A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}

19.fejezet

A sötét fellegek vészjóslóan gomolyogtak a szürkére festett égbolton, takarásba vonva a napot és minden fürdőzőt menekülésre késztetve. Három fős társaságuk a felhők láttán hamar úgy döntött, jobb volna fedezékbe vonulni a büfébe és érkezésünk után nem kellett sokat várni arra, hogy alá hulljanak az égből az első esőcseppek. Az elsőket még több ezer követte és rövidesen már egy hatalmas felhőszakadás áztatta a kemping sátorait. Rékával karba font kezekkel álltunk a büfé nyitott ajtajában, ketté osztva a befelé hömpölygő tömeget és aggodalmasan meredtünk a valahol a víz fátyol mögött álló táborhelyünk irányába a családunk folyamatos felbukkanását várva. A sátor vadonatúj volt, még nem tettük ki víztesztnek, így csak reménykedhettünk abban, hogy megússzák szárazon a cuccaink.

Érkezésünkkor a büfé, a kocka sarkot leszámítva még kongott az ürességtől, viszont sajnos nem csak nekünk jutott eszünkbe, hogy a szeszélyes időjárást fedett, biztonságos és száraz helyen vészeljük át, melynek okán az egyébként sem túl nagy terem gyorsan megtelt emberekkel. A kocka sarok eddig nem tapasztalt méreteket öltött és lassan kiterjesztette területét az étkezőre is, miközben a mindig üresen, magányosan álló asztalokat benépesítették a lakók, hogy vérre és sörre menő harcot vívjanak a tábor egyetlen tévéjenek egyetlen távirányítójáért. A nyaralók tábora négy csoportra oszlott. A sport műsorra vágyókra, azokra, akik a híreket szerették volna nézni, a meséért síró gyerekekre és az elnyomott nőkre, kiknek követeléseit túlharsogta az előbbi három csoport, így nem derült ki, mit szeretnének. Végül egy kupacba tömörültek és élénk pletykálkodásba bonyolódtak, mialatt a felügyelet nélkül hagyott gyermekek ki-be rohangáltak az esőből az épületbe, vizes, csúszós lábnyomokat hagyva maguk mögött.

Miközben Betti végre tényleg megdolgozott a pénzéért, mialatt próbálta egymaga kiszolgálni az alkoholt, chipest, csokikat, jégkrémet és kávét követelő tömeget, mi Rékával magunkhoz vettük a hűtőláda mellett álló felmosókat és elkezdtük önszorgalomból felmosni a bejárat előtt keletkezett óriási pocsolyát, mielőtt valaki kitöri a nyakát.

Éppen végeztünk a padló tisztításával, mikor Bálint öccse csörtetett be nagy lendülettel a helyiségbe, fején kapucnival, lábain csúszós strand papucsban, pár pillanat múlva pedig megérkezett a nyomában loholó bátyja is, kezében egy tépőzáras kis cipővel. Ő már túl macsó volt ahhoz, hogy védekezzen a hűvös, esős idő ellen, ugyanazt a nyári, laza öltözéket viselte, mint reggel.

A gondnok fiának váratlan felbukkanása rögtön ellehetetlenítette, hogy folytassuk vagy befejezzük a megkezdett beszélgetésünket, így azóta se sikerült tisztáznunk az előző nap történteket, melyből fakadóan továbbra se szűnt meg ebből a képtelen helyzetből fakadó fejfájásom. Sőt, a napvilágra került tények miatt csak fokozódott, viszont az ajtóban való megjelenése és maradásra való szándéka tette fel az i-re azt a bizonyos pontot.

Más, nyugodtabb körülmények között örültem volna, hogy végre találkozunk és tisztázhatjuk a viszonyunkat, azonban egy zsúfolt, beszélgetéstől, vitától, kiabálástól hangos terem a legkevésbé se tűnt ideális helyszínnek ehhez. A kocka sarokból megállás nélkül ingerült panaszkodás hangjai hallatszódtak, miközben a süket vendégek miatt maxon üvöltött a tévéből egy sportkommentátor tudósítása. Az asztalok között gyerekek fogócskáztak, a büfénél folyamatosan zúgott a kávé gép és mindezek tetején jelen volt a kintről beszűrődő eső zuhogása, mint állandó háttérzaj.

Egyértelmű volt, hogy a terem befogadóképessége elérte a felső határát s ahogy ezt végig gondoltam, egy újabb fővel bővült a társaság. Ádám caplatott be bőrig ázva, csapzott hajjal és szintén gumi papucsban. Az ajtóban egy pillanatra lefékezett, körbe tekintett a teremben, mintha valakit keresne, majd mikor kiszúrt engem, diadalmasan elindult felénk.