem. Hyunjin aggódva állt fel a székről a kezemet nem engedve el. A szabad kezét az arcomra tette majd óvatosan maga felé fordította. - Kérlek ne sírj. Az orvos meghozza a papírokat és mehetünk haza. Akkor ha szeretnéd elmondhatod hogy mi a baj. Rendben? - kezdte el simogatni az arcom amibe mint egy kiscica úgy simultam bele. Ő csak erre elmosolyodott.

Az orvos meghozta a leletet, a kezemet újra kötötték majd el is indultunk haza. Egy kocsi jött értünk amit Hyunjin hívott ide. Beülve el is indultunk a mi dormunk felé ahol felvesszük a lányokat és utána megyünk is a fiúkhoz. Eléggé "izgalmas" napnak nézünk elébe.