Közel 3 órával és pár ezer káromkodással később, ami a 4. emeleten található lakásunkba való felpakolás közben hagyta el a szánkat, ugyanis arra értünk haza, hogy nem működik a lift, már a szobám padlóján ültem a koszos ruháim gyűrűjében. A szobám, ami az indulás előtt a biztonságot és a nyugalmat jelentette, most furcsán idegennek hatott. Olyan nagy volt, levegős és tiszta. Nem kellett megosztanom Rékával, aki minden este azt álmodhatta, hogy valakivel verekszik, hiszen kb óránként rúgott gerincen, mégis hiányzott az állandó, idegesítő fecsegése. Itt minden csendes volt. Nem gurultak a fülemtől 5 centire autók, nem üvöltött a német zene reggeltől-estig, nem sikongattak a gyerekek, ahogy egymást kergetik a vízipisztollyal, nem ciripeltek a tücskök, huhogtak a baglyok, nem robogott el 20 percenként a vonat és ami a leginkább hiányzott, nem hullámzott a Balaton pár méterre az ágyamtól. Szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy azon túl, hogy 2 hét alatt teljesen elszoktam a civilizációtól, most, hogy visszatértem, mégis hiányoznak is azok a kis apróságok, amelyektől korábban a falra másztam. Más emberként tértem haza.
Ábrándozásomat anyu zavarta meg, azzal, hogy egy hatalmas, félig megpakolt ruhás kosárral a kezében benyitott a szobámba. Ez is furcsa volt. Cipzár helyett kilincs. - Ideje lenne elpakolnod. Hol van a mosnivalód? - kérdezte a mellettem lévő nagy kupac ruha felé biccentve.- Ez igazából mind az - mondtam fáradtan, majd állásba tornázva magamat segítettem neki bepakolni a ruhás kosárba. Rövidesen becsukódott mögötte az ajtó, én pedig magamra maradtam az immáron szinte üres bőröndömmel. Azzal, hogy a ruhák kikerültek belőle, alig pár használati cucc maradt benne, amiket el is felejtettem, hogy elettem, hiszen nem nagyon kerültek a kezem ügyébe az elmúlt 2 hétben. Sminkek, amiket talán Réka használt utoljára, amikor a tábori diszkóra készültünk, érintetlen könyvek, melyeket ki se nyitottam, telefontöltő, ami annak következtében maradt a táska mélyén, hogy a telefonomat is alig használtam, így nem is nagyon merült. Ezt a pár apróságot a helyére raktam, a nehéz bőröndömet az ajtó mellé rángattam, azzal a céllal, hogy majd valamelyik fiúval leküldöm a tárolóba, aztán egy hirtelen érzéstől vezérelve eldőltem az ágyamon, ami valóságos vattacukornak tűnt a kemény felfújható matrac után. Felnyögtem a gyönyörtől, ahogy a puha anyag érintkezett a sajgó hátammal. Lehunytam a szemeimet és egy percig megengedtem magamnak, hogy csak élvezzem a csendet, de nem tartott sokáig. A forgalom zaja hamar beszökött az ablak résein át, mentőautók, villamos, dudálás, motorok bőgése. A kempingben is hallani lehetett olykor hasonló hangokat, de közel se ilyen intenzíven.
Az autók zúgásának alapzajába váratlanul egy régen hallott, ismerős új hang kúszott be, ezzel kizökkentve engem a gondolkodásból. Facebook üzenet értesítés. Biztosan Réka, hogy hazaért - gondoltam rögtön, mivel nagyjából annyi ideje tettük fel őt a buszra, amennyi a jármű menetideje a kis faluig, ahol élnek. Próbáltam a lehető legkevesebb energiabefektetés árán, pusztán a kezemet használva, nyújtózkodva elérni az éjjeliszekrényre ledobott telefonomat, azonban végül győzött a gravitáció és csak a hasamra átfordulva kaparintottam meg. Két könyökömmel feltoltam magamat, aztán jóformán 2 hét után először oldottam fel a telefonom. Egymillió értesítés és pár olvasatlan üzenet fogadott, az előbbit későbbre hagytam, inkább az üzenetekkel kezdtem. Néhány csoportos chat felett tényleg megtaláltam az unokatestvérem utolsó üzenetét, hogy hazaért, viszont volt ott mellette még valami, ami felkeltette az érdeklődésemet. Az alkalmazás egy piros pöttyel jelezte, hogy írt nekem valaki, akivel nem vagyunk ismerősök. Félve léptem be az engedélykérések mappába, melyen belül az utolsó fél évvel ezelőtt kapott spam üzenet felett ott virított egy olvasatlan, amit pár órája kaptam, a profilképről pedig egy jól ismert arc mosolygott vissza rám. Roland Marosi.
A szívem rögtön vad vágtába kezdett, miközben törökülésbe húzva magamat remegő kézzel megnyitottam az üzenetet. "A soha túl hosszú idő. Legyen inkább 2 hét" Mindössze ennyi állt a rövid üzenetben, ami első, második, sőt harmadik neki futásnak is ugyanolyan értelmetlennek tűnt, mint először, ezért egy pillanatra el is bizonytalanodtam abban, hogy tényleg attól a Rolandtól érkezett, akire asszociáltam. Viszont a kép mindennél meggyőzőbbnek bizonyult, ugyanis már láttam korábban. A lovagló felszerelés, a ló, a helyszín. Rögtön felismertem benne Roland telefonjának háttérképét, így kizárásos alapon csakis Roland lehet, viszont ez nem magyarázza meg az üzenetet. Talán napszúrást kapott a napon?
