A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}

40.fejezet:

Jó pár óra húzott el a fejünk felett, mialatt a társaságunk tagjai forgó rendszerben változtatták helyzetüket, melynek köszönhetően végül mind a puha fűben kötöttünk ki egy-egy zacskó chipsszel és üdítővel a kezünkben. Rajtam kívül mindenki alkoholt is tartalmazó löttyöt fogyasztott, még az eddig ettől a korára hivatkozva tartózkodó unokatestvérem is rákapott az ízére, mely miatt sorra ürítette a poharakat. Ezen viselkedését én ugyan nem pártoltam, mégis úgy döntöttem, hogy a nyaralás közelgő végére való tekintettel nem rontom el a bulit, elég büntetés lesz számára a holnapi másnaposság.

Mialatt körülöttem mindenki lazára itta magát, ami annyiban nyilvánult meg, hogy már a semmi is viccesnek bizonyult számukra, én tovább hódoltam régi hobbimnak, mely kimerült a Bálinton való tépelődésben. Tudtam, hogy az időm rohamosan fogy, ugyanis Bálint öccse kb fél óránként meglepetésszerűen felbukkant köztünk, hogy közölje, éppen hol tartanak a bepakolásban és hogy számítanának a segítségére. Bálinton viszont nem igazán látszott a hajlandóság arra, hogy elhagyja a törzshelyét, de ettől függetlenül minden alkalommal megígérte a testvérének, hogy mindjárt követ, menjen csak előre. A legutóbbi ilyen vizitnél a kisfiú arról számolt be, hogy most kezdik bontani a sátrakat, ami annyit jelenthet, hogy a szülei ügyességéhez mérten nagyjából 1 max 2 órám van még beszélni a fiúval mielőtt elindulna haza, így rövidesen cselekednem kell.

Mintha csak a fiú belelátott volna a fejembe, váratlanul mocorogni kezdett, ülésbe húzta magát a napozóágyban, majd a lábait oldalra kirakva, állásba emelkedett. Kis mutatványával mindünk figyelmét magára vonta, így azelőtt, hogy eltűnt volna a bozótosba, megjegyezte, hogy elmegy "kifacsarni a kígyót" Alig akartam elhinni, hogy már megint a mosdóba menet kell őt elkapnom, de úgy tűnik, ez a mi keresztünk. Ettől se tudunk szabadulni, ahogy Martin közbeavatkozástól sem, azonban mivel az érintett éppen azon mulatott, hogy hogyan csiklandozzák a fűszálak a talpát, őszintén reméltem, hogy ezúttal nem fog a nyomunkba eredni.

Gyorsan én is felpattantam és a többiek pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva követtem Bálintot a gazokon át. Szerencsére Réka már túl illuminált állapotban volt ahhoz, hogy érdekelje, mit és kivel csinálok, ezért zavartalanul jutottam át a sövényen és értem ki a büfé épület másik oldalára, ahol a kanyarodó ösvényen meg is pillantottam a fiút, amint az egyik mosdó felé tart.

A szívem a torkomban dobogott mialatt sietősebbre vettem a tempót, hogy még azelőtt megállítsam, hogy elérné az ajtót, ugyanakkor a lábaim, mintha ólomból lettek volna, folyamatos remegésük lelassított. Ez a kettősség ugyanolyan volt, mint ami a lelkemben tombolt a döntésképtelenségem miatt. Habár már elszántam magam, továbbra se tudtam elvonatkoztatni attól az apró kis sugallatról, mely szüntelen harsogta; még nem vett észre, még meggondolhatod magadat. Bármit megtettem volna azért, hogy megússzam ezt a kellemetlen beszélgetést, de közben azt is tudtam, hogy ha ezt most elszalasztom, akkor örökké bánni fogom ugyanis a bűntudat csak még erősebben fog kísérteni, mint eddig. Így fogtam magam, belekapaszkodtam abba másodpercnyi bátorságba, melyet ez a gondolat okozott, vettem egy mély levegőt és kiáltottam:

- Bálint! - a megszólított személy keze lefagyott a kilincsen, amit éppen markolt és azonnal felém kapta a fejét, ami nem bizonyult okos döntésnek, mivel az ajtó hirtelen kinyílt és pont fejbe csapta. Nagy "au" és fej tapogatás Bálint részéről, sűrű bocsánatkérés és aggodalom a mosdóból éppen kilépő férfitől. Mire oda siettem, hogy segítsek, már rendeződött az ügy, mindössze csak egy pirosan lüktető seb árulkodott a történtekről.

- Jól vagy? - kérdeztem a nyugtalanságtól és a futástól lihegve, mire a fiú csak legyintett egyet. - annyira sajnálom - fűztem hozzá szégyenkezve.