A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}

11.fejezet

Kínos csendbe burkolózva szeltük a métereket keresztül a táboron. Lassan magunk mögött hagytuk a sátor helyeket, elhaladtunk a főépület mellett, majd a portánál hirtelen letértünk balra és onnantól egy egykor kikövezett ösvényen vezetett az utunk, amit már teljesen benőttek a környező vadnövények. Ha előre tudtam volna, hogy a dzsungelbe készülünk, alkalomhoz illő, teljes testet takaró ruhákat veszek, ugyanis a lenge öltözet remekül funkcionált a 40 fokos hőségben, viszont kevésbé volt praktikus túrázás esetén, amikor minden növény nyomot hagy a lábadon. Mire végre túljutottunk a burjánzó természeten, már ott is viszkettem, ahol soha, emiatt csak némi fáziskéséssel térképeztem fel a célállomásunkat.

Látszólag a tábor egy, már régen elhagyatott részén jártunk, amit amolyan hulladék udvarként hasznosíthatott a vezetőség, mivel mindenfelé törött napágyak, kifordított napernyők, 3 lábú műanyag asztalok és dohos szivacsok feküdtek, a tér közepén pedig a szemem elé tárult az a bizonyos medence, amiért tűvé tettük a tábort. Azok után, hogy láttam, miképpen festett fénykorában, igazán lehangoló volt szembesülni azzal a szeméttel teli, koszos és büdös lyukkal, ami lett belőle és melyet a természet elkezdett visszahódítani. Ugyan a medence minden kétséget kizáróan használaton kívül volt minimum 40 éve, a partján emberi tevékenységre utaló jelek voltak felfedezhetők. Egy diy módon összetákolt asztal állt pár méterre a lyuk peremétől, körülötte kiselejtezett, de még használható székek és sámliként újrahasznosított sörös rekeszek hevertek. Nem sokkal arrébb egy felállított napozóágy feküdt magányosan, aminek támláját valaki kitámasztotta egy cölöppel, ezzel pihenésre alkalmassá téve.

Az ócska asztal közepén üres alkoholos üvegek társaságában egy koszos, rozsdás hamutál tárolta az elnyomott csikkeket.

Az alapján, hogy Bálint milyen otthonosan mozgott a területen, egyértelművé vált számomra, hogy nem először jár itt, tehát akárki is alakította ki ezt a rejtett zugot, a fiút biztosan mindig szívesen fogadta.

- Legyetek üdvözölve a hátsó fertályban! - jelentette ki színpadiasan, miközben kitárt karokkal bemutatta nekünk a helyszínt.

- Hátsó fertály? Ez most komoly? - csúszott ki a számon a gúnyos kérdés, mire Bálint hirtelen kizökkent a felvett idegenvezető szerepéből. Ekkor eszméltem rá, hogy ezek volt az első szavak, amik elhagyták a számat, mióta útnak indultunk.

- Nem én találtam ki, már így ismertem meg - magyarázta könnyed hangon, majd ledobta magát a napozóágyra, ami fájdalmasan felnyögött a súlya alatt - De nem is a név a lényeg, hanem amit képvisel - folytatta fennkölt, patetikus hangon, ami előrevetítette számunkra, hogy valami nagyon mély, érzelmes kijelentés következik - Ez itt a szabadság földje. Ide menekülnek a fiatalok a szülői figyelem elől. Itt születnek az igazi, életre szóló és felejthetetlen nyári emlékeket. Szerelmek és barátságok fogantak meg ezen a szeméttelepen - jelentette ki drámain, miközben jelzésértékűen megcsapkodta a napozóágy karfáját.

- És hány szerelem fogant meg azon az ágyon, amin fekszel? - dobta be a kérdést Réka, mialatt óvatosan megközelítette az egykori medencét és lenézett a fenekére. Hirtelen mindketten megértettük, hogy mi inspirálta a hátsó fertály nevet. Az sem nyújthat szebb látványt ennél.

- Nem hinném, hogy túl sok, mert elég szűk és kényelmetlen. Valószínűleg azonnal összedőlne - felelte lazán, majd váratlanul elkiáltotta magát.

- Betti! - ordította, aztán türelmesen várt. Rékával rémülten összenéztünk, egyikünk se tudta hova tenni Bálint meglepő cselekedetét, sem pedig azt, hogy mégis kinek szólt. Azt tudja, hogy én nem Betti vagyok, Réka nevének kiderítésére pedig eddig kísérletet se tett, így nem tartottam valószínűnek, hogy őt nevezte el Bettinek.

Alig néhány másodperc múlva azonban minden kimondatlan kérdésünkre választ kaptunk, mikor kitárult az udvart szegélyező nagy épület hátsó ajtaja és az életunt, munkagyűlölő eladó lány lépett ki rajta, akit a büféből ismertünk. Így tudtuk meg, hogy Bettinek hívják.