Gyorsan válaszoltam neki, hogy nem igazán értem, mire céloz, majd pár szót pötyögtem Rékának is, csak ezután tértem rá az értesítésekre. A millió csoport és esemény értesítés között csak három darabon akadt meg a szemem; három ismerősnek jelölés. Az első Bálinttól érkezett, aki megtartotta ígéretét és tényleg bejelölt, én se szegtem meg, azonnal visszaigazoltam. A második Bettitől, akit alig ismertem fel, ugyanis a viszonylag régi profilképén teljesen másképp nézett ki, mint ahogy élőben festett, ugyanakkor két közös ismerősünk, Bálint és a bátyám megerősítették, hogy ez csak ő lehet. Az utolsó felkérés egy ismerős profiltól érkezett, Roland Marosi kérte, hogy igazoljam az ismeretségünket, amit én kérdés nélkül megtettem.
Amint ismerősökké váltunk, rákattintottam a profiljára, hogy az online tevékenysége alapján még többet tudjak meg róla, hiszen tudásom finoman szólva felszínes volt vele kapcsolatban. Kínzóan lassúnak tűnt az a pár másodperc, amíg betöltött a profilja és hamar ki is derült, hogy nem érte meg kivárni, a fala hasonlóan üres és semmitmondó volt, mint az enyém. Borítóképe nem volt, profilképe az a lovas kép, amit már láttam, a legutóbbi poszt a falán pedig egy ismerősétől származott, aki felköszöntötte névnapja alkalmából július 15.-én. A korábbi tevékenységek is ilyesmik voltak, születésnapi és névnapi köszöntések évekre visszamenően, amit olykor megtört néhány profilkép csere.
Pár perc görgetés után elfogytak a posztok, így kissé csalódottan tértem vissza újra a profilja tetejére és akartam volna visszalépni a főoldalra, amikor a szemem sarkából kiszúrtam egy szót, ami megállásra késztetett. Meglepő módon, a profilképe alatti kis információs doboz ki volt töltve.
Lakhely: Mosonmagyaróvár Születési hely: Győr Tanulmányok: Szegedi Tudományegyetem Megbabonázva bámultam ezt a kis adat morzsát, ami után a fiú minden eddigi érthetetlen cselekedete, elejtett félmondata, értelmet nyert. Ő már akkor tudta mindezt, amikor elárultam, neki, hogy szegedi vagyok. Ezért volt annyira pokolian magabiztos az autónál. Az az önző, szemét formája, hagyta, hogy én elhiggyem, hogy többé nem találkozunk. Fellobbanó haragom hamar elszállt, amikor rájöttem, hogy ez az információ mit jelent a jövőre nézve, illetve azonnal megértettem az üzenete tartalmát is. 2 hét múlva kezdődik a szemeszter, akkor jön vissza a városba az egyetem miatt.
Abban a pillanatban újabb üzenet futott be gondolataim főszereplőjétől:"Megadod a telefonszámod? Borzalmas itt a hálózat"
Sietősen leírtam neki a számokat, miközben a jót kuncogtam a szemeim előtt megjelenő képen, ahogy Roland a büfé sarkában kuporogva küzd az internetért. Pár pillanat múlva már érkezett is a várt hívás.
- Szi... - üdvözölt volna, ám én gyorsan félbeszakítottam. -Te szemét! - kiáltottam nevetve, hogy érezze, a haragom nem valódi -Akkor gondolom már nem szorul magyarázatra az üzenetem - csatlakozott a nevetéshez -Képes voltál hagyni, hogy így menjek el? -Tudtam, hogy amint hazaérsz, mindenre rájössz - mondta nyugodtan, szavain éreztem, hogy mosolyog. - De hogy lásd, kivel van dolgod, engedd meg, hogy jóvátegyem. Volna kedved meginni velem valamit a városban? Augusztus 30.-án költözöm vissza a kolibaKérdése újabb emlékképet idézett bennem vissza. Ez a meghívás egyszer már elhangzott a szájából, amikor az állatkertben ültünk a padon. Akkor még minden energiámat Bálint és az ő iránta táplált érzéseim kötötték le, így elutasítottam, de közben arra is emlékeztem, hogy mit ígértem; ha véget ér köztünk az, ami tulajdonképpen sosem volt vagy belefáradok, akkor elfogadom a felkínált italt. Eljött az ideje annak, hogy betartsam az ígéretemet és mindezt a legnagyobb örömmel tettem.- Nagyon szívesen
YOU ARE READING
A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}
RomanceFanni, már azelőtt gyűlölte az idei, 2 hetes családi táborozást a Balaton partján, mielőtt elkezdődött volna, így elhatározta, hogy lerövidíti, azonban, amikor a kempingben belebotlik egy ismerős ismeretlenbe a múltjából és feltörnek benne az elfele...
