A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}

33.fejezet:

Sziasztok! 

Igen, még élek és rövidesen visszatérnek a rendszeres részek, csak sajnos a háttérben közben kicsit felborult az életem és a napi 24 óra nem bizonyult elégnek minden feladatomra. De úgy tűnik, ennek a nehéz időszaknak lassan vége, így ide is igyekszem visszatérni és lezárni ezt a történetet. Már nincs sok vissza ;) Addig is jó szórakozást kívánok ehhez a részhez :)

Egy gumimatracon fekve gondtalanul ringatóztam a Balaton lágy hullámainak a hátán, miközben a nap sugarai simogatták arcomat és vidáman hangoskodó sirályok kergetőztek a tökéletesen kék égbolton. Békés nyugalom uralkodott a tóban. Körülöttem közel s távol egyetlen fürdőző sem tartózkodott, egyedül voltam a vízben. 

Hirtelen feltámadt a szél és egy óriási sötét felleg takarásba vonta a napot. Egyetlen pillanat alatt tova szállt a csodálatos nyári idő és helyét átvette a semmiből érkező vihar. Ijedten kapálóztam a matracom hátán, kétségbeesetten igyekeztem a csónakomat a part felé irányítva, két oldalt evezve kijutni a lépcsőhöz, azonban a cél minden karcsapásommal egyre távolodott. Magam mögött már éreztem a tomboló vihar következtében alakult orkán  közelségét, mely fenyegetően fröcskölte fedetlen hátamra a vizet. 

Levetettem magamat a matracról és hagytam, hogy az orkán felkapja, megforgassa majd kiköpje magából, mialatt én a derékig érő vízben gázolva igyekeztem dacolni az ellenállással és futásnak eredtem. Már csak egy karnyújtásnyira volt tőlem a rozsdás fém lépcső korlátja, ám mielőtt ujjaim rámarkolhattak volna a csőre, az orkán magába szippantott. A testem megtelt vízzel, a hajam az arcomba ragadt, az orkán pedig úgy pörgetett, mintha egy centrifugába kerültem volna. Sikítva és prüszkölve küzdöttem, kutattam a menekülési lehetőség után, mialatt a folyamatos keringés következtében hányinger kerülgetett. 

Végtelennek tűnő percek után aztán olyan váratlanul, ahogy érkezett, el is múlt a vihar. Az orkán elapadt alattam, a vízfüggöny eltűnt a szemeim elől, a következő pillanatban pedig már nagy sebességgel zuhanva közeledtem egy sáros, latyakos gödör irányába. Fájdalmasan felnyögtem, ahogy mindössze fürdőruha fedte bőröm érintkezett a milliónyi kaviccsal teleszórt talajjal. A sikítás miatt nyitva tartott szám másodpercek alatt megtelt az apró kavicsokkal, miközben a hajam az arcomba hullott. Annak ellenére, hogy minden végtagom sajgott az esés következtében, néhány köpéssel kiadtam a számban tanyázó kavicsokat, egy mozdulattal kisöpörtem a szemeim elől a víztől csutakos hajszálakat, majd két karomra támaszkodva feltoltam magamat ülő pozícióba. Lesöpörtem a lábaimról a rátapadt homokot, kéz fejeimmel megdörzsöltem a rengeteg víztől égő szemeimet, majd fokozatosan tisztuló látásommal megpróbáltam szemügyre venni azt a mocsaras vidéket, ahova lepottyantam az égből. 

Először nem is értettem, hol vagyok. Minden olyan ismerős volt, mégis más. Ott voltak a Badacsony hegyei, a rozsdás stégek, a csónakok és a hínár fedte ezer éves lépcsők, melyek a partról vezettek befelé. Minden a helyén volt, egyetlen dolog hiányzott; maga a Balaton. Akár az orkán torkában a víz, úgy csapott arcon a felismerés, hogy az a sáros gödör, melynek a közepén állok, nem más mint a Balaton kiszáradt medre. A tornádó jött, látott, pusztított, győzött és magával vitte a magyar tengert. Emlékül pedig nem hagyott mást, mint egy üres vermet.

Sikítva ébredtem a sátor sötétségében. A hátamon még mindig éreztem az ezer kis kavics nyomását. A mellettem fekvő unokatestvérem panaszosan felmorgott, de nem ébredt fel, mindössze átfordult a másik oldalára. Súlya alatt felnyögött a gumimatracra, azonban a sajátom hangját nem hallottam, sőt, nem is éreztem. Azonnal kifutott minden álom a szememből, ahogy vakon elkezdtem kutakodni a felfújt tárgy után a takaróm alatt, viszont csak egy szánalmasan leeresztett gumi darabot találtam a helyén. Ekkor realizálódott előttem, hogy mi történt. A Balaton nem száradt ki, az csak egy álom volt, viszont az ágyam kilyukadt és leeresztett a nyaralás és az éjszaka közepén. Mivel Rékától láthatóan nem számíthattam segítségre vagy támogatásra, tehetetlenségemben lerúgtam magamról a takarót és kimásztam az ágyam maradványaiból. Kiestem a sátrunkból, a hajnali szürkületben elbotorkáltam az egyik kempingszékig és leülve elkezdtem számba venni a lehetőségeimet. Felverhetem anyuékat is álmukból, de mivel tudtommal nincs tartalék matracunk, ők sem tudnánk így az éjszaka közepén semmit tenni. Felébreszthetem Rékát, hogy szorítson nekem helyet maga mellett, viszont mivel az is egy egyszemélyes matrac, a végén valószínűleg megint a földön kötnék ki. Esetleg bekéredzkedhetek Ádám mellé, de annál még a deres fű is jobb, szóval ezt azonnal el is vetettem.