A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}

5.fejezet:

Amikor visszatértem a kései fogmosásomról és felrántottam a sátor bejáratát adó szúnyogháló cipzárját, Rékát még ébren találtam, ugyanis a lány rögtön megkísérelt megvakítani azzal, hogy egyenesen belevilágított a szemembe a zseblámpával. Miután meggyőződött róla, hogy nem a szomszéd parcellán részegen tomboló társaság egyik tagja vagyok és nem akarom őt megerőszakolni, a sikítása is alább hagyott. A zseblámpát felaplikáltuk a sátor egyik merevítőrúdjára és miközben én elrendeztem magam körül mindent, Réka folyamatos faggatózással fárasztotta az egyébként is cafatokban lógó idegeimet.

Természetesen tudni akarta, hogy miért menekültem ki a zuhanyzóból, mire én kénytelen voltam megosztani vele a felfedezéseimet. Egy ideig próbáltam egyszavas válaszokkal és elfordulással értésére adni, hogy nem kívánok vele éppen most erről a témáról beszélgetni, ám őt hajtotta a tinédzseres izgalom, így némi eredménytelen forgolódás után végül feladtam, a hálózsákomat magamra húzva felültem és a sötét sátor félhomályában kezdetét vette egy igazi csajos kibeszélés.

- Hát ez elképesztő! Mekkora esély volt rá, hogy pont Bálint anyjával futunk össze a zuhanyzóban? És milyen jól kijönnek Kati nénivel. Ez nagy szívás – jegyezte meg együtt érzően, mire én csak bólogatni tudtam. El se tudtam képzelni nagyobb kicseszést, minthogy anyám összebarátkozzon annak a fiúnak a családjával, akit mindenáron elakarok kerülni. Ezt a gondolatot meg is osztottam az unkatesómmal, aki erre válaszul feltette a millió dolláros kérdést.

- Elakarod kerülni? Én azt hittem szeretnéd vele tisztázni a múltat és ki akarsz vele békülni – mondta csodálkozva, én meg tehetetlen idegességemben a hajamat téptem.

- Bárcsak tudnám, hogy mit kellene tennem, de fogalmam sincs mit kezdjek ezzel a helyzettel! 8 éve emészt a bűntudat és tulajdonképpen azóta erre a pillanatra várok, most mégse tűnik olyan egyértelműnek, hogy jó ötlet odamenni hozzá és szembesülni a reakciójával. Félek, hogy mit fog mondani. Nem tudom melyik lenne a rosszabb, ha felismerne és emlékezne rám vagy ha azt se tudná, ki vagyok – zúdítottam a 16 éves kamasz rokonom nyakába az összes kételyemet, melynek hatására az ő arca is ingerült fintorba fordult.

- És akkor mi a terv? Megpróbálod elkerülni? – kérdezte csendesen, miközben ujjaival frusztráltan tekergette a saját hálózsákja anyagát. Egy hosszú pillanatig némán ültünk egymással szemben a szűk hálórészben. Ő törökülésben, én a mellkasomhoz húzott lábakkal, derékig betakarózva. Jobbra tőlünk Ádám forgolódott, balról apám horkolása kapcsolódott be a tücsökciripelések és béka kuruttyolások szimfóniájába.

Minden olyan békés volt körülöttem, mialatt a szívemben egy háború dúlt. Az agyam a fáradtság ellenére is ezres fordulatszámon pörgött és különböző elméletek gyártott az előttem álló kétséges szituáció végkimeneteléről. Mióta tudom, hogy itt van, nagyjából 100 forgatókönyvet készítettem arról, hogy miképp folyhat le a nagy találkozás és soha nem végződött jól, így a legjobb megoldásnak jelenleg az tűnt, ha messze elkerülöm őt is és a családját is.

- Fogalmam sincs. 8 éve várok erre a lehetőségre és most, hogy egy karnyújtásnyira van, szívesen megfutamodnék. Olyan ez, mint egy fóbia, amiről tudod, hogy csak úgy szabadulhatsz, ha szembenézel vele, mégis inkább elmenekülsz minden alkalommal. Az én ágy alatt lakó szörnyemet Szabó Bálintnak hívják és 8 éve okoz nekem lelkiismeret furdalást.

- Nem tudom Fanni... - kezdte bizonytalan hangon Réka – nem olyan nagy ez a tábor, hogy hosszú ideig eltudj bújni előle, sőt, még a sátor helyük is pont a wc-vel szemben van. Nem vagyok egy nagy matekzseni, de még nekem is egyértelmű, hogy elég nagy a valószínűsége annak, hogy minimum egyszer összefussatok.