Váratlan hírnév ( Hyunjin ff )

🎶41. rész🎶

Emma szemszöge.

Egy hónap telt el a történtek óta és semmi sem javult. Sőt. Sokkal rosszabb lett a helyzet mint volt. Most már senkit nem engedek magam mellé. Hyunjinnal is külön alszunk mert egyszerűen nem bírom elviselni azt hogy valaki a közelemben legyen a történtek óta. Igazából alig mozdultam ki a szobából. Enni sem ettem már egy jó ideje. Egyszerűen nem bírná a gyomrom.

Hónapok teltek el azóta hogy megtörtént a baj és nemhogy jobb lenne a helyzet. Nem. Egyre rosszabb. Most már aludni sem tudok ugyanis valami nem hagy. Vagyis egy bizonyos hang a fejembe ami azt mondja hogy vessek véget minden szenvedésnek és hogy mindenkinek csak teher vagyok és hogy senki nem szeret.

A cégnél kaptam egy kis felmentést addig még helyre nem jövök lelkileg ami nem ma lesz. Így a banda is egy kicsit eltűnt a médiából. A rajongók nem tudják hogy ugyan miért is tűnt el a banda. Mindenki csak tippelget és persze egyik sem az igazi ok.

Sokszor gondolkodtam azon hogy mit kéne tennem de csak egyetlen egy dolog jutott és eszembe. Halál.

Mivel Hyunjinnak be kellett mennie a céghez hogy meghosszabbítsa a szabadságát kihasználom a helyzetet és elmegyek innen valahova ahol lezárhatók minden fájdalmat.

Egyedül sétálok a sötét utcákon a megfelelő helyet keresve. Egy építkezéshez érve egy ház tövében leülök. Elgondolódom az elmúlt éveken, hogy hogy kerültem ide, mint mentem keresztül. Halás vagyok mindenkinek aki mellettem volt. De leginkább Hyunjinnak. Ő volt az aki megváltoztatott bennem mindent. Sírva gondoltam minden jóra vissza mikor csörögni kezdett a telefonom.

- Szia Kicsim. Csak szólni szeretnék hogy nemsokára otthon vagyok. - szol bele kedvesen Hyunjin. Én nem mondok semmit csak sírni kezdek. - Emma, minden rendben?

- Semmi, semmi nincs rendben.

- Kérlek mond el hogy mi nincs rendben. - hallom a hangján hogy aggódik.

- Ne, kérlek ne csináld. Ne próbálj meg rajtam segíteni kérlek.

- Emma, nagyon kérlek mond meg hogy most hol vagy, és már indulok is. Rendben?

- De mondom hogy ne gyere ide. Értsd már meg hogy nem akarom. Az lesz a legjobb ha végre mindenki megszabadul tőlem.

- Emma, nyugodj meg egy kicsit. Mond meg hol vagy. Oda megyek

- De fogalmam sincs hogy hol vagyok Hyunjin. Eljöttem otthonról. Elkezdem sétálni valamerre aztán ide keveredtem.

- Mit látsz magad körül? Csak nézz körbe kérlek. Nem látsz egy utca névtáblát valahol vagy esetleg egy házszámot?

- Hyunjin, csak annyit tudok hogy egy építkezésen vagyok de tényleg fogalmam sincs hogy merre, és nem akarok most látni senkit úgyhogy kérlek ne kérdezősködj, eszedbe se jusson. Hagyj magamra, hagyj békén. Úgyis mindenkinek elege van már belőlem.

- Jól van. Maradj ott ahol vagy. Megyek és megkereslek. 10 perc múlva ott leszek. - aztán letettem a telefont

Az épület tetejére érve lassan sétálok a széléig. A betonfal felett áthajoltam hogy megnézzem milyen magasan vagyok. Egész jó. A mellettem elhelyezkedő téglahalomra felálltam és csak néztem előre.