Váratlan hírnév ( Hyunjin ff )

🎶31. rész🎶

Emma szemszöge

Amilyen gyorsan csak tudtam széthajtottam a papírt hogy el tudjam olvasni mi áll benne.

" 6 év kellet ahhoz hogy rájöjjek mi a helyes megoldás. Annyi mindent tettél  értem Emma amit nagyon szépen köszönök, de nagyon legyengültem. Egyszerűen nem volt erőm elengedni a fülem mellett a sok bántó megjegyzést. Én már nem bírom tovább. Túl gyenge vagyok hozzá. Tudd nem a te hibád hanem az enyém. Rengeteget gondolkodtam azon hogy mit tegyek, de csak arra jutottam, hogy nem ebbe a világba való vagyok. Neked is sokat mondtam, hogy meg akarok halni, és úgy érzem itt az ideje. Sajnálom azt hogy az elmúlt hónapokban elhanyagoltalak de remélem megérted miért. Mikor ezt a levelet olvasód valószínűleg a kórházban próbálnak majd újra éleszteni nagyobb, kevesebb sikerrel. És remélem az utóbbi lesz. Sajnálom hogy így itt hagytalak téged/titeket, de egyszer úgyis találkozunk még odafent. A húgom vagy és mindig is az leszel. Sajnálom hogy nem lehetek már melletted. Nekem is ugyan olyan nehéz mint neked most. Emlékezz rám mindig. Szeretlek Húgi.

A te legjobb barátod, Jimin"

- Úristen. - teszek a szám elé a kezem és zokogni kezdek. A lábaim elgyengültek és térdre rogytam. Hyunjin mellém guggolt és magához ölelt. - U-ugye sikerült meg-megmenteni. - nézek Minju-ra. Lehajtott a fejét majd lassan megrázta.  Én még jobban sírni kezdtem és Hyunjin vállába fúrtam a fejem. - Nem, nem, nem. Ez nem lehet. - kezdtem el ordítani.

- Kicsim. Nézz rám. - szól nekem Hyunjin de mint aki meg sem hallotta sírok tovább. - Em. Kérlek nézz rám. -  simít hajamra ami miatt már oda nézek. - Kérlek nyugodj meg. Mi mindannyian itt vagyunk veled és melletted állunk. Elhiszem hogy nehéz de el kell engedned. - törli le könnyeim hüvelyk ujjával.

Hogy őszinte legyek egy nagyon picit megnyugodtam de akkor is. Borzasztóan fáj az hogy itt hagyott az az ember akit testvéremnek hívhattam ha még nem is az. Ismét elveszítettem egy olyan személyt aki nagyon fontos volt  számomra és mindig is az marad.

- Ma itt maradok veled. Nem hagylak egyedül. - ölel magához ismét Hyunjin.

Imádom hogy ennyire gondoskodó, de most tényleg nagy szükségem van a társaságra, ugyanis bármikor csinálhatok valami hülyeséget. Ugyan ez volt az első alkalommal. Nem volt mellettem senki és megpróbáltam megölni magam.

Minju még mielőtt elment volna elmondta azt hogy 4 nap múlva lesz a temetés. Lelkileg fel kell rá készülnöm hogy utoljára lássam őt.

Azt monda Hyunjin hogy majd ő beszélj JYP-vel holnap hogy legalábbis én nem tudok menni egy jó darabig. Valószínűleg a comeback-ot is elhalasztjuk máskorra.

Már este tíz volt mikor abba hagytam a sírást. Hihetetlenül fáradt voltam. Annyira emlékszem már csak hogy Hyunjin az ölébe kapott és úgy vitt fel a szobámba.

A temetés elég hamar elérkezett sajnos. A tömeg elég nagy volt ami nem meglepő hisz rengeteg barátja volt Jiminnek.

Amint kihoztak Jiminnel együtt a koporsót azt hittem hogy ott helyben elájulok amit Hyunjin észre is vett és a derekamra fogott hogy megtartson.

A kocsiba berakták a koporsót. Én voltam az első aki oda ment Hyunjinnal együtt. Zokogva néztem Jimin képet ami a koporsó mellet helyeztek el.

- Semmi baj. Itt vagyok. - próbál nyugtató szavakat suttogni Hyunjin a fülembe de nem sikerült lenyugtatnia.

A kocsiba beültünk és mentünk a temetőbe. Nem volt hosszú az út de nekem egy évnek tűnt.

A helyszínre érve kiszálltunk és elindultunk oda ahol Jimint fogják örök nyugalomba helyezni.

Kínszenvedés volt a temetés. Már egy órája vége de én még mindig itt állok és nézem a sírt. A sírásom teljesen abbamaradt és már csak bámulok magam elé. A sok szép emlékre gondolom vissza.

Mikor rám irt instán, mikor barátok lettünk, mikor végre találkoztunk, mikor elvitt minket Taeminhez és a sok hülyeség amit műveltünk ketten. Akaratom ellenére is egy mosoly görbült az arcomra.

Annyit gondolkodtam hogy lassan be is sötétedett mikor kettő kezet éreztem meg a derekamon.

- Mennünk kell. - Mondja halkan Hyunjin.

- Még egy perc. - nézek rá. Ő csak bólint egyet és odébb megy. Én a sír elé térdeltem és végig simítottam Jimin névén.

- Hát itt a búcsú ideje. Örülök hogy megismertettelek és hogy barátok lehettünk, sőt már testvérek. Köszönöm hogy segítettél azért hogy valóra váljon az álmom. Nélküled most nem lehetnek ott ahol. Köszönöm hogy itt voltál velem 9 évig. Köszönöm azokat a boldog pillanatokat. Köszönöm mindent amit értem tettél. Sosem gondoltam volna hogy így fogom megköszönni ezt az egészet. Vigyázz magadra odafent. Hiányzol. Szeretlek bátyus. - Állok fel és még egy utolsó pillantást vetek a sírra majd elindulok.

- Jól vagy? - ölel meg Hyunjin.

- Fogjuk rá. - ölelem magamhoz szorosan.

Nem tudok már sírni, sőt inkább boldog vagyok hisz már sokkal jobb helyen van. Ott ahol nem szenved majd tovább. 

- Gyere menjünk. - elenged el Hyunjin majd elindulunk a kocsi felé. 

Az elmúlt napokban Hyunjin hazában voltunk hogy ne legyek egyedül. Azért nem a dormba mert ott néha néha videóznak minket és én most mindenféleképpen el akarok tűnni a médiából pár hétig. Szóval ez volt a legjobb ötlet. Így Hyunjinnal is tudok tölteni egy kis időt.

- Kérsz valami kaját? - lép be a konyha Hyunjin.

- Köszönöm. Most nem vagyok éhes. - mondom egy keserű mosoly kíséretével majd a nappaliba megyek hogy végre le tudjak ülni a kanapéra. Hyunjin egy halkat sóhajtott majd helyet foglalt mellettem. A vállalat átkarolta és úgy húzott közelebb magához.

- Ugye tudod hogy nagyon nagyon szeretlek? - kérdi meg tőlem.

- Igen. - nézek rá.

- És ugye azt is tudod hogy mindig itt leszek neked bármi van?

- Igen. - mondom most már mosolyogva.

- És remélem tudod hogy nem fogom hagyni azt hogy ne egyél? Legalább egy kicsit. 4 napja egy falatot sem ettél. - kulcsolja össze a kezünket.

- Rendben. - mondom egy nagyot sóhajtva.

Mint egy kisgyerek úgy indul meg a konyha felé amit nevetve követek.

Ez a nap is elég fárasztó volt úgyhogy amint befejeztük a kaját indultunk fürödni aztán aludni.