A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}

4.fejezet:

Mialatt apa és Ádám a sátor körül maradtak, hogy megvárják a gondnokot, mi hárman lányok elhatároztuk, hogy felmérjük a zuhanyzók állapotát, ám mindenekelőtt szét kellett kapnunk az autóban és utánfutóban hagyott csomagokat a fürdőszobai kellékek megtalálása érdekében. Nem volt könnyű dolgunk, ugyanis azon túl, hogy legalább 20 különböző csomag várakozott még az autóban, anya csak arra emlékezett pontosan, hogy betette a többi közé, arra viszont már nem, hogy milyen táskába pakolt, így majdnem mindegyiket ki kell nyitnunk, hogy megtudjuk, vajon az rejti-e a kincset. Végül két leizzadás, ezer káromkodás és legalább 10 táska kinyitás – majd félredobást követően Réka végre rábukkant a kincsre, így mehettünk zuhanyozni. Felpakoltunk minden szükséges kelléket és célba vettük a női mosdókkal szomszédos zuhanyzó épületet, ahova ugyanolyan rozsdás vaslépcső vezetett fel, mint a wc-hez. Nagy bánatomra, a megközelítés érdekében ezúttal is el kellett haladnunk Bálinték táborhelye előtt, de én direkt nem pillantottam feléjük, inkább nem is akartam tudni, hogy ott tartózkodik-e, hiszen csak magamat izgatnám fel vele, úgyhogy emelt fővel, szigorúan előre szegett tekintettel követtem anyát, aki csattogó strandpapucsban vezette a társaságunkat.

A lépcsőhöz érve aggodalmasan figyelmeztetett minket, hogy kapaszkodjunk a korlátba, majd mind bevonultunk a szűk, csempézett épületbe. Pontosan ugyanolyan volt az elrendezése, mint a mosdó épületnek, csak a fülkék helyett régi, penészes zuhanyfüggönyök takarta tusolók sorakoztak a csapokkal szembe, illetve az épület végében egy viharvert, valószínűleg egy iskola által leselejtezett öltözőállvány árválkodott egymagában. Anyu szerint biztosan arra szolgált, hogy ott hagyjuk a cuccainkat, ezért le is pakolta a padra a ruháit, mi pedig szófogadóan követtük a példáját.

- Úristen! – sikított fel rémülten Réka és akkorát ugrott, hogy azt hittem helyből felszökken az egyik csapra, ahogy délelőtt tette, mikor megfigyelte Bálintot – az ott egy hajszál? – mutatott undorodva a helyiség közepén lévő lefolyóra, melyből valóban kikandikált valami vékony és barna.

- Nincs semmibaj Réka. Ne legyél ennyire kényes. Nem fog bántani – mondta anya higgadtan, de azért mászkálás közben ő is nagy ívben elkerülte a kérdéses részt.

Mivel csak 4 zuhanyfülke volt, abból az egyikre ki volt ragasztva egy „nem működik" felirat, így maradt 3, amit használhattuk volna, azonban egyikünk se az idegenekbe vetett bizalmáról volt híres, így kiterveltünk, hogy amíg két ember zuhanyozik, a harmadik őrzi odakint a cuccokat. Az első őrszem anyu lett, ezért Rékával ketten indultunk meg két szimpatikusnak gondolt fülke felé. Amint elrántottam a zuhanyfüggönyt és szembesültem a mögötte rejtőző állapotokkal, a vízköves csappal, a rászáradt fogkrém maradványokkal, az egykoron fehérből szürkére kopott zuhanytálcával, szinte láttam magam előtt a gombát okozó fertőzéseket és hirtelen elgondolkodtam annak lehetőségen, hogy 2 hétig ne zuhanyozzak, ám 2 percnyi hezitálás után, a direkt erre a célra hozott zuhanypapucsomba belelépve, végül bebújtam a függöny mögé. Undorodva és ügyelve arra, hogy véletlenül se lépjek érintkezésbe a falakkal vagy a függönnyel, lehámoztam magamról a ruháimat és kiadtam a másik oldalon várakozó anyám kezébe. Miután elvette, a könyökömmel felbillentettem a csapot, mire először égetően forró, majd átmenet nélkül, jéghideg víz zúdult a fejemre. Próbáltam pozitívan hozzáállni és arra gondolni, a jeges víz legalább lehűtötte az égési sérüléseimet, ezután a tűrhető hőmérséklet beállításán kezdtem ügyeskedni. A hangok alapján a szomszédban zuhanyozó Rékának se volt egyszerűbb dolga, ugyanis hol felszisszent, hol felnyögött.

Mialatt én ezzel voltam elfoglalva, a csobogó víz ellenére is hallottam, hogy kinyílik az ajtó és valaki belép rajta.

- Jó estét kívánok! – üdvözölte illedelmesen anyukámat, aki viszonozta a köszöntést. Erős, kissé rekedtes női hang. Nagyjából anyukám korabelinek vagy kicsit fiatalabbnak tippeltem. – Oh, mindegyik foglalt. Akkor visszanézek kicsit később – állapította meg csalódottan.