- Mi van? Éppen dolgozom - dühöngött csípőre tett kézzel. Rékával ismét találkozott a tekintetünk, amiből rájöttünk, hogy egy dologra gondolunk és nem bírtuk ki, együtt nevettünk Bálinttal Betti képtelen kijelentésén. Ugyan csak egyszer találkoztam vele, de nem tudtam elképzelni, hogy a többi vevőt különb kiszolgálásban részesítené, mint minket.

- Évek óta ismerlek, de téged csak akkor láttalak keményen dolgozni, mikor jattra hajtasz - vágott vissza vigyorogva a fiú, mire Betti mérgesen sarkon fordult, hogy sértődötten elvonulhasson, de Bálint még időben utána szólt - Jól van már, ne duzzogj. Légy olyan drága és hozz nekem egy sört - küldött felé egy könyörgő mosolyt. Betti duzzogva felhorkant, aztán eltűnt az ajtó mögött.

- Ez nekem magas - szólalt meg Réka értetlenül, aki egy sörös rekesz tetején talált helyet magának. Én nem tudtam ilyen hamar ellazulni, egyelőre elveszetten tébláboltam a medence körül és próbáltam megemészteni az eseményeket. - Most akkor megkapod a sört vagy sem?

- Megkapom, csak kéreti magát - válaszolta vigyorogva, aztán a kezeit a tarkója mögé csúsztatva elnyúlt az ágyon - Ti nem kértek semmit? Kérhettek alkoholt is, nem tudja meg senki. Ez a hely a Balatoni Las Vegas, ami itt történik, az itt is marad - ekkor a tekintetünk egybefonódott,felettem pedig eluralkodott az izgalommal vegyül félelem. Ezt vajon hogy értette? Célzott valamire? Mielőtt mélyebb elemzésekbe és összeesküvés elméletek gyártásába kezdhettem volna, egy új személy csatlakozott a társaságunkhoz.

- Mi van Bálint, megártott az alkoholmentes sör? Milyen faszságokat beszélsz itt össze? - az új tag egy 25 év körüli fiú volt, borostával, baseball sapkában, strandpapucsban és már első látásra se ébresztett bennem egy szemernyi szimpátiát se. A szájából cigaretta lógott és úgy öklözött le Bálinttal, mint a régi ismerősök.

- Hello, haver! - röhögött fel a fiatalabbik, miközben hasizomból ülésbe húzta magát, hogy leöklözhessen az új vendéggel - Éppen meg akartalak téged keresni, hogy szóljak, megint eldugult a férfi wc. Intézkednél? - vigyorgott teli szájjal, melyre a srác egy olyan nemzetközileg ismert kézjellel felelt, amit nem kellett szavakkal magyarázni.

- Szívesen megmutatom, hogy hol találsz pumpát - kacsintott az idegen, mielőtt a szemei felém vándoroltak volna. Ekkor meglepődött, kíváncsian végigmért, majd rögtön utána megismételte ugyanezt Rékával is. A jelenetet Betti zavarta meg, aki az épület hátsó ajtaján át toppant be közénk, kezében egy dobozos sörrel, amit egy kecses dobó mozdulattal Bálint ölébe juttatott. Az érintett egy pillanatra felkiáltott, ahogy a hűtött ital érintkezett a felhevült testével, de egy rossz szót sem szólt. Fintorogva megköszönte az italt és nem telt bele fél perc sem, már boldogan kortyolgatta a hideg nedűt.

- Betti drága, hoznál nekem is valami ütőset? - búgta hízelgő hangon az új jövevény, melyre a lány csak egy unott szemforgatással felelt.

- Díjat fogok felszámolni a pincérkedésért - közölte kemény, ám játékos hangon, aztán az ajkai széles mosolyra húzódtak, mikor Bálint felnevetett a megjegyzésén - te nem ihatsz alkoholt, mert munkaidőben vagy. Vagy megint a saját hányásodat akarod pucolni a wc-ből? - ripakodott rá anyáskodva a fiúra a társaság legidősebb hölgy tagja, de az idegent látszólag nem hatották meg a szavai. Lekezelő stílusban közölte, hogy ha Betti nem hoz neki, akkor majd ő szerez magának, aztán eltűnt az ajtó mögött.

- Most már Martint is ismeritek. Ő a gondnok fia és minden nyáron besegít az apjának itt a kempingben, bár amennyire én látom, nem túl nagy segítség. Egyébként nem mindig ekkora seggfej...- magyarázta Bálint, viszont nem tudta befejezni, mert Betti egy cigaretta csikkel a szájában közbeszólt.

- Csak amikor józan,amikor részeg, meg amikor ébren van.