A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}

3.fejezet:

Az autóban megfogalmazott tervem, miszerint, az érkezést követően fürdőruhára váltok és megrohamozom a Balatont, ott bukott el, hogy a család befogott mindegyikünket, hogy segítsünk felverni a táborhelyet. Ádám és apu fél óra szerencsétlenkedés, a létező összes magyar káromkodás elhadarása és némi sérülés után sikeresen felállították a sátrat, így elkezdhettük a berendezését. Mivel 3 hálófülkéből állt, ezeket gyorsan szétosztottuk egymás között oly módon, hogy apuék kaptak egyet, a másodikon én és Réka osztoztunk, a harmadikat pedig Ádám vette birtokba. Részben azért, mert mi Rékával nagyjából egykorúak és egyneműek voltunk, részben meg azért, mert Ádám rengeteget forgolódik és beszél éjszaka, amit senki se visel el szívesen.

Amint megtörtént az elosztás, kezdetét vette a munka oroszlánrésze. A rengeteg elektromos tárgyhoz csatlakozó zsinór bedugása, a matracok felfújása, ágynemű felhúzás, táskák hálófülkékbe való berángatása, az ételek hűtőbe rámolása és a szőnyegek, illetve polifonok leterítése.

Édesapám vállalta magára a technikai dolgokat, anyu foglalkozott az olyan konyhai dolgokkal, mint az edények, evőeszközök, tányérok elrendezése és az ételek elpakolása, mi fiatalok pedig belettünk fogva arra, hogy a pontosan 5 darab matracot, amit mi ágyként fogunk használni, felfújjuk. Ezzel a feladattal az egyetlen gond az volt, hogy csak két pumpa állt rendelkezésünkre; egy kézi és egy elektromos. De ez még csak a kisebb probléma volt, mivel csak akkor kezdtük Rékával idegesek lenni, mikor Ádám az orrunk előtt vette magához az elektromos pumpát, meghagyva nekik a jó öreg, de annál megbízhatóbb, kézi vezérlésű eszközt.

Ököl szabály, hogy aki kapja, marja, így még szóvá se tehettük, nem mintha értünk volna vele valamit. Ádám idősebb valamint erősebb, mint mi és még jobban is érvel, így vita helyett, pusztán csak egy csalódott, beletörődő sóhaj hagyta el az ajkainkat, majd neki álltunk 2 perces váltásokkal felfújni az első matracot. Nem meglepő módon, Ádám 3 matraccal végzett, mialatt mi egyel, de így legalább kevesebb munka hárult ránk és viszonylag hamar kipipálhattuk a ránk osztott feladatot.

Amint az utolsó felfújható ágy lyukát is bedugaszoltuk, hezitálás nélkül ugrottunk be a sátrakba, túrtuk elő a fürdőruháinkat, aztán lógtunk meg a szüleim szemei elöl, mielőtt egy újabb feladatot oszthattak volna rám.

A fizikai munka miatt a hőség egyre fojtogatóbbá vált, mely miatt annyira siettem Réka oldalán a mosdókhoz, hogy kevesebb ruhadarabra válthassak, hogy még rettegni is elfelejtettem Bálint miatt. Rá se néztem a sátorhelyükre, mindössze be, aztán pár perc után kifutottam a kisház ajtaján, majd a papucsban csattogva az unokatesóm után siettem, aki már méterekkel előttem járt. A tempója alapján, valószínűleg ő is ugyanazt érezhette, mint én.

A táborhelyen rátaláltunk Ádámra, aki mint később kiderült, csak ránk várt és miközben én vitába keveredtem vele a pumpa miatt, Réka magához vette a fánkot formáló úszógumiját, aztán indulásra utasította a kis csapatunkat. Nem volt nehéz megtalálni a tóhoz vezető utat, ugyanis már messziről hallottuk a hullámok hangját, ahogy nagy erőkkel mossák a partot szegélyző sziklákat. A kempinghez nem tartozott saját strand, mindössze egy hosszú stég nyújtózkodott be a vízbe, mely szinte roskadásig tele volt emberekkel. Főként kisebb-nagyobb családok vertek ideiglenes tábort a fadeszkák közepén, ezzel ellehetetlenítve a tovább illetve áthaladást, így kénytelenek voltunk a part mentén, a fűben magára hagyni a törölközőkből, egy kalapból és 3 napszemüvegből álló szerény kis csomagunkat. A kellékeket a földre dobtuk, aztán egy nagy strandtörölközővel, amikről köztudott, hogy láthatatlanná teszik az alájuk rejtett dolgokat, az egészet letakartuk. Sokáig tanakodtunk azon, hogy szükséges-e őrséget állítanunk a holmik mellé, míg végül arra jutottunk, hogy ezek nem elég értékesek ahhoz, hogy meglovasítsák őket és egyébként se akarunk nagyon mélyre bemenni, a vízből is tudunk figyelni a cuccokra, ezért nagy lelkesedéssel a hullámok közé vetettük magunkat.