A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}

28.fejezet:

Hosszú időbe telt, amíg átverekedtük magunkat a tömegen, hogy a büféhez érjünk, ahol beálltunk egy pár emberből álló sor végére. Szerencsére a kiszolgálás gyors volt, néhány perc múlva már csak két tinédzser lány állt előttünk, akik alkoholt rendeltek, holott nem néztek ki 18 évesnek. Azonban az eladók nem firtatták a korukat, nemes egyszerűséggel kimérték nekik az áhított fröccsöt, aztán egy "kövi!" felkiáltással jelezték felénk, hogy készen állnak felvenni a rendelésünket. Valamikor ekkor történt, hogy éppen nyúltam volna a farzsebembe csúsztatott néhány darab ezresért, amikor rádöbbentem, hogy elfelejtettem eltenni indulás előtt.

Emlékeztem a pillanatra, hogy a sátorban ülve elgondolkoztam, némi pénzt vinni kellene magammal, hátha szükség lesz rá, aztán valami elterelte a figyelmemet, melynek hatására a terv megragadt elméleti szinten. Így esett meg, hogy ott álltam bambán és szégyenkezve a büfé előtt egyetlen forint nélkül.

Bálint valószínűleg megérezte a hezitálásomat, mivel hirtelen kérdően hátrafordult hozzám:

- Mi a baj? - nézett rám.

- Elfelejtettem pénzt hozni - vallottam be lesütött szemekkel.

- Hagyjad, úgyis meg akartalak hívni - mosolygott rám csábosan, mire engem elöntött a forróság.

- Sikerült választani? - sürgetett minket az eladó lány, miközben rózsaszín műkörömeivel türelmetlenül kopogott a pulton.

- Én egy pohár sört kérek. Te mit szeretnél?

- Szerintem csak egy mentes vizet - mondtam zavartan. Igyekeztem a lehető legolcsóbb tételt kiválasztani az indokolatlanul túl árazott italok közül, hogy minél kisebb gondot okozzak Bálintnak.

A lány kivette a vizet a hűtőből, csapolt egy pohár sört a fiúnak, majd hosszú körmeinek hegyével lassan beütötte a tételeket a pénztárgépbe. Bálint kifizette az árat, sőt, még egy kis borravalót is hagyott a lánynak, ezután elindultunk, hogy keressünk valami ülőhelyet. A büféhez tartozó néhány műanyag asztal mindegyike foglalt volna a lányaikat kísérő, helyzetüket látványosan gyűlölő apukák és idősebb testvérek által, akikkel sorsközösséget tudtam érezni, így mi végül az egyik nap közben árnyékot adó lombos fa tövében vertünk tábort, ahonnan pont a színpadra láttunk. Újra és újra végig pásztáztam a zenére tomboló hangyabolyt, remélve, hogy kiszúrom az unokatestvéremet, azonban egyszer se jártam sikerrel. Csak bízni tudtam abban, hogy jól van és remekül érzi magát. Némi erőlködés árán sikerült felbontanom a vizemet és nagyot kortyoltam bele, mialatt a társaságom is megkezdte jól megérdemelt, legális sörét.

- Nem is volt annyira izgalmas belógni ide, mint vártam - kezdte nevetve - a biztonsági őrök kurva szar munkát végeznek

- Hát ja - feleltem tömören. Szívesen mondtam volna többet, hogy tovább gördítsem a beszélgetésünket, viszont Bálint közelsége és a tény, hogy kettesben vagyunk, mázsás súlyként telepedett a vállaimra. Nagyon nem akartam elszúrni ezt a lehetőséget és emiatt maga alá temetett a stressz, mely megakadályozta, hogy lazán tudjak beszélgetni vele.

- Olyan könnyű volt besétálni ide, mint cukrot lopni egy babától - folytatta vidáman és felszabadultan. Úgy láttam, neki nem okozott gondot jól éreznie magát - egyébként ezt a hasonlatot sose értettem - mondta elgondolkozva - mégis ki, mikor és miért akarna cukrot lopni egy babától? Mi értelme van ennek? Egy kisbaba egyébként se ehet cukrot, hiszen még fogai sincsenek - mélázgatott teljes átéléssel, melyre én hosszú hümmögésekkel reagáltam. Szerettem volna ránk és a kapcsolatunkra terelni a szót, feleleveníteni a csókot, amit azóta se beszéltünk meg, de se nem mertem, se nem tudtam, hogyan tegyem. Vágyakozva gondoltam Rékára és az ő talpraesett rafináltságára, mellyel minden problémát egyszerűen megold, azonban ő rá most nem számíthattam, egyedül kellett boldogulnom.