Váratlan hírnév ( Hyunjin ff )

🎶44. rész🎶

Emma szemszöge

Miután készültünk a gépről rögtön a egyből a szállásra mentünk. Mivel egyenlőre semmi erőnk nem volt ahhoz hogy elmenjünk kicsit sétálni így amint a szobába értünk lefeküdtünk egy kicsit pihenni.

Hyunjin a vállamat átölelve húzott magához közelebb így én a mellkasán feküdtem. Csend van. Olyan furcsa. Az elmúlt hónapokban csak a sürgés forgás most meg a csend borítja be az egész szobát.

- Min gondolkodsz életem? - szólal meg Hyunjin egy kis idő után.

- Jó ez a nyugalom. Végre kettesben vagyunk. Semmi kapkodás. Csak mi ketten egy szobában egymás karjai közt. - néztem a szemébe.

- És mit szólnál ahhoz ha nem lenne ilyen nagy csend. - lassan hátamra fordított majd felém tornyosult és mélyen a szemembe nézett. Én csak mosolyogva átkaroltam nyakát majd tarkóját kezdtem el finoman simogatni

- Mire gondolsz? - kérdem egy huncut mosoly kíséretével. Nem mondott semmit csak ajkaimra hajolt. Lassan mozgatta párnácskáit az enyémen. Egy kis idő elteltével éreztem hogy benyúl a pólóm alá és az oldalamat kezdi el cirogatni.

- Eszméletlenülh kívánlak. - válik el tőlem.

- Akkor miért nem csinálsz valamit? - suttogom ajkaira amit rögtön az enyémnek nyomott.

És igen. A többit tudjátok.
.....

Azóta a nap óta eltelt majdnem négy hét. Nagyon sok minden nem történt ebben a pár napban. Körbe jártuk szinte az egész várost. Beültünk ide oda. Most jelen pillanat egy étterembe ülünk és beszélgetünk. Mivel ma van az utolsó nap hogy el tudunk menni valahova ezért ki is használjuk. Már elfogyasztottuk az ételt és várjuk a számlát.

- Emlékszel mikor először találkoztunk? - kérdezi Hyunjin

- Meg szép hogy emlékszem. Azt hittem hogy ott helyben meghalok mikor elkezdtetek táncolni. Nem tagadom elég nehezen tudtam levenni rólad a szemem már akkor. - nevettem.

- Te sem voltál rossz akkor. - kacsint.

- Emlékszem hogy hogy féltem az első csókunk előtt. Teljesen remegett a kezem mikor közeledtét felém. - emlékszek vissza ami amiatt akaratom ellenére is elmosolyodtam

- De azért valljuk be nem volt rossz. Mai napig olyan édesek az ajkaid mint akkor. Sosem tudnám megunni. - nézett a számra ami miatt el is pirultam.

- Annyi év után még mindig zavarba tudsz hozni. - takarom el kezeimmel kissé piros arcom.

- Na na na. Így nem látom a gyönyörű arcod. - fogja meg a csuklóm majd lassan leengedi az arcom elől. - Így már sokkal jobb. - csillogó szemekkel mosolyog rám.

- Mai napig nem tudom felfogni hogy veled vagyok. És azt sem hogy rengeteg mindenen mentünk keresztül mégis itt vagyunk egymásnak gyűrűvel az ujjunkon. Nem rég még otthon az ágyamon néztem rólad a képeket és álmodoztak arról hogy találkozzak veled és tessék. Itt vagy. - mondtam szinte könnyezve a jó emlékek miatt.

- Imádlak te kis érzékeny. - áll fel majd oda jön hozzám és megölel. Sírva borulok a vállára. - jól van életem. Semmi baj. Itt vagyok. Istenem de édes vagy. - ad egy puszit a fejem tetejére.