A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}

23.fejezet:

Szigorúan az ablak felé fordulva, kényelmetlenül feszengve, még a levegővételt is a lehető legcsendesebben végezve figyeltem az autó mellett elsuhanó tájat, miközben az utastérben kínos némaság honolt. Még Roland arcáról is leolvadt a boldog mosoly, ahogy egyre csak húzódott a hallgatagság, melyet senki se mert megtörni. Károly komor, kifejezéstelen arccal irányította a járművet, jobbján a feleségével, aki mereven tekintett kifelé a szélvédőn. Roland hozzám hasonlóan próbált az ablak felé orientálódni s bár látszólag őt is a nézelődés kötötte le, az álmodozó arckifejezése leleplezte, hogy fejben távol jár. Rövidesen elhagytuk Siófok népes utcáit és szántóföldek szegélyezte elkerülő utakon folytattuk az autózást. A családom autója már valahol a városon belül elkeveredett mellőlünk, azóta vártam reménykedve, hogy újra feltűnjenek, azonban a várt találkozás megvalósulása egyre esélytelenebbnek tűnt, ahogy kihajtottunk a településről.

Mindaddig, amíg Siófok utcáin keringtünk, jó ürügy volt a nézelődés, hiszen bőven volt mit megfigyelni az utcára nyíló butikokon, a teraszos vendéglőkön, a fürdőruhás turistákon, viszont amint magunk mögött hagytuk a várost, a látkép hamar egyhangúvá vált. A tompa színű szántóföldek egyhangúságát csak nagy ritkán törte meg néhány fa vagy nagyobb bozótos. Felüdülést nyújtott, amikor keresztezte az utunkat egy-egy apróbb, pár ház alkotta falu, ugyanakkor az sem kínált sokkal több látványosságot s mire az ember jobban megnézhette volna, már elhagytuk a falu határt jelző táblát, ami újabb végtelen szántóföldeket sejtetett.

- Mi a fenét mutat ez a vacak?! - ostorcsapásként hasított bele a csendbe Károly mérges, felháborodott hangja, mire mi hárman, kiket éber álomba ringatott a guruló autó, egyszerre riadtunk fel és kaptuk a tekintetünket a hang forrására és kezére, mellyel a telefonon futó térkép alkalmazást próbálta működtetni. Szemei labdaként ugráltak a szélvédő és a térkép között, aztán mikor észrevette, hogy Anita kérdő tekintetét, a továbbiakban a készülék helyett neki magyarázott tovább - teljesen rossz irányba akar vinni. Veszprém arra van, ez a sz@r pedig be akar vinni a Balatonba - méltatlankodott idegesen, mire Anita lepattintotta a műszerfalra szerelt telefont a tartójáról és egyenesen hátra nyújtotta Rolandnak, aki némi fáziskéséssel vette át a tárgyat.

- Roli, nézd már meg ezt apádnak - kommentálta a mozdulatait, mialatt a fiú elgondolkozva belépett az alkalmazás beállításaiba. Az ujjai fürgén pörgették a képernyőt, időnként bele-bele lépve különböző beállítási lehetőségekbe, míg a telefon hirtelen feléledt és egy kellemes női hang, valami általam nem ismert nyelven instrukciók adásába kezdett.

- Na remek! Most már beszél is - kiáltott fel vigyorogva a sofőr, mire Roland kétségbeesetten püfölte a képernyőt azzal a céllal, hogy elhallgattassa a női hangot.

- Ohh bassza meg! Minden kínai lett- fakadt ki ingerülten a fiú, melynek hatásra Károlyon tisztán látszott, hogy kifut belőle az élet.

- Átállítottad a telefonomat kínaira? - hallatszott a férj döbbent kérdése a vezetőülés mögül, amiket rövidesen a szemei követtek a visszapillantó tükörbe, amikkel egyetlen fiát pásztázta reménykedve, hogy nincs igaza.

- Ne pánikolj, mindjárt visszaállítom - közölte magabiztosan a fiú, azonban kijelentésének ellentmondott az izgalomtól remegő hangja. Riadtan, aggodalmaskodva nyomkodta a számunkra csak különböző apró rajzokkal teletűzdelt menüpontokat, abban bízva, hogy véletlenül rátalál a megfelelő beállításra és megszünteti a kínai állapotot. Ahogy telt az idő, úgy nőt pillanatról-pillanatra Roland idegessége, mely egyre kétségbeesettebb és türelmetlenebb nyomkodásokat vonzott maga után. A végére már csak random lépett be mindenhova és próbált ki mindent, amit csak ért, viszont a káosz nemhogy csökkent volna, inkább tovább nőtt tetti hatására.