A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}

43.fejezet:

A váratlan áramszünet hamar a büfé épületébe kergette a tábor lakóit, így nem meglepő módon ezen a helyszínen verődött újra össze kis csapatunk is. Mialatt a négyesünk egy sarokba húzódva és tanakodva próbálta túlharsogni a teremben tomboló zajt, Betti a pult mögül erején felül igyekezett úrrá lenni a káoszon, ugyanis mint a tábor személyzetének egyetlen jelenlévő tagját, a táborozók rázúdították minden az áramkimaradások kapcsolatos panaszukat. De Bettit keményebb fából faragták annál, hogy néhány száz ideges ember kibillentse a lelki békéjéből, a tőle megszokott flegmasággal kezelte a ingerült tömeget.

- Pontosan annyit tudok, mint önök szóval kérem menjenek vissza a sátraikhoz, amint megtudunk valamit, szólni fogunk. Addig is, most féláron kapható a langyos sör. Kinek adhatok? - kínálgatta a hűtés hiánya miatt szinte eladhatatlan hőmérsékletű sörét, mire néhány férfi derült arccal kezdett kutakodni a tárcája után, míg mások az orruk alatt morogva hagyták el az épületet.

Ahogy az elégedetlen embersereg oszlani kezdett és az utolsó alkoholra szomjas férfi is diadalittasan távozott kezében egy már szinte meleg sörrel, végre mi is oda férkőzhettünk a pulthoz, melynek másik oldalán Betti dühöngött. Már nyoma se volt az előbbi hűvös profizmusnak, a higgadtsága is olyan ütemben olvadt, mint a jégkrémek a hűtőládában.

- Nagyon ajánlom a Janinak, hogy gyorsan csináljon áramot, mert az összes fagyi kiolvad és még én leszek leb@szva - jegyezte meg idegesen, szavait a valahol a táborban intézkedve telefonáló főnökének címezve, aki a káoszt megelőzve, mindössze annyi időre tért be a büfébe, hogy Bettire hárítsa az emberek megnyugtatásának feladatát, majd eltűnt a telefonjával, hogy tovább veszekedjen a szolgáltatóval. Sajnos azóta sincs se róla, se az áramról információnk, így azt megtippelni se merjük, mikor fog visszatérni. Amíg világos van és meleg, véleményem szerint nem hiányzik annyira, pusztán a hűtőben lévő dolgok miatt kellemetlen, azonban titkon nagyon bíztam abban, hogy estére ismét lesz áram, ugyanis a fürdőben lévő kazán és világítás is arról működött. Őszintén szólva, nem szerettem volna kipróbálni a sötétben és hideg vízzel való zuhanyzást. - Valaki? Egy pohár jégkrémet? - biccentett gondterhelten a fagyis hűtő felé, mely ezúttal a megszokottaktól eltérően nem árasztotta magából búgva a meleg levegőt és láthatóan a benne lévő jégkrémek se viselték túl jól az egyre növekvő meleget.

- Csak hogy lásd, milyen jótét lélek vagyok, ingyen megszabadítalak az olvadó fagyiktól - ajánlkozott nagylelkűen a bátyám, mire a büfés lány ellenségesen felmordult, majd egyszerűen Ádám arcába nevetett.

- Jó vicc, kapsz egyet baráti kedvezménnyel - jelentette ki szórakozottan.

Kis szócsatája tovább folytatódott, az eredménye pedig nem lett más, minthogy mindannyian kaptunk egy pohárnyi olvadozó jégkrémet a kezünkbe, így ezeket kanalazva töprengtünk, hogy mivel töltsük el az időt és egyben hármunk utolsó délutánját a jelen körülmények között. A Balatonba egyelőre nem volt kedvünk visszamenni, ezért elsősorban valami szárazföldi tevékenységet kerestünk, ami nem igényel különösebb fizikai igénybevételt, ami a napon tomboló közel 40 fokos hőség miatt volt fontos. Végül 10 perc csendes unatkozás után Roland vetette fel az ötletet, hogy kereshetnénk valami társasjátékot. Az ötlet mindenkinek szimpatikus volt, melynek következtében Betti igazított útba minket, hogy a tv alatti szekrényben emlékei szerint vannak játékok erre a célra. Roland meg is rohamozta a bútort, a szekrényből pedig rövidesen előkerült egy ping-pong ütő, egy fél csomag magyar kártya, egy ki nevet a végén, melyből hiányzott a dobókocka, egy maréknyi korong, ami egykor talán egy dáma játék darabjait képezhette, egy sakktábla és jó pár figura, de ránézésre ez a szett se tűnt teljesnek.