Váratlan hírnév ( Hyunjin ff )

🎶14. rész🎶

Emma szemszöge

A lányokat felvettük és rögtön kérdezték hogy jól vagyok-e és hogy miért sírtam. Én csak annyival letudtam hogy a fiúknál elmondom. Az igazat megvallva félek. Miának sem mondtam még el a múltam. A kezem ismét remegni kezdett amit a mellettem ülő Hyunjin észre is vett. A kezét az enyémre tette majd óvatosan kezdte el simogatni. Rá néztem és mélyen a szemébe néztem. Úgy érzem hogy lesz velünk valami a jövőben. A sofőr fékezni kezdett ami azt jelezte hogy a fiúkhoz értünk. Kiszállva a járműből elindultunk be. Hyunjin kinyitotta előttünk az ajtót és be is mentünk.

- Sziasztok. - köszöntem a nappaliban ülő fiúknak akik egyből rám kapták tekintetüket. Közelebb mentünk a kanapéhoz hogy mi is le tudjunk ülni.

- Hogy vagy? - kérdi Jeongin.

- A fejem fáj de már nem annyira. És a kezem is meg egy kicsit sajog de elviselhető. - mondom egy mosoly kíséretével.

- Esetleg megkérdezhetem hogy mi történt? Vagyis hogy mi miatt kezdtek egy úgy sírni? - kérdi félénken Seungmin.

Mélyen beszívtam a levegőt hogy még véletlen se kezdjek el megint sírni.

- Az igazat megvallva senkinek sem mondtam még el. Ugyan úgy Miának sem. - nézek az említettre. - De úgy érzem hogy ha kiadom magamból ezt az egészet akkor talán egy kicsivel jobb lesz. - nagyot sóhajtól majd bele is kezdek a mesélésbe. - Mikor harmadikos lettem költözés miatt iskolát kellett váltanom amivel nem is lett volna baj. 3 éves koromtól egészen 11 éves koromig nem beszéltem csak a nagyon közeli rokonaimhoz. Így is rohadt kevés önbizalmam volt már akkor. Ugye lett egy legjobb barátnőm, Szofi akiben megbíztam és tényleg barátként tekintettem rá csak ugye volt egy kis bökkenő. Nagyon kisajátított. Akiket én szerettem azokat ő nem. Sosem lehettem senkivel csak vele. De eltértem a lényegtől. Sokszor vesztünk össze az Ő hibája miatt de én mivel nem vagyok haragtartó, hamar megbocsájtottam neki annak ellenére is hogy mikor rosszba voltunk megalázott. Ez az egész nyolcadik félév után rosszabbodott. Mivel végzősök voltunk nekünk kellet keringőzni. Szofi barátjához Davidhoz állítottak párba. Azt tudni kell hogy Szofi csak fogadásból volt vele amit én nagyon is jól tudtam ezért nem is tudta senki rajtunk kívül hogy együtt vannak. A baj az az volt hogy a közelsége miatt beleszerettem a fiúba. Ezt elmondtam Szofinak és ő annyival letudta hogy "nekem adja". Néhány hónap múlva a tabló fotózáson David szeme láttára csalta meg Szofi. Azon a napon szakítottak is. Utána egy hét múlva ünnepség volt a közeli gimibe ahova meg lett hívva a suli. Az egyik osztálytársam akivel meg akkor jóba voltam megkérdezte Davidot hogy tetszem-e neki. Konkrét választ nem adott de elmondása szerint ki lehetett szúrni azt hogy tetszem neki. Aztán teltek a napok és rám írt. Megbeszéltünk egy talit majd össze is jöttünk. Kemény 2 hétig voltunk együtt mikor is szakított velem. Nagyon magamba fordultam. Meg akartam halni. Hisz mégis csak az első barátom volt. Valamilyen úton-módon Szofival összevesztünk. Ekkor kezdődött minden. A bántalmazások és a megalázások. - és el indult az első könnycsepp az arcomon. - az önbizalmam végleg eltűnt a mai napig. - az első könnycseppemet követte a többi és már sírva kezdtem el mondani hogy mit tett velem. - Ez az egész úgy jött ki belőlem hogy tegnap mikor haza értünk rám írt. Népszerű lettem és hirtelen mindenki barátkozni akar velem. - zokogok tovább. - az embert miért nem lehet úgy szeretni ahogy van? Kit érdekel az hogy híres vagy nem híres? Ugyan úgy vannak érzéseink mint bárki másnak. - mondom már idegesen de még mindig sírva. A többiekén látom a sajnálatot és a döbbenetet. - akármennyire küzdök annak érdekébe hogy ezeket elfelejtsem de nem megy. Mindenki mondja hogy ne foglalkozzak vele. De hogy a büdös picsába ne foglalkoznék vele baszki? Egy élettelen kurva miatt ment tönkre az egész életem. És miért? Mert jobb rázni mások előtt a picsáját azzal hogy a gyengébbeket alázza meg. - zokogok jobban. Az arcomat a kezembe temetem. Mindenki lefagyva figyel. Mia felállt a helyéről majd oda jött hozzám és átölelt amit viszonoztam is rögtön.

- Miért nem mondtad el? Megoldottuk volna. - mondja ő is sírva.

- Sajnálom. - mondom egy nagyon kicsit megnyugodva. Elenged majd a többiekre nézek könnyes szemekkel. Lena és Sunny is így néz vissza rám. Hyunjin hirtelen feláll és közeledni kezd felém. Megfogja a kezem és felránt magához és átölel. Félve de vissza ölelek. Így vagyunk már egy ideje mikor a többiek is észbe kapnak és csatlakoznak az öleléshez.

- Mi mind itt vagyunk neked Emma. - suttogja a fülembe Hyunjin.

- Köszönöm. - bújok jobban oda hozzá és szorosabban ölelem. Hihetetlen hogy néhány évvel ezelőtt még csak a monitor előtt álmodoztam róla és most éppenséggel őt ölelem.

Teljesen lenyugodva engedtük el egymást mindannyian. Hirtelen a fejemhez kapok majd gyorsan le is ülök mert szédülni kezdek.

- Emma!? Jól vagy?! - kérdi aggódva Hyunjin miközben leguggolt elém.

- A fejem.... - Ennyit tudtam kinyögni mert nagyon elkezdett fájni.

- Hozok vizet. - mondja Chan majd el is indul a konyhába. A poharat a kezembe adva kezdek el inni.

- Köszönöm - adom vissza.

- Pihenned kell. - mondja Felix nyugtalanul.

- Jól vagyok.

- Nem nem vagyok jól! - mondja idegesen de mégis aggódva Hyunjin. - haza kísérünk és szépen lepihensz. - mondja most már nyugodtabban és az arcomat kezdi el simogatni miközben egymás szemet nézzük. A szívem egyre gyorsabban dobog. Istenem mi van velem? Nem kéne IGY reagálnom erre az egészre.

- Rendben. - Ennyit tudtam kimondani.

- Gyertek. - mondja a lányoknak és nekem. A kocsiba beülve indulunk meg haza.

A kapu előtt megáll majd kiszáll amit mi is követtünk. A házba bementünk majd a szobámba mentünk. Lefeküdtem ő szépen betakart.

- Pihenj. Jó? Nem akarlak megint a kórházba tudni. - mondja. Én csak egy aprót bólintok. Közeledni kezd felém és a homlokomra ad egy puszit. - Aludj. - majd el is hagyja a helyiséget. Pirulva alszok el.

Hyunjin szemszöge

Mikor Emma elmesélte hogy mi történt vele általánosba nagyon ideges lettem. Hogy lehet egy ilyen gyönyörű és kedves lányt bántani? A másik meg az hogy ki se nézni belőle hogy ilyen múltja van hisz mindig mosolyog és életvidám. Mikor hirtelen a fejéhez kapott és leült nagyon megijedtem. Ezért parancsoltam rá hogy ő mégpedig pihenni fog mert ha így megy tovább nagyobb baja is lehet. A homlokára nem tudom miért adtam puszit. Tudat alatt csináltam. De hogy őszinte legyen nem bántam meg. Sőt. Nagyon boldog lettem miatta. Nincs értelme tovább tagadnom. Beleszerettem. De úgy mint meg senki másba....