31.fejezet:

229 18 1
                                    


Az ebédmeghívásból végül uzsonna meghívás lett, minekutána már majdnem 3 óra felé járt az idő, amikor mindannyian, egy nagy csapatba verődve elhagytuk a kemping területét és elindultunk gyalog az étterem felé. A csúszásért Károly vállalta a felelősséget és sokszoros elnézésünket kérte, amiért túl későn indult el úszni és közben teljesen elfeledkezett a megbeszélt ebédről, mely miatt nem ért vissza időben. Miután anyu megnyugtatta őket, hogy nem okoztak semmi kellemetlenséget, hiszen mikor dél körül még nem álltak készen, valamennyien magunkhoz vettünk egy kis előzetes ebédet, így 3 óra körül éppen annyira voltunk éhesek, hogy jól essen egy hekk. Ezzel az állítással egyedül Réka nem értett egyet, akit olyan intenzív hányinger kerülgetett egész nap, hogy már az evés gondolatától rosszul volt, melynek okán felajánlottuk neki, hogy nyugodtan maradjon otthon pihenni, de ő ezt határozottan elutasította és végül egy palack vizet kortyolgatva velünk tartott.

A duplájára duzzadt csapatunk a már az állatkertben jól begyakorolt módon oszlott három csoportra; elől mentek anyuék és Anitáék, őket követtem én az erőtlen unokatestvéremet támogatva, mögöttünk pedig a fiúk vonultak kedélyesen beszélgetve. Egy olyan útszakaszon haladtunk, ahol nem volt kiépítve járda, ezért jó magyar módjára az autóutat vettük birtokba és vállalatuk, hogy percenként félre húzódjunk az éppen érkező járművek útjából.

Szerencsére a város ezen pontján inkább a gyalogos forgalom volt a jellemzőbb, autók helyett folyamatosan a strandokra igyekvő vagy onnan fáradtan és vizesen hazafelé sétáló családok, baráti társaságok keresztezték az utunkat. Kapucnis törölközőbe csavart gyerekek rohantak el mellettünk, nyomukban hatalmas strand táskákat cipelő édesanyjukkal, akit a család málhás szamarai, a nagyobb testvérek és az apuka követett. Az egyik a terebélyes matracot egyensúlyozott a fején, a másik a napernyőt csapta a hóna alá, míg az apukának jutott a súlyos hűtőláda. A strandolás elengedhetetlen túlélőkészlete, melyet kötelezően el kell cipelni a vízhez, majd vissza a szállásra.

Hirtelen a semmiből egy focilabda gurult be a csapatunk közepébe, mely a hangok alapján az egyik közeledő, csak kamasz fiúkból álló bandához tartozott, akik egy szál fürdőnadrágban és papucsban focizva haladtak végig az úttesten. A labdát végül én állítottam meg azzal, hogy roppant profi módon rátettem a lábamat, viszont mivel a tudományom nagyjából idáig tartott, boldogan engedtem át a labdát a bátyámnak, aki egy ügyes csellel kikanalazta a szandálom alól és visszajuttatta a fiúknak, akik vigyorogva köszönték meg neki a rúgást.

Egy könnyed mozdulattal az orromra toltam az eddig fejem tetején pihenő napszemüvegemet, mielőtt az egyik út menti kocsmából kihallatszódó 67-es út című számot hallgatva megálltam egy pillanatra, hogy elmerüljek a jelenben; elnéztem a bátyámat, ahogy szandálban passzolgat néhány idegen fiúval a nyílt utcán, a távolban közeledő színes gumimatracokat, a Balatont, ami csíntalanul ki-ki kukucskált a házak közötti réseken, a nyaralók udvarában gondtalanul hintaágyban ringatózó embereket és a szemtelen gyerekeket, akik nevetve fröcskölik egymást vízipisztollyal. Ott, Siófok egyik zsongó utcáján sétálva, a jégkrém és a hekk ízét érezve a számban, retro slágereket hallgatva és égő betonnal a talpam alatt arcon csapott az a bizonyos nyári érzés, amit egyedül a magyar tenger partján élhetek át.Akkor és ott nem volt fontos se az előttem álló ismeretlen jövő, sem a magam mögött hagyott múlt. Nem érdekelt Bálint, a csajai, az ellentmondásos viselkedése, sem pedig a bűntudat, ami 8 éve kínoz. Egyszerűen csak ki akartam élvezni azt a pillanatot, ezt a pár másodpercnyi igazi nyarat, mielőtt tova szállna.

- Héé, minden rendben? Teljesen lemaradsz - egy áramütés szakított ki az álmodozásból, melyet egy a semmiből a vállamhoz érő kéz okozott,  gazdája pedig aggodalmasan figyelt kék szemeivel. Eszembe jutott, hogy pár napja még minden eszközzel próbáltam menekülni az érintése vagy figyelme elől, most azonban jól esett a törődése és a társasága. Hihetetlen mennyi minden megváltozhat néhány nap leforgása alatt.

- Ja, bocsi, csak élvezem a nyarat - hebegtem az érzelmektől átszellemülve, miközben a fejem búbjára toltam a szemüvegemet, hogy a fiú ne csak a sötét lencséket lássa.

- Meg tudlak érteni - mondta egy mély sóhajjal, aztán a vállam felett elnézett a zsebkendőnyi telkekre felhúzott nyaralók között hullámzó Balaton felé - a balatoni nyaralás sajnos alul van értékelve . A szüleim éppen Horvátországban vannak, napoznak a tengernél és teljesen hülyének néztek, amikor megmondtam nekik, hogy én inkább ide jönnék Károlyékkal.

- És miért döntöttél így?

- Nekem a nyarat a koszos Balaton, a zsírtól tocsogó lángos, a sörhasú német turisták, a 300 forintos sör és a valójában nem is balatoni balatoni hekk jelenti. Semmi bajom a tengerrel vagy azokkal, akik szívesebben pihennek ott, viszont én itt nőttem fel és itt érzem jól magam - magyarázta lassan, mély átéléssel. Kétségem se volt afelől, hogy tényleg mély kötelék fűzi ehhez a helyhez és teljesen egyet tudtam érteni az elhangzottakkal. A nyárat nem a szünet, a napsütés és a 40 fok teszi felejthetetlenné, hanem az a bizonyos érzés, mikor a szúnyogriasztó illata keveredik a naptejjel, amikor először harapsz bele egy tejföllel gazdagon megkent lángosba, miközben a hangyákat söprögeted le a lábadról vagy amikor először nyeled le a büdös, hal ízű vizet, melynek ízétől aztán hetekig nem tudsz szabadulni. - Na és volt egy megérzésem, hogy ide kell jönnöm és örülök, hogy végül hallgattam rá - szempárját összefűzte a tekintetemmel, mire én belepirultam a rejtett utalásba. Jól esett a finom bók, a megkülönböztető figyelem és az újdonság okozta bizsergés, de még túlságosan fájt a szívem Bálint után, ahhoz, hogy kiélvezhessem. Válasz helyett inkább az aszfaltra vetettem a pillantásomat és idegesen hintázva a talpamon tördeltem az ujjaimat azon gondolkodván, hogy erre most mit illik mondani. Szükséges egyáltalán bármit is mondani? Talán ez a viselkedés még mindig kevésbé kínos, mintha a feszültség közepette valami vállalhatatlant nyögnék ki.

A helyzetet végül nagy meglepetésemre Ádám mentette meg, oly módon, hogy a maga kendőzetlen stílusában, az utcát teljes hosszában átüvöltve hátra kiabált nekünk:

- Héé, húgi, majd később turbékoltok, de most gyertek mielőtt éhen veszünk! - ordította a kezeivel tölcsért formálva, majd mint aki jól végezte dolgát, folytatta a unokatestvérünk idegesítését azzal, hogy séta közben folyamatosan rálépett a papucsa végére, ezzel szinte kigáncsolva a lányt. Véletlenül se akartam lemaradni arról a pillanatról, amikor az egyébként se egy higgadt személyiségű Réka, a menstruációtól felfokozott érzelmekkel együtt felrobban és neki esik a bátyámnak, így Roland társaságában gyors léptekkel a többiek nyomába szegődtünk. 

A nyár, mikor újra megismertelek {Befejezett}Where stories live. Discover